Belépek a szobába,amit már úgy meguntam.Most mégis minden apró részlete olyan másnak tűnik.Körülnézek.Az ablaküveg foltos,a szekrény polcai porosak,ugyanúgy az általad itt felejtett arcszesz is.Belém hasit a felismerés-mint megannyiszor ez alatt a 2 hét alatt-csak ennyi maradt belőled.Mondd,miért hagytad itt?Talán azért,hogy még jobban fájjon lényed elvesztése?Mert,ha igen,elérted célodat.Erőt vettem magamon.Próbáltam parancsolni lábaimnak,de izmaim úgy döntöttek ellent mondanak agyamnak.Végül magam sem tudom hogyan,de sikerült eljutnom az egyetlen "souvenirodhoz".Határozott mozdulattal megfogtam azzal a szándékkal,hogy megszabadulok attól az utolsó tárgytól,ami te vagy.Igy talán megmenthetem magam az önsajnálat és depresszió érzésétől.Viszont hibáztam.Pedig én csak tényleg utoljára akartam...utoljára akartam érezni...Halk koppanást követve a kis kék üvegcse kupakja gurulni kezdett a padlón.Leültem a kanapéra,kezembe pedig erősen markoltam azt a valamit,akár a hit emberei a rózsafűzért imádság közben.Mélyen belélegeztem az időközbe egész szobám betöltő illatot.Úgy éreztem itt vagy.Agyam fantáziaképeket alkotott.
"Álltál az ajtóba,felső tested meg hajad még nedves volt.Derekadra törölközőt tekertél,majd arcodon huncut mosollyal indultál felém.Lábaid terpeszben,karjaid combjaim mellett megfeszitve néztél szemeimbe.Ó,azok a kék szemek!Azok jelentették számomra a mindent,de mégis a semmit.Belenéztem,s elvesztem abban a végtelen univerzumban,amit az a két kis kör megtestesitett.Lassan közeledtél,behunytad szemed,én meg példát véve rólad követtem mozdulataid.Vártam ajkaink összeérjenek,hogy újból átélhessem azt a boldogságot,amit csak te biztosithatsz szivemnek.Türelmetlen voltam,az időközben bennem felgyülemlett vágy nem engedte tovább,hogy csak tétlenül várjalak."
Szemhéjam felnyitottam.Hová tűntél?Kétségbeesetten kerestelek pillantásaimmal...De nem találtalak.Az álomkép szertefoszlott.Csalódottságomat szavakba önteni,fájdalmamat elbeszélni nem tudom.Mintha jeges kéz szoritotta volna szivemet,azt a szervemet ami az életet jelenti testem számára.Dobogása lassult,ujjaim zsibbadni kezdtek.Felemeltem tenyerem.Véres volt.A szilánkok idegen testként hatoltak húsomba,mégsem fájt.Nem is fájhat,már semmi sem emlékeztethet rád.De nem is fáj,hiszen fizikai fájdalmaim teljes mértékben eltompultak lelki szenvedéseim mellett...