HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 15

Tagok összesen: 1875

Írás összesen: 48822

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-09-15 10:23:01

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Fortune BranaFeltöltés dátuma: 2009-05-07

Csámpás


Csámpás Pisti nem szerette a lovakat.
Nem kell ám az ilyen ragadványneveket komolyan venni, ámbátor nem ok nélkül kapja őket, aki kapja, de sokszor éppen az ellenkezőjét jelentik, mint ahogy szólnak. Az az egy feneség van csak a csúfnevekkel, hogy akire ráragasztják, holta napjáig viselheti, meg nem szabadul tőle sosem. Hiába is vésnék akármilyen matrikulába az új nevet, az emberek agyában-emlékezetében bizony hogy a régi marad meg, s nem áll rá a szája másra senkinek. Csámpás Pista története a háború végére nyúlik vissza, mármint az elsőre, mert hát nem mai gyerek már a Pista, akkortájt olyan tizennyolc-tizenkilenc esztendős suhancgyerek volt, vékony derékkal, inas karokkal, megedzette őket a szénahordás, és fiatal, fürge lábakkal.
Azám, csakhogy pont ilyen legénykékre lett volna szükség a háború végén, amikor a tapasztalt öreg katonák már vagy elhulltak, vagy a nyakukba vették a lábukat, oszt Amerikáig meg se álltak, köszönik szépen, nem köll nekik a szurony egyik vége sem, az se, amelyik bök, meg az se, amelyikkel ők böknének. No, járták aztán a toborzók a városokat, falvakat, szépszerivel, meg erőszakkal is szedték össze a férfiakat, akiket ott találtak, annyit se mondhattak rá, hogy miért, már vitték is el őket hadba.
De hát csak a bolond az, aki jószántából akarja magát megszúratni, lelövetni, és a Pista nem volt bolond, kicsit sem. Sejtette ő, hogy nem sokat ér elbújni, mert hisz egyszer elő kell jönni a rejtekből is, és olyan mindegy, hol, ha a szomszéd faluban kapják el, onnan éppúgy elviszik mint a saját házából. Akarja, nem akarja, ki kérdezi? Hanem a parasztgyereknek furmányos gondolkodása van, meglehet, hogy nem tud olyan kiművelt módra viselkedni, mint városban felnőtt társai, de korán keljen föl, aki ki akar fogni rajta.
Így aztán Csámpás Pisti már a falu szélén fogadta a toborzókat, kalapja mellé tűzött virággal, fülig érő vigyorral, s olyan kacska-sánta járással, hogy azt se tudta, aki látta, hogy sírjon-e vagy nevessen. Mingyárt-egyenest a parancsnokot támadta le az ő nagy kívánságával, hogy most azonnal tessék őt fölvenni a hadseregbe, mert egyetlen vágya, hogy katona lehessen. A parancsnok le se szállt a lováról, csak végignézett a legényen, aki úgy állt előtte, mint a lábatörött fűrészbak, s egy pillanatra átsuhant az agyán a kép, ahogy sorakozónál az a kacska láb kilóg a sorból, s csak megrázta a fejét. Nem-nem, a Pisti gyerek nem kell nekik. Pisti meg majdnem sírva fakadt, úgy győzködte a katona urakat, hogy ő igazán jó katona lenne, adják csak ide azt a szuronyos puskát, majd megmutatja, hogy tud vele bánni, s közben akkorát bandzsított, hogy attól ijedtében az őrmester lova is csuklani kezdett. Az volt ám a mulatság! A katonák nevettek, hujjogattak, az őrmester vakarta a fejét a sapka alatt kínjában, az a csámpás gyerek meg, akinek a szeme úgy állt keresztbe, mint szénaboglyában a petrencerúd, egyre csak könyörgött, hogy: - Drága vitéz uraim, nézzenek rám, engem az Úristen is katonának teremtett!
Addig-addig győzködte az őrmestert, míg végül ráált, hogy ha katonának nem is veszi föl, de addig a két napig, amíg a faluban maradnak, gondozza a Pista a katonák lovait, ha már olyan nagyon odahúz a szíve a hadsereghez. No, ekkora sikert nem akart elérni a legény, de most már nem volt mit tenni, vállalni kellett a maga részét, nem mintha a lovakkal bánni olyan ismeretlen dolog lett volna néki, hanem két teljes napon át szem előtt lenni, és folyamatosan sántítani, közben meg vigyázni, hogy ugyanavval a lábával tegye, időnként bandzsítani is, és játszani a hülyét úgy, hogy rá ne jöjjön senki a turpisságra, az bizony embert próbáló feladat a nemzet színésze számára is. Csakhogy a Pistának élet-halál kérdése volt, így aztán teljes szívvel játszotta a kacskát meg a félkegyelműt, beleadott apait-anyait, olyannyira, hogy néha már maga sem tudta, nem ez-e a valódi alakja.
De mindez még nem volt elég, tetejében az őrmester lova bitang rosszindulatú jószág volt, a legváratlanabb pillanatokban rúgott vagy harapott Pista felé, szegénynek a fél szeme (a kancsal) állandóan azt leste, mikor ugorjon félre, hogy megússza ép bőrrel ezt a kis kalandot. Egy-két kék foltot még így is összeszedett a lábaszárára, a nadrágjába is lyukat szakított az a beste lélek, de végül csak elmúlt a két nap, a sereg eltakarodott más vidékekre, és Pista végre kinyújtóztathatta meggyötört tagjait, amelyek a két napos erőltetés után mindenütt sajogtak, jó pár napba beletelt, míg visszanyerték régi ruganyosságukat, gazdájuk meg a szép peckes járását. Hanem a csámpás jelzőt soha többé nem sikerült lemosni magáról. Igaz, nem lekicsinylő, vagy megrovó hangon mondták rá, inkább tisztelettel, mert a falusi ember értékeli a furfangosságot, becsülték is érte a maguk módján Pistát, de a neve azért Csámpás Pista maradt. Annak az egy lónak a hamissága meg olyan mély emlékeket hagyott benne, akármilyen szép lovat is látott aztán, bárhogy mondták róla, hogy szelíd, mint a kezes bárány, három lépésnél közelebb a világért nem ment volna hozzá.
Faluhelyen közel az ég, közelebb vannak egymáshoz az emberek is. Persze városban se a falak választják el őket, no hiszen, akármelyik falusi viskónak vastagabbak a falai, mint azoknak a fényes tükörablakú betonpalotáknak. A lélek meg könnyedén átjut sziklákon, hegyeken, időn és távolságon is. De faluhelyen közel az ég, nyíltabb a lélek. Tudnak egymásról mindent, ki mit tett, s legtöbbször azt is, amit gondol. Hát Pista félelmét a lovaktól is jól ismerte a falu apraja-nagyja, nem is csúfolták érte, hiszen legbelül mindenki fél valamitől, minek azt bolygatni. De a sors néha váratlan utakra vezeti az embert, akaratán, olykor még tudtán kívül is.
Csámpás Pista bácsi fölött (mert addigra bizony már így nevezték) eljárt az idő, nyugdíjba készülődött, éppen ebben az ügyben járt benn a TSZ-irodán, s amint kicsit káprázó szemmel kilépett a napfényben fürdő udvarra, majdnem belebotlott egy lóba. A ló egy kantár végén ballagott, a kantár másik végébe a Farkasék kisebbik fia, a Zsiga kapaszkodott, s amikor Pista bácsit meglátta, bocsánatkérő mosollyal rántotta félre előle. Az öreg jókedvében volt, barátságosan rávakkantott hát a fiúra.
- Hát te, Zsiga fiam, mit bóklászol itt avval a lóval?
- Aggyon isten, Pista bátyám! Csámpás ez mán, viszöm a vágóhídra.
Pista bácsi meghökkent kicsit, de aztán leesett neki, hogy a lóról beszél a gyerek, megnézte hát magának alaposabban az állatot. Tényleg, a bal mellső lába milyen furcsa szögben áll.
- Mi történt vele? - kérdezte, és maga is meglepődött az együttérzéstől a hangjában.
- Rádűlt a fal az új istálló építésénél, oszt rosszul forrott össze a csont, az elnök elvtárs mög azt mondta, így nem való sömmire. Amék állat nem rendös, hanem ilyen csámpás, az nem köll a téesznek, ő biz nem szégyenkezik vele, vigyem a vágóhídra, már ha béveszik.
Az öregember szembenézett a lóval, elnézte a kicsit rémült, szomorú szemeket, amelyekben még benne tükröződött az elmúlt hetek fájdalma, és valami furcsa hidegséget érzett a szíve körül.
- Add csak ide azt a kantárt fiam - mondta csendesen - majd én mögegyezök az elnök elvtárssal a Csámpás áráról. Zsiga meg elkerekedett szemmel nézte, ahogy az öregember, akiről mindenki tudta, hogy retteg a lovaktól, komoly arccal megsímogatja az állat pofáját, az meg úgy simítja a fejét hozzá, mintha mindig is ismerték volna egymást. Alig tudta kinyögni a mondandóját:
- Dejszen van annak neve is, Villámfény.
- Csak volt - mondta még mindig csendesen az öreg - mostantól Csámpásnak hívják. Ha már egyszer összetartozunk.

Fortune Brana

A 2009. 05. 02-án Debrecenben tartott irodalmi irodalmi esten olvasták fel

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 4

Alkotó
Regisztrált:
2009-09-27
Összes értékelés:
517
Időpont: 2009-10-11 18:44:46

a felhasználó által leadott szavazat: * * * *
Jó elbeszélő készséged vaN
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7466
Időpont: 2009-05-11 10:46:48

Nagyon jó történet, tetszett.
Szeretettel: Rozália
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12597
Időpont: 2009-05-09 19:36:16

Öröm ilyen remekül megfogalmazott, összeállított irodalmi alkotást végigolvasni.
Jó, hogy elolvashattam.
Szeretettel: Kata
Alkotó
Regisztrált:
2008-11-10
Összes értékelés:
453
Időpont: 2009-05-09 13:45:10

Valóban, nagyon szép stilusban megírt történet. Humoros, megható: tetszett! Gratulálok!
Szeretettel: Sanyi
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5061
Időpont: 2009-05-07 22:52:46

Szépen megírt történet. Nem tudom, hogy megesett-e a valóságban is, vagy csak kitalált, de remek.
Judit

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Riadva című alkotáshoz

Futóinda alkotást töltött fel Maradék országban címmel a várólistára

Futóinda bejegyzést írt a(z) Utolsó kérés című alkotáshoz

Futóinda bejegyzést írt a(z) Utolsó kérés című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Kisüt a nap, emberek című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Kisüt a nap, emberek című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Tiszai P. Imre emlékének című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Riadva című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Vigyázz magadra Ernő bácsi című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Tiszai P. Imre emlékének című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Ne félj! című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ne félj! című alkotáshoz

Futóinda bejegyzést írt a(z) Utakon című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Mária/Áldott állapot című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) BűvÖlet című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)