Léna partján oly rövid a nyár,
nagy a folyam, vize végtelen.
Szibéria, titokzatos táj,
errefelé minden rejtelem...

Míg benn vagyunk a hosszú téli éjben,
meghitt faház, s meleg kályha vár.
Kinn fúj a szél, havat hord az égen,
benn meleg ágy van, forró szamovár.

Kinn hó világít, s a hófellegek,
benn fénylő csillag, szemed úgy ragyog.
Rám kulcsolod forró testedet,
úgy érzem én a trópuson vagyok.

Léna jegén oly hosszú az út,
a tengerig jutni, északon.
Szerelemnek szárnyán semmiség,
átrebbenünk könnyű álmokon.

Debrecen, 2007. 10. 18.