HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1887

Írás összesen: 49215

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: SemyFeltöltés dátuma: 2009-05-01

Álmok

Éreztem az erős karok szorítását,de csak hánykolódtam,hallottam a kétségbeesett hangokat,de egyre csak üvöltöttem, a sietős léptek koppanásait a fényes és tiszta padlón, aztán egy éles fájdalom, tudtam, hogy egy tűt döftek a bőrömbe, de nem érdekelt, semmi sem érdekelt, meg akartam szünni, nem akartam lélegezni többé, nem volt miért, nem volt értelme többé semminek, csak sötétséget akartam, és őt akartam, magamhoz szorítani, újra és újra, érezni az illatát, a testének melegét, a biztonságot a karjaiban, a puha haját ahogyan az arcomat csiklandozza, a lágy kezeit, ahogyan átölel, a hangját,ami álomba ringat, őt akartam, őt, senki mást...vissza akartam őt kapni. Ez a fájdalom, mintha a lelkemet tépték volna ketté, ahogyan elszakították őt tőlem, és nem tehettem semmit, istenem, nem voltam ott, hogy megvédjem, mennyire félhetett, és én nem segítettem neki, egyedül volt, és zuhanok, már nem hallok és nem érzek semmit, csak a mindent elnyelő fájdalmat, körülvesz a semmi, örülök neki, talán minden véget ér, végre, és vele lehetek, újra, megint, mindig,örökké...
Sötét van, és hideg, vacogok, fázósan dörzsölöm a karjaimat, és ahogy körülnézek semmi ismerőset nem látok. Durva és magas kőfal vesz körül, néha elhalad mellettem valaki, de már megszoktam, gyakran jelentek meg ezek az alakok mostanában az álmaimban, és már nem is próbálok tőlük segítséget kérni, tudom, nem segítenének, csak bámulnak rám a fakó és jéghideg szemek, mintha így akarnának mondani valamit, de nem értem. Vámpírok, a szemfogaik kilátszanak halvány,és vértelen ajkaik közül, de nem bántanak, egyikük sem, még csak hozzám sem érnek, és én nem félek. Ezerszer végigjártam már ezt az utat, bár a helyszín mindig új, de a végén mindig hozzájutok, ahogy felém nyúl hívogatóan, szívszaggatóan gyönyörű, de látom a halált a tekintetében, és hozzá akarok rohanni, de képtelen vagyok, az utolsó métereken mindig magába nyel valami, próbálok küzdeni, hogy csak még egyszer a karjaimban tarthassam, hogy utoljára érezhessem az ajkait, szinte beleőrülök annyira vágyom rá, de nem tudok, egyszerűen nem tudok a közelébe jutni.
Mikor ébren vagyok, mint most, csak bámulok magam elé, és egyre csak az emlékeibe kapaszkodom. Semmi nem érdekel, csak hogy a közösen eltöltött idő örökre bevésődjön a koponyámba, az első találkozásunk, mikor megláttam, azt gondoltam, hogy ő a világ leggyönyörűbb teremtménye, azt akartam, hogy örökké az enyém legyen, senki másé, és igent mondott, mikor elhívtam arra a koncertre, és igent mondott, mikor megkértem, hogy legyen a feleségem, és igent mondott, mikor örök hűséget kértem tőle. Ő volt a mindenem, az életem, jobban szerettem mint a levegőt, mint bármit ezen a világon. Ő éltetett, mellettem volt, segített, megnevettetett, ő volt minden, amire valaha is szükségem volt. És most elvesztettem. Nem volt többé az enyém. Elragadták tőlem, lehetőséget sem adva, meggyilkolták, brutálisan, képesek voltak megütni azt a gyönyörű és ártatlan arcát, pedig ő semmit nem tett, sosem ártott senkinek, a legkedvesebb ember volt, akivel valaha találkoztam, nem ezt érdemelte, nem szabadott volna, ott kellett volna lennem, istenem, annyira félhetett. Szinte látom magam előtt, ahogy a nevemet sikítja, arca maszatos a könnyektől és a vértől, de egyre csak bántják, nem érdekli őket, hogy egy védtelen nő, istenem, ha tudnám ki tette, megbosszulnám, esküszöm, megölném őket a puszta kezemmel, hogy éljék át azt, amit ő érezhetett, a rettegést, istenem, kérlek, mondd, hogy nem szenvedett sokat, kérlek...lassan az őrület magába zár, de nem bánom...nem érdekel már semmi.
Ismét egy álom, ismét a jeges borzongás, az ismerős kőfalak körülölelnek, az alakok csak jönnek, némán méregetnek, én egy pillantásra se méltatom őket, csak megyek, előre, felé, hiszen tudom, hogy vár rám, hogy ismét ott lesz. Alig várom, hogy lássam, hogy megérintsem, akarom őt, mindennél jobban, de valahol tudom, hogy képtelenség, nem lehet újra az enyém, de mégis egyre csak reménykedem. És már látom is...ott áll, fekete ruhái kiemelik bőrének sápadtságát, szemei ezúttal ragyognak, akár a csillagok, és máris érzem, hogy most más, hogy valami megváltozott, talán a mosolya, igen, újra látom mosolyogni, és ez a mosoly csak nekem szól, de megtorpanok, megrémülök, nem akarom újra elveszíteni, nem akarom, hogy az utolsó pillanatban elragadjon az ébredés, soha többé nem akarok újra felébredni, ha ez az ára annak, hogy újra az enyém legyen. Teszek egy tétova lépést, a szívem a torkomban dobog, de nem érdekel, csak őt látom, és egy újabb lépés, ő biztatóan nyújtja felém a karját, és elhiszem, hogy most elérhetem, hogy ismét átölelhetem, hogy magamhoz szoríthatom olyan erősen, hogy senki és semmi nem tépheti el tőlem, és még egy lépés, és már látom a puha, fekete tincsekkel keretezett gyönyörű, de sápadt arcot, a szája vonalát, szinte érzem ajkainak lágyságát, a finom kezeit ölelésre tárja, és már semmi sem érdekel, rohanok felé, semmi sem állíthat meg, ismét velem lesz, ha kell követem a halálba, de nekem ő kell.
Egy kórházban vagyok, a múlt éjjel majdnem meghaltam, de nem érdekel, mondtam az orvosoknak is, csak hagyjanak hazamenni, vagy adjanak valamit,amitől egész nap csak alszom majd, és újra vele álmodom, de nem adtak. Mikor felébredtem, csalódottan és könnyek között döbbentem arra, hogy megint nem sikerült elérnem őt. Pedig már majdnem, már csak lépések hiányoztak, de megint visszarántott valami. Nem értettem, mit csinálok rosszul, hiszen csak megyek, egyenesen felé, és ő hív és vár, de nem tudom elérni, képtelen vagyok rá. Gee hozott be a kórházba. Azt mondta, hogy üvöltöttem álmomban, és hánykolódtam, a saját arcomat marcangoltam a körmeimmel, a számat sebesre haraptam, de én nem emlékszem semmire. Sokkot kaptam, a szívem majdnem leállt. Senki nem érti, hogy miért. Csak én!Mikor azt mondtam, hogy nem tudok nélküle élni, akkor azt szó szerint értettem, nekem már nincs életem, nincs semmim, ha ő nem az enyém. Bámulok ki az ablakon, de nem látok, hallom a hangokat magam körül, de nem értem, magamhoz veszem az ételt, de nem érzem az ízét, és egyre csak éhezem, megiszom az innivalót, de kibírhatatlanul szomjazom, nélküle semminek sincs értelme. Nekem, az életnek, semminek. Egyedül a halál az, ami menedéket nyújt.
Alig bírom már nyitva tartani a szememet...de miket beszélek, nem is akarom! Bele akarok süllyedni a feketeségbe, az álmot akarom, őt akarom, és már itt is vagyok. Ugyanaz a kőfal, ugyanaz az út, ugyanazok az alakok. Ezúttal nem óvatoskodom, sietek, ahogy csak tudok, nem ronthatom el még egyszer, most sikerülnie kell, igen, már látom... a fekete alakját szinte magába nyeli az őt körülölelő éj, de sápadt bőre olyan hívogató, végig akarok simítani rajta, megcsókolni puha ajkait, és ekkor észreveszem, hogy máris előtte állok...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Semy
Regisztrált:
2009-04-25
Összes értékelés:
6
Időpont: 2009-05-04 19:14:40

köszönöm a tanácsokat, igazán jól esett a kommentárod :) majd igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból :)
Dalma
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12581
Időpont: 2009-05-04 18:13:14

Kedves Semy! Írásodat olvasva megbizonyosodtam, hogy van fantáziád, jól írsz, szépen fogalmazol, a munka külalakja is rendben. Tehát neked érdemes foglalkozni írással. (Valamit azonban megemlítek: A ... írásjel után is kell szóközt ütni, és azt tanácsolom, hogy néhol a szakaszokat egy-egy emeléssel különítsd el, mivel ilyen tömör írást nehezebb olvasni, és sokan idegenkednek tőle, s inkább tovább mennek, mint hogy elolvasnák.
További jó írásokat és sikereket kívánok Neked!

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Téli világ című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Márton- napi lakoma című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Profil-OM című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Epilógus a vers ABC sorozatra című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Emlékezve Finta Katára című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Márton- napi lakoma címmel a várólistára

mandolinos bejegyzést írt a(z) Epilógus a vers ABC sorozatra című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

bűvölet alkotást töltött fel Veled címmel a várólistára

Tóni alkotást töltött fel Epilógus a vers ABC sorozatra címmel

bűvölet bejegyzést írt a(z) Itt és most című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Játs(s)zma című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Profil-OM címmel

alberth alkotást töltött fel Bombasiker címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Téli világ című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)