Parázs érintés, jéghideg érzet,
Mosolyba rejtve adagolt méreg.
Elégedettség, mely mégsem elég,
Gonosz űr, mi űz mindig feléd.

Gondolataim, lényeddel átitatva,
Vetnek a belőled szőtt kábulatba,
Egyszer sok, máskor oly kevés,
Most hiány, majd beteljesedés.

Megállhatnám, - tudom -, de mégsem lehet,
Fémes villanás, reszkető kezek,
Már injektálják a megnyugtató mámort,
Vénámba, érve szabadítanak fel minden gátolt,
... és kéjes érzést,
Megválaszolva ezzel az összes kérdést.

Mindössze néhány köbcenti a nyugalom,
S hamarosan csak újra fájdalom.
Még csillapítja lelkemben a sötét fényt,
Adva ezzel újabb és újabb reményt.

De még itt vagyok, még élek,
Lassacskán tisztul a méreg,
A szürkeség ismét magával ragad,
S nekem megint csak a puszta vágy marad...