Nemrég munkaügyből kifolyólag tűvé tettem a lakást a tb kiskönyvem után. Rengeteget keresgéltem, végül is egy nagyon kézenfekvő helyről került elő - de amíg elő nem került, enyhén szólva is az idegösszeroppanás kerülgetett , hogy hogy lehetek ilyen "trehány dög"...pedig nem is, csak ott nem kerestem, ahol a legnyilvánvalóbb lett volna...
Ami pozitív ebben a "tb kiskönyv-vadászatban", az az, hogy szekrényrámolás közben olyan elfelejtett, (vagy ha nem is elfelejtett, de ritkán eszembe jutó) dolgok is előkerültek, amik kellemes emlékeket ébresztettek bennem...
Az iratos szekrényem felső polcán "lakik" egy dobozka...tartalma felöleli (szinte) az egész életemet...
      Kezembe akadt például egy kis papírvágókés...fából készült, nyelén a Tűztorony vésete (rikító színekkel tuningolva) a hegye már hiányzik, meg egyébként is meg kell hagyni, csúf kis jószág - de nekem szép - attól amire emlékeztet...
Apukámtól kaptam, mikor Sopronban nyaraltunk - a fertőrákosi kőfejtőnél vette nekem egy szuveníres bódénál - ragaszkodtam hozzá, és ő teljesítette (akkor még) egyetlenje óhaját (mint szinte mindig...) 5 éves voltam akkor...
Nagyon jó volt az a nyár...
     Üdülőnk (az idők szavára hallgatva természetesen SZOT-üdülő :D - konkrétan a Pedagógus Üdülő ) az erdő mélyén volt - imádtam... Volt sok gyerek, volt játszótér, és rengeteg gyerekprogram...de én mondjuk elég ritkán fordultam elő ezeken - nekünk mindig volt maszek programunk - Apunak köszönhetően :D... Két hetet töltöttünk ott, de annyi élményt gyűjtöttünk be, mintha legalább egy hónapig lettünk volna! Minden nap volt valami érdekesség, kirándulás...
Apukám egy "tájékozódó művész" volt, így ritkán használtuk a turistajelzéseket - Apu kijelentette : "na most arra kell menni!"...és mentünk...és mindig ott lyukadtunk ki, ahova indultunk, bármilyen zegzugos (de szép) úton is vezetett odáig minket...ugyanilyen biztonsággal vezérelt vissza bárhonnan az üdülőhöz... Biztonságban éreztem magam mellette...
Az Alpokalja köztudottan tele van természeti csodákkal, mi zömüket végiglátogattuk.
      Voltunk a Bögre forrásnál - itt alapvető élményben volt részem - életemben először ültem lovon - határőrökkel "futottunk össze"...akkoriban még nem lehetett  a határsávban a "senki földjén" büntetlenül kóricálni, a forrás pedig igencsak oda esett (...bár végülis egész Sopron is "oda esett" - csak határsávengedéllyel lehetett mászkálni a városban is - Apámat egyszer be is kisérték, mert az üdülőben hagyta az övét :S)
Szóval, megállítottak minket a forráshoz igyekezvén - hová "sétálgatunk"???? Apukám elmondta: Kislánya (azaz én :D) mindenképp inni szeretne a forrás vizéből...
A fiatal határőrök összenéztek, majd az egyik azt mondta nekem: "Na ha felülsz hozzám a pacira, akkor odaviszlek, és ihatsz..." Én meg nem voltam egy gyáva kislány, hagytam magam Apukám által feltenni a ló hátára, és így kényelmesen oda léptettünk a vízhez...és ittam :D Persze szüleim is odajöhettek, fénykép is készült, ahogy a pacin ülök...
       Aztán jártunk az Ólom-forrásnál is - szedtünk cikláment...
       Felmentünk a Károly-kilátóba is (hegyet mászva) - én élveztem...Anyuci kevésbé :D
Számtalanszor végigmentünk a legendás fenyőalagúton - ezt nagyon szerettem... nem tudom létezik-e még?... (a Google-ban nem találtam róla semmit :S)
       Sopron minden zegét-zugát bejártuk - én az összes (és az nem kevés) templomba bevonszoltam szegény szüleimet : felfedeztem magamnak a csodás, színes mozaikablakokat - ezek pedig csak belülről nyújtották a megfelelő hatást ;o) Felmentünk  a Tűztoronyba is - Apám a "körüljáróról" kiélhette a fotózási szenvedélyét... A Tómalomnál csónakáztam is Apuval (csak Apuval, mert Anyut nem lehetett rábeszélni, hogy beszálljon - nem tud úszni /bár én sem...mai napig sem :S/ )
       Aztán az ominózus fertőrákosi buszkirándulás... Na ott is volt esemény...
Először is humoros kedvű sofőrünk leállította a buszt Sopronkőhidán - egy percig álltunk - majd
továbbhajtva közölte: "Na, most már elmesélhetik, hogy ültek Sopronkőhidán :D" (lásd börtön ;o) )
Útközben (jó kis szerpentineken haladva) megálltunk egy másik helyen is - az okára nem emlékszem igazán, de nem is ez a fontos... A lényeg az, hogy az út mellett jó meredek, majdnem hogy "szakadék" volt... Az én drága Apukám pedig az út szélén téblábolva lenézett, és  felfedezett az oldalában egy havasi gyopár-szigetecskét... A havasi gyopár ugyebár igen ritka (no meg védett is :S) ...de az én Apucim elhatározta, ha törik (már gondolom a nyaka) ha szakad, Ő bizony szerez egy szálat az én drága Anyucikámnak (eléggé elítélhető módon, de hát evvan'! - a szerelem sötét verem :P )
És lőn...lemászott - egy egész busznyi visszafojtott lélegzetű ember szeme láttára...és hozott gyopárt az általa olyan nagyon imádott Anyukámnak...kapott is érte csókot (no meg alapos fejmosást) - de hát olyan hirtelen határozta el a kis akcióját, nem is volt idő, hogy tiltakozzon bárki is...
Szép volt az a nyár - hogy ismételjem magam - de hát tényleg szép volt!...
       .....nos, ez egy eleme a felbukkanó emlékeknek...majd lesz folytatás - most úgy belejöttem...a dobozkám tartogat még mesélnivalót :D
               ...az én "filléres emlékeim"....