Nagyon barátságos és jóravaló ember volt, valahogy mégis, aki csak tehette nagy ívben elkerülte. A lakótársai észre sem vették, a nővérek futva mentek el mellette, pedig Ő mindent megtett, hogy valahogy észrevetesse magát. Nem volt vele semmi baj. Nem volt ápolatlan, mindig előre köszönt, a hölgyeknek kezet csókolt, az uraknak kalapot emelt, de valahogy mégis egyedül volt, mióta a felesége meghalt. Képes volt órákat várni, hogy embert találjon, akinek mesélhetett. Életmeséi voltak. Egy probléma mégiscsak adódott ezekkel a mesékkel. Nem, nem az, hogy kiszínezte, megszépítette a gyermek és ifjúkorának történéseit, nem! Betűről betűre ugyanazt mondta mindig, századszor is. És itt volt baj! Pista bácsi rátukmálta életregényét mindenkire, aki a közelébe került, egy embernek többször is. Már mindenki ismerte a történetet Szent János királyról, aki megállt egyszer egy pohár vizet inni egy kis falucskában, amit azóta Nagyszetjánosnak hívnak. Nem, akkor még Pista bácsi nem élt, de élt a plébános, aki volt olyan jó az éppen cseperedő Pistikéhez, hogy megmutassa neki a NAGYKÖNYVET. Igen, csupa nagybetűvel, mert ez egy szupertitkos könyv, amit csak a kiváltságosok láthattak. A nagy falutörténeti könyv. Pistike megnézhette. Aztán jött a háború. Levente évek. Pista is levente volt akkor, őt is el akarták vinni munkaszolgálatra, de megint vele volt a Jóisten, megint akadt egy jó ember, aki megmentette, hamis papírokkal látta el, és ilyen módom megmentette az életét. Szinte látni lehet, ahogy kicsempészik a sorból, és kerülőúton szöktetik a vasútról a bevagonírozás elől. Nagyon szépen és élvezetesen tudott mesélni, az ember képeket látott az ízes szavak hallatán. Csak ne kellett volna olyan sokszor meghallgatni! Csak ne lett volna olyan átkozottuk egyedül, csak ne vágyott volna folyton mesélni! De vágyott, és emiatt feketelistára került, amolyan láthatatlan, meg nem írt feketelistára.

Érdekes dolgok ezek. Soha nem lehet tudni, hogy éppen melyik az a tulajdonságunk, ami egy másik embert kikerget a világból. Melyik az a mozdulatunk, mimikánk, hanglejtésünk, amitől a másik ember falra mászik. Pont az a mozdulat, szóhasználat tesz vonzóvá egyik ember előtt, amit egy másik ki nem állhat. Hogy van ez? Van úgy, hogy találkozunk egy emberrel és megfagy köztünk a levegő, ugyanakkor egy másik emberrel az első pillanattól kezdve úgy érzed, hogy Ő a te embered. Mágnes effektus? Vonzások és taszítások. Akkor mi van a Pista bácsikkal, akikkel alapvetően nincs semmi baj, de mégis mindig taszításban vannak?