HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1812

Írás összesen: 44616

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2017-06-13 19:25:32

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2009-05-25

Az egyesület 2.

2. Előkészületek



Tizenkét órát aludtam egyhuzamban, mire felébredtem dél volt, menni kellett ebédelni. Nézikeksz beugrott értem, kért hogy siessek, ne várakoztassuk meg az asztaltársaságot. Sebtében elmondta, Tégely Rudi már kora reggel beküldte Arra Billiet és Delwnte Qjuwittot a városba, bebuszoztak egy szupermarketba és ott bevásároltak mindent újra: fogkeféket, sportcipőket, teniszütőket. Nézikeksz már volt is lenn a szálloda pályáján, játszott egy kicsit az egyik angollal, kipróbálta az új Headet, egész jó, mondta róla, meg lehet szokni.
Körülnéztem a szobában, amikor elment, és tényleg, a szekrény sarka mellett a szőnyegre fektetve ott voltak az én csomagjaim is, nem azok, amelyek elvesztek, hanem az újak, amiket az elnök utasítására a munkatársai beszereztek.
Előhúztam a tokból a teniszütőmet és kedvtelve forgattam a kezemben, színezése vörösből kékbe hajlott, -ez biztos jó lesz, -mondtam magamban, aztán eszembe jutott, dél van, sietnem kell.
Ledobtam magamról mindent és anyaszült meztelenül beléptem a zuhanyzó-fülkébe, három oldalról tükörfal vett körül, láttam magamat, milyen vagyok ruha nélkül, trilaterális vetületben.
Kinyitottam a folyékony szappannal teli flakont, magamra öntöttem a tartalmát. Nem tudtam, hogy ennyire fog ömleni.
A csaphoz nyúltam, a csap egy öklömnyi gomb volt középen, csavargatni kezdtem, de nem történt semmi. Kicsit megijedtem. A fejem búbjától a kisujjam hegyéig habos voltam, víz nem csordult a csapból, -szappanos testemre mégsem húzhatom fel a ruhámat. Szorult helyzetemből a nörsz mentett ki, takarítani jött partvissal és porszívóval, de amikor bekukkantott a fülke elhúzható plasztik-ajtaján, látta milyen nagy /bajban vagyok/, s elindította a vizet. Kiderült, a gombot nem csavargatni kell, hanem felfelé húzni. Honnan tudhattam volna, ha nincs ráírva? Szerencse, hogy a lány kisegített. Mire végeztem a tusolással, ő is végzett a porszívózással, nem hagyott mást hátra félvér bájának mementójaként, mint csodálatos délszaki illatot, pampák és esőerdők friss fuvallatát.
Lementem a hallba. Olyan elszánt voltam, mint soha. Enni akartam. Az üveg-székekben körben ott ült már az egész magyar válogatott. Dok doki fényes kopasz feje kitüremkedett a tömegből, felém intett, nevetett. Leültem hozzájuk. Tégely Rudi frissnek, jókedvűnek tűnt, tréfálkozott Delwnte Qjuwittal és Arra Billievel. Valamiféle fogadásba csöppentem bele. Dok doki erősködött, hogy huszonöt aranyéremnél nem fog többet hozni a válogatott, az elnök sokat tudóan bólogatott, és kijelentette Qjuwitt egyedül szerez ennyit és akkor még nem beszélt a titkárról és az ikrekről. Egy láda sör a tét. Nevetett. Nevetett a doki is és egymás kezébe csaptak. Az ikrek körülöttünk keringtek, valamit szerettek volna kérdezni, de senki nem figyelt rájuk. A mellettünk lévő asztalnál felfedeztem Ámbráscettet és Piócakatit, a lány a fiú ölében fészkelődött, nyalták, falták egymást.
Mire belemelegedtem volna a csevelybe, szóltak, szedelőzködjünk, lehet menni, ebédelni.
Átvonultunk nagy lármásan az előtéren, be egyenesen az étterembe. Az üvegfalon túl karnyújtásnyi közelségben pálmák bólogattak, s a fák pikkelyezett törzsei között le lehetett látni a strand ferde homokpadjára. Azon túl, a víz kékje egybefolyt az égbolt kékségével.
Szerettem ezt a helyet nagyon. Jött a pincér, hatalmas jénaiban hozta a csontlevest. Arra Billie udvariasan szedett a tányérokba, az elnöknek legelőször, aztán nekem, majd Nézikeksznek. Utolsó előttire hagyta Delwnte Qjuwittot, amin csodálkoztam, s utolsóra saját magát, amin nem.
Rántott hús volt a következő fogás!
Ha csodálkoztam a csontlevesen, márpedig eléggé csodálkoztam, kétszer annyira kellett csodálkoznom a rántott-húson!
Itt ülök a River la Parana mellett, teli piranával, a legeredetibb dél-amerikai ország kellős közepén, egyetlen köpésre a pampáktól, és rántott szeletet tálal fel a pincér, mint odahaza a Síposban? Nem, ez nem lehet igaz!
Pedig igaz volt!
És az is igaz volt, hogy harmadik fogásként dobostortát kaptunk!

A meglepetések sorozata ezzel még nem ért véget. Ődöngünk kifelé telilakott pocóval, én elől, mögöttem a Keksz, s egyszerre csak kit látnak szemeim, a sarokasztalnál, a kijárat lengőajtaja mellett üldögél a helyes kis kjú a repülőgépről, az a lány, aki kiszolgált minket a British Airways járatán, London és Philadelphia között, amikor Tégely Rudi megmentette a repülőgépet. Néz rám, mosolyog.

Megtorpantam.
Ki ne torpant volna meg az én helyemben?
A lány, ezúttal civilben, kedvesen rám mosolygott.
Odamentem hozzá.
-Árjuhír? -kérdeztem óvatosan formálva az angol szavakat.
-Oh yeh! -bólintott.
-End...
-Sit down please. -Mutatta maga mellett a széket, hogy üljek oda.
Nézikeksz elhaladt, visszaszólt a válla felett:
-Megvárlak kint az előcsarnokban, Gennyláda!
A lány rám nézett.
-And?
-End...izitö holidejforju?
-Oh, no! I'm at home in this town. But I'll stay here for a week.
Tégely Guri ekkor ért oda a szárnysegédekkel. Összeráncolta a homlokát. Arca tartózkodó volt, de barátságos.
Helló Zan. Kettő perc múlva eligazítás odakinn, -szólt. -Fontos, hogy ott legyél!
-Persze, -mondtam. -Egy pillanat. Máris jövök. -A lány felé fordultam.
-Vel...
-Well? -kérdőn nézett vissza. Volt egy olyan érzésem vár valamit tőlem. Talán, hogy kezdeményezzek. Nem okozhattam csalódást. Olyan szép volt, és olyan kedves.
-Mennem kell most, -mondtam. -De este, vacsora után beszélgethetnénk.
OK! -vidáman felnevetett. Why not? I'm here at eight.

Búcsút intettem, s szaladtam Tégely Rudi után. Az előcsarnok üvegkarszékeiben együtt volt már a csapat, engem vártak mind. Röstelkedtem, hogy így alakult, de beszélnem kellett a kis kjúval, nem hagyhattam ki. Különben is, mi az a fontos, ami nem ér rá, hogy később megtudjam?
Lezöttyentem.
Az elnök alig észrevehetően megcsóválta szép fejét. Megértő mosoly bujkált a szája sarkában, nem haragudott a késésért.
-Mindannyian itt vagyunk most már? -kérdezte csendesen Arra Billietől. A kicsi titkár a jegyzetfüzetébe pillantott.
-Igen.
-Jól van, akkor vágj bele.
Hárman álltak velünk szemközt, Tegely Rudi középen, tőle balra Arra Billie, jobbra Delwnte Qjuwitt.
Arra Billie lapozott.

-Szeretettel üdvözlök mindenkit Rosarióban a WIRTE olimpián. Ismertetném a mai programot. Kis figyelmet kérek. Ti is ott, légyszi. A figyelmeztetés Piócakatinak és Ámbráscettnek szólt, a lány a Cethal térdén ült, a nyakán matatott, és halk, szerelmes szavakat suttogott a tengeri emlős fülébe.
-Köszönöm, -mondta a titkár, amikor ezek ketten végre abbahagyták az enyelgést. -Folytatom. Ma délután kettő óráig csendes-pihenő. Kettőtől a sportközpont pályáin megtartjuk első itteni edzéseinket. Az atléták a stadion fő épülete előtt gyülekeznek kettő tízkor. Az úszók az uszoda halljában fél háromkor. Igen, nem tévedés, fél háromkor, mert fél háromig a marokkóiak vannak benn a pályákon. Az asztaliteniszezők....
Hallgattam Arra Billie monoton szavait, s a légkondicionáló halk zümmögését. Hallgatóztam erősen, próbáltam megfeszíteni figyelmemet, de egy idő után már nem tudtam a tompa kalapácsütésekként pergő szavakra figyelni. Testem elernyedt, tudatom kihagyott. Lehunyt szemhéjam mögött egy bájos lány-arc kúszott föl, a kis kjú nevető szemei, sötétbarna haja.

-A teniszezők...
Arra Billie megállt, torkát köszörülte.
Már másodszor, vagy harmadszor mondta, hogy: "a teniszezők".
Nézikeksz bökött oldalba: -ébresztő, vén Gennyláda, nem szégyelled magad?
-A teniszezők, -mondta Arra Billie, -illetve, -kuncogott egy kicsit -egy szál teniszezőnk a szálloda pályáján edzhet az edzőjével. Egyenesen rám nézett most. Kicsi volt és nagy egyszerre, ahogy dülöngélve, egyensúlyozva tartotta magát a bal szélen. -Háromtól ötig béreltem pályát. A labdákért ugorjatok be a szobámba, a 410-esben lakom. Mi van még?
A megnyitó ceremónia fél kilenckor kezdődik a Banderas emlékműnél. Kötelező a kiosztott egyen-tréningeket viselni, és kérek mindenkit: a zászlókat se felejtsétek a szállodában. Először a fő téren benn lesz egy kis hóka móka, díszbeszédek, miegymás, aztán a stadionba vonulnak a csapatok az országok zászlai alatt. Végül közös ünnepi vacsora az auditóriumban. Karnevál és tánc hajnalig. Végeztem. Jó munkát, eredményes versenyzést kívánok mindenkinek.

Szétoszlott a tömeg, mentünk fel a szobákba pihenni. Azt hittem, nem leszek képes aludni, de tudtam. Pontban kettőkor felébredtem, felkeltettem Nézikekszet is, aki kisgatyában szenderegte végig a pihenőt az ágyán és leslattyogtunk a sporttáskákkal és a teniszütőkkel a pályára. Már a bejáratnál jártunk, amikor rájöttünk, nagy marhaságot csináltunk, elfelejtettünk ugyanis beugrani Arra Billiehez a labdákért.
-Nem baj, -mondta a Keksz, -én visszaszaladok, te várj meg addig, Gennyláda.
Beleegyeztem, mert, ugyan mi mást tehettem volna. Amíg Nézikekszre és a labdákra vártam, bekukucskáltam a pályára. Négy öregúr párost játszott éppen, látványnak érdektelen volt. Nem úgy a pálya!
Először azt hittem, greenseten játszanak, mert a felület zöld volt. Ahogy azonban jobban odanéztem, észrevettem, a pálya talaja finom, lisztszerű por. Olyan volt, mint a mi otthoni salakpályáink, csak a színe volt vörös helyett zöld.
Megjött Nézi. Rámentünk a 6-osra, az volt a mi pályánk.
Bemelegítettünk, aztán elkezdünk ütögetni, de csak úgy kézről kézre, könnyedén. Pokoli volt a hőség. Én jól bírom a meleget, elvégre szakmámhoz tartozik, de február végén Rosarióban délután három órakor 38 fok van árnyékban!
Árnyék persze nem volt a pályán, nem is bántam, a melegnél is rosszabb, ha a labda fényből érkezik az árnyékba, vagy fordítva.
Fél óra elteltével már dőlt rólunk a víz, de hősiesen folytattuk. Beálltam a sarokba fonák oldalon, és azt mondtam Nézikekszenek, üssön minden labdát oda, ahol én állok. Elkezdtem neki osztani jobbra-balra, hosszura rövidre. Észre se vettem, hogy Tégely Rudi a kerítésnek támaszkodva figyel minket. Amikor végeztünk, és letámolyogtunk a pályáról, odajött.
-Nagyszerűen játszottál, -mondta a Keksznek, és vállon veregette. -Nem hiszem, hogy ebben a mezőnyben bárki megverhet. De, mit is akarok kérdezni...mondd csak, tollaslabdázni nem tudsz véletlenül?
-Nem, -mondta Nézikeksz vihorászva, -miért kérded Rudi?
-Hiányzik egy emberem a tollaslabda csapatból.
-Nem tudok sajnos.
-Azért megpróbálnád az én kedvemért? Lejönnél edzésre, hogy megnézzelek? Strandon csak játszottál már, vagy ott se?
-De igen, egyszer már próbáltam...
-Na látod!
-De az tök béna volt!
-Nem baj!...


Azt gondoltam, az unokaöcsém simán kibújik a felkérés alól. Láttam rajta hullafáradt, Mi értelme lenne a tollaslabdázásnak? Két sportágban amúgy se lehet komoly eséllyel indulni. Neki teniszezni kell, mert ő teniszező.

Rudi a bizonytalan "de"-k-től vérszemet kapott, s lecsapott, mint héja a szopós gidára.

-Akkor ott leszel fél óra múlva a csarnokban. A többit majd meglátjuk.
Elszaladt, mert Arra Billie már integetett neki a szálloda sarka felől. Egyedül maradtunk. S azon mód, ahogy voltunk, csatakosan, lesétáltunk a strandra, fürdőnadrágot öltöttünk habtestünkre, és megfürödtünk a Parana folyó hűs hullámaiban.
A piranák békén hagytak minket, nem jött aznap délután egy se, hogy háborgasson, vagy megegyen.

A tornacsarnokban aztán kiderült, unokaöcsém tud tollaslabdázni! Már edzés közben észrevettem, jó érzékkel ütögeti át a magas háló fölött alábucskázó labdákat, de ekkor még nem gondoltam semmire.
-Jó labdaérzék, persze, -mondtam magamban, meg egy kis lábmunka. Na és! Ettől ő még messze van attól, hogy tollaslabdázó legyen belőle.
-Játszatok most egy meccset, -szólt be a lelátóról Tégely Rudi egyszer csak az edzés vége felé a nagy Lakatosnak, had látom, mit tud a Keksz élesben!
Az ikrek kicsikét duzzogva levonultak a pályáról, hogy helyet adjanak a próba-játéknak. Delwnte Qjuwitt mellettem előrehajolt izgalmában, Arra Billie kinyitotta jegyzetfüzetét.
De ezen a meccsen nem volt mit jegyzetelni! Nézi lába úgy pörgött mint a mókuskerék, szépen simán leiskolázta a nagy Lakatost. Mindenhova odaért, minden labdát visszaütött. A lecsapásai halálosak voltak, naná, hogy azok, ő a sokkal nehezebb teniszütővel is védhetetlenül vágja be a tollaslabdánál nagyobb és jóval súlyosabb teniszlabdákat.
Akkora ámulat lett a csarnokban hirtelen, hogy az már-már bámulatnak tűnt. Keksz megverte a magyar bajnokot!
Tégely Rudi a szakállában babrált.
-Mi a véleményed? -kérdezte, s figyelmes szemekkel méregetett, ahogy ottan ücsörögtem magamba roskadva.
-Mi? -Nem tudtam hirtelenjében mit mondjak. Láttam rajta az imént a lelkesedést, tudtam, mert említette, hogy kell egy ember a tollaslabda csapatba. Teniszedzőként nem érthettem egyet azzal, hogy az unokaöcsém elvállalja ezt a szamárságot. Ismertem a programot. Tudtam, a tollaslabda versenyt, egy nappal a tenisz előtt tartják. Nem tartottam jó ötletnek, hogy Nézikeksz kedden egész nap a csarnokban ugrabugráljon, szerdán pedig kiálljon a világ legjobb írástévesztő teniszezői ellen.
-Nem bánom, -mondtam mégis, minden jobb meggyőződésem ellenére az elnöknek. -Ha Nézi vállalja, nekem nincs kifogásom ellene.
Az öcskös megvonta a vállát. Lecsapta a mellvédre a karcsú ütőt. -Miért ne. Ha a csapat érdekei így kívánják, üsse kavics!

A csarnokból visszasétáltunk a szállodába. Ittam a bárban egy dobozos sört. Nézikeksz ásványvizet ivott, Arra Billie narancslevet. Tégely Rudi nem ivott semmit, mert ő nem volt ott. Felmentünk a szobába, lezuhanyoztunk. Törölközőben üldögéltünk a teraszon, élveztük a lebukó nap tüzes sugarainak utolsó csókját és beszélgettünk, semmiségekről. Olyan hihetetlen volt minden. Olyan hihetetlen volt, hogy itt vagyunk, távol a civilizált Európától, túl az Óperencián, vadak és szelídek között. Bejött a nörsz, ez egy másik lány volt, kérdezte, minden rendben van-e, nem kérünk-e valamit? Fejemet ráztam, s rázta a Keksz is. A lány kiment, de az ajtóból még visszafordult, arca piros volt és, nekem úgy tűnt, vihog befele, visszafojtja túláradó jókedvét. S ekkor hirtelen leesett a tantusz. Na persze! A másik lány biztos beszámolt már a reggeli esetről, hogyan ácsorogtam nyakig szappanosan a néma csap alatt. Kipletykált engem, az egyszer biztos! Ezen nevet hát a nörsz. Elképzelt törülközővel a derekamon a teraszon, törölköző nélkül a zuhanyzó-fülkében. Ó, lányok! De nagy zsiványok tudtok lenni!!

Lepergett a pihenés utolsó félórája. Felöltöztünk gondosan a piros-fehér-zöld melegítőkbe, amelyeket a nejlon tasakból húztunk elő. Nézi, vállára terítette a magyar zászlót, ahogy a többiektől látta. Tiszta, kiköpött írástévesztő lett belőle másfél nap alatt. Én az enyémet a hónom alá csaptam. Majd magamra veszem kint a téren. Elindultunk. A lift levitt a hallba. Nézi a recepciós pulthoz sétált és leadta a szobakulcsot. Követtem. A magyarok a pálmák előtt verődtek össze, megéljenezték az érkezőket, minket is. Befutott Arra Billie Delwnte Qjuwittal. Kintről jöttek be az alkonyatba boruló sétány felől.
-Itt vannak a buszok! -kiáltotta a kicsi titkár. Az elnök mosolyogva bólintott.
Az ikrek rázendítettek: újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy csapat.
Szállt a nóta, s a pattogó ritmusok hangjainál kivonultunk az épület elé. Lengtek a zászlók, magával ragadó pillanat volt. Aztán beszálltunk és elhelyezkedtünk, Kekszet elszakították tőlem a fiatalok, nem bántam, menjen, az, az ő világa, nem kell mindig a nagybratyó pantallóján üldögélnie. Én az egyik ikrek mellett kaptam helyet, -nehéz őket megkülönböztetni, szakasztott olyanok, mint két tojás, pedig az egyik nő, a másik férfi.
-Milyen sportágban indulsz, -löktem fel neki a kérdést, ahogy elindultunk és kigördültünk a fényárban úszó boulevardra, hogy elindítsam a beszélgetést.
-Atletizálok! -Csodálkozva kapta rám a tekintetét, hogy, hogy én nem tudom ezt?
-És...mondd csak...csak hebegtem., habogtam össze vissza, nehezen lehetett elképzelni az ikrekről, hogy atletizál, hajlott a háta, haja ősz gubanc, de aranyos, nagyon aranyos... és milyen számokban, már úgy értem...kérlekszépen...
Simán siklott a busz.
-Milyen számokban? Ó, hát, -felnevetett jókedvűen- mindegyikben. Rövid és hosszútávfutás, magas, távol és rúdugrás, súlylökés, gerelyhajítás...
-Tényleg? -Nem tudtam mit mondani.
-Háromszoros világbajnok vagyok ezekben a számokban Zan, és rúdugrásban világcsúcstartó.
Az ikrek testvére, ő is ikrek persze, előrehajolt, közénk fúrta fejét.
-Nem hiszed Zan, ugye, nem hiszed? Gyere ki holnap reggel az edzésre, Zan, majd meglátod, mire vagyunk képesek!
Néztem egyikről a másikra, próbáltam megállapítani, melyik a férfi kettőjük közül és melyik a nő, de nem tudtam, arcuk, szemük, hajuk egyforma volt. Ment a busz a kivilágított utcákon, gördült szépen, és egyszerre csak bent voltunk a főtéren a Banderas monument égbevesző oszlopai előtt. Reflektorfények kaszálták a párás, meleg, buja rosarioi levegőt, összecsaptak a pódium vörös drapériába öltöztetett korlátja felett, megvilágították a nyüzsgő, áramló tömeget, aztán továbbsiklottak a teret szegélyező paloták gazdagon díszített szecessziós homlokzatán. Egymás után futottak be a buszok, gyomruk kiokádta a térre tartalmát, önfeledt, mámoros embereket, fiatalokat, középkorúakat és öregeket. Az ünnep estéje volt az, az este! És fél nyolc volt, konstatáltam, ahogy az órámra pillantottam, és nekem nyolckor randim volt a kis kjúval az étterem előtt! A hideglelés nyirkos érintése szaladt végig hirtelenjében a gerincemen. Mekkora balfácán vagyok én! Lekésem ezt a randit!
Kétségbeesve pördültem meg sarkamon, hogy taxit keressek valamerre, de a tömeg beszorított, nem mozdulhattam arról a helyről. Több ezren lehettünk már ekkor kinn a téren az országok csapatai sugár-irányban elrendeződtek az emlékmű tövében felállított díszemelvény körül, bezárva engem az ünneplő tömegek külső gyűrűjébe.

-Erről, tehát ennyit, -mondtam magamban kicsit kesernyésen, mert ami történt, nem volt más, mint nyomorult, magányos életem visszatérő mozzanata, -mindig így puskázom el legkecsegtetőbb helyzeteimet.
A tér felett tangó szólt, és volt valami délszaki, édes illat az éjszakában. Vártunk és hullámoztunk a zene ritmusára.

Pontban fél kilenckor magas ősz hajú úr lépett fel az emelvényre. A zsongás, mintegy varázsütésre elcsendesedett. A tangó utolsó akkordjai elhaltak. Az ősz úr kiterjesztette két karját a tömeg felé és mondott valamit angolul, a nagyját én is értettem, üdvözölt mindenkit és örült, hogy velünk lehet újra.
-A Világszövetség elnöke, -súgta az ikrek. -Nagy ember és nagy koponya. Ő kovácsolta össze a nemzetek szövetségeit, ő, és a mi Tégely Rudink.
Az ősz elnök most lelépett az emelvényről és szívélyes karmozdulattal tessékelt valakit előre, elsőre nem ismertem fel, ki az, a komoly ábrázatú attraktív úr a balján, aztán hirtelen ráismertem: a mi Tégely Rudink volt az! Fellépett az emelvényre Delwnte Qjuwitt és Arra Billie árnyékként követte.
Beszélni kezdett a nagyvilág odasereglett népei és a lelkes rosarioi publikum előtt. Hangja fesztelen volt és játékosan könnyed, mint pillangó röpte a nyári rét felett. Delwnte Qjuwitt fordította, amit az apró magyar elnök mondott.

-Mi végre vagyunk itt? -kérdezte Tégely Rudi a közönségtől.
-Miért jöttünk össze ezen a helyen -fordította az indián arcú lány.
-Azért, hogy újra átérezzük a mindannyiunk szívéből kiáramló szeretet és odaadást egymás sorsa iránt?
-Azért, hogy szeressük egymást, figyeljünk egymás sorsára? -szárnyalt Delwnte Qjuwitt hangja.
-Hogy bebizonyítsuk az épeknek, mi is vagyunk olyan értékesek, mint ők, a mi sport eredményeinket sem szabad lebecsülni?
-Azért, hogy sporteredményeinkkel felhívjuk magunkra a világ közvéleményének figyelmét? -citálta a lány.
-Azért jöttünk-e Rosarióba, hogy nagyszerű versenyeken új, nagyszerű rekordokat állítsunk föl?
-Azért, jöttünk ide, hogy versenyezzünk és nyerjünk...?

-Azért, azért, -zúgott lenn a tömeg a téren.

-Hogy ünnepeljünk?
-Hogy ünnepeljünk!
-Hogy vigadjunk?
-Hogy vigadjunk, igen, yeah!
-Hogy szívünkben, kinyíljon a szolidaritás tűzpiros rózsája?
-Azért, azért!!!

-Nem azért! -mennydörgött le Tégely Rudi hangja a pulpitusról. -Nem csak azért. Hanem azért, hogy harcoljunk társadalmi elszigeteltségünk ellen! Azért, hogy az emberek, szerte a világon elismerjenek egyenrangúnak. Azért, hogy munkához jussunk, s élvezhessük a társadalom megbecsülését!
Azért, hogy másságunk ellenére befogadjanak!

Dörgő tapsvihar és éljenzés nyomta el a szónok szavait. Órámra pillantottam. Fél kilenc elmúlt már. Képtelenség, hogy a kis kjú megvárjon. Mikor érünk innen vissza? Bele kell nyugodni. Ez van. A hülyeség gyógyíthatatlan.

A külső gyűrű egyik pontján most mozgolódás támadt, a sorok szétnyíltak, pompás ruházatba öltözött tarka huszárok vágtattak fel a pódiumig, mind lány, mind mesztic, mind félmeztelen, leszámítva azt a keskeny aranyozott szalagot, ami feszes keblüket tartja és az arany váll-lapokat. Az ezredes a vörös drapériába bújtatott emelvény előtt magasba emelte a WIRTE kék-sárga zászlaját. A paci két lábra állt, szép és megható pillanat volt. Az ikrek ikertestvére előrehajolt izgalmában, lábujjhegyre ágaskodott, kitakarta előlem a képet. Mire újra odanéztem, már égett az óriási lapos ólomtálban a column tetején az olimpia lángja! A huszárok által vágott széles sugárúton most maskarák érkeztek a felcsendülő tangó hangjaira, Dél-Amerika és a földkerekség egzotikus állatai vonultak be a színpad elé, elefántok, tigrisek, tevék és lazacok. Kenguru csapat bukdácsolt el a magyarok és a franciák közt megnyíló résben, oroszlánok bömböltek valahol a tömegben, krokodilok sírtak, varjú károgott.
Szekerek gördültek be táncosokkal, hajlékony testű fiúk és lányok ledér elragadó ruhákban ropták az orrunk előtt. Leugráltak a kocsikról, felkérték a közelükben állókat.
A rend felbomlott önfeledten tangózott mindenki, nem csak a téren, hanem az oda vezető mellékutcákban is. Szétrobbanó fények vörös, kék, sárga lángokkal festették az eget, pezsgős üvegek pukkanásaként ropogtak a tűzijáték sortüzei e féktelen fiesztában.

Éjfél is elmúlott, mire a buszok visszafelé indultak a lassan kiürülő térről, s kettő lett, mire a mámoros tömegek, népek egymással keveredő gyermekei zászlóikat lengetve, egymásba karolva elhagyták a stadiont. Az auditórium fényben fürdő hatalmas üvegpalotája a sportközpont közepén magasodott, Nézikeksszel, Arra Billievel, Ámbráscettel és Piócakatival erre vettük az irányt. Mardosó éhségemen is áttört azonban a kósza remény: hátha!
-Foglaljatok helyet nekem is, -mondtam a titkárnak. -El kell valamit intéznem. Mindjárt jövök.
Kérdőn nézett rám, de nem volt időm magyarázkodni. Megpördültem, és faképnél hagytam kisded csapatunkat. Átszeltem a parkot, mint passzátszél az óceánt, hevesen fújtam, és kilyukadtam a szállodánál. Fel a lépcsőn, rohanva. Az előcsarnok üres. Miért, számíthattam másra?! Üres? Dehogy. Az étterem bejárata előtt az üveg-karszékben ül valaki. Ki az ott? A szívem megdobbant. A kis kjú volt az, lenge nyári ruhában, halvány pírral az arcán! Észrevett, felegyenesedett, s tréfás grimasszal mutatta karján az órát.
-You were late...
-Iksztyúzmi darling. Junó, dervazö celebréjsön tunájt.
-Yes, I know.
-Ájhavbín der.
-Oh, I thought.
Elakadtam. Nekem nem olyan könnyű angolul társalogni, először megfogalmazom magamban, mit akarok mondani, aztán lefordítom angolra, és aztán vagy sikerül, vagy nem.
-End..ájvudlájk...
Huncut szemekkel nézett rám
-What?
-Ájvudlájk, ifjukípvidmi tudi auditórium fórheven' dinner.
-Dinner? Just at that time?
-Jesz. Biztos, hogy lesz.
Majd ki pukkadt, de aranyosan megpróbálta visszatartani. Szava komoly volt, de a szeme nevetett.
-OK! Why not?
Karját, karomba öltötte. Mókás kis grimaszt vágott.
-Mehetünk uram! -mondta búgó hangon, mint a gerle.

Arra Billie ugyancsak meglepődött, amikor bebillegtünk. Egy széket fenntartott nekem, arra azonban nem számított, hogy másodmagammal érkezem. Ezer asztal közül nem volt könnyű kiszúrni, merre tanyázik a csapat, de a székek háttámláira terített nemzeti színű lobogók eligazítottak. A titkár kérdőn nézett rám.

-Ő a kis pincérlány a gépről...
-Ó!

Nézikeksz felugrott és hellyel kínálta a lányt. A kis kjú félszeg mosollyal elfogadta és leült Billie jobb oldalára. Vele szemben Delwnte Qjuwitt hadakozott a hallal. Ketten maradtunk egy székre.

-Tedd csak le a segged Gennyláda, -intett az öcskös. -Én már burkoltam, most rajtad a sor.

Az egyik rendező, én szingaléznek néztem, bár tudvást tudtam, a szingalézek messze délen élnek, kiszúrta, hogy problémázunk, felénk tartott a tömegen keresztül, feje felett széket lóbált.

-Here you are! -Üdvözült mosollyal letette a széket a másik mellé.
-Velkám, -köszöntem meg.
Bólintott, elsietett.
Helyet foglaltunk, én a kis személyzet mellé, Keksz a másik oldalamra.
A drága, ráksalátát tett a tányéromra, magának is azt szedett.
-What's your name? -kérdezte. I don't know your name since I met you.
Zan vagyok, -mondtam. Minek bonyolítsam a dolgokat. -Zan, a teniszedző.
-Are you a coach? Zan the coach! -Tele szájjal nevetett, a latinoknál ez nem olyan égető probléma, mint nálunk, a kisszerű közép-Európában. -I won't think about it! My name is Bella.

A zsongó, nyüzsgő tömegben alig értettük egymás szavát. Aztán megszólalt újra a tangó, ekkor már a fagylalt-tortát nyaldostuk, s kortyolgattuk hozzá a szép piros rosét.
A magyarok összetolták az asztalokat, úgy ülték körbe, s a mi példánkon felbuzdulva ezt cselekedték mellettünk az oroszok is. Egymásra koccintottuk a poharakat, az orosz elnök átjött a magyar elnökhöz, lapos üveget húzott elő kabátja belső zsebéből, Tégely Rudira kacsintott és azt mondta: "Pazsálusztá. Vodká!"
Guri felállt, fogta a poharát és odatartotta. Az orosz töltött. Előbb Rudinak, aztán saját magának: "Na zdarovje"
"Proszit" -emelte magasba a poharát Tégely Rudi.
Egymásba fonták italt tartó karjaikat, így illett, így ittak. A magyarok éljenezni kezdtek, s éljeneztek odaát az orosz sporttársak is. Lenszőke emberke állt meg a két elnök mellett. Lihegett. A terem túlsó végéből futott át. "Prosze bardzo. I'm Stasek from Krakow" -kiáltotta lelkesen. "Polski, wegri dva bratanki. En is szeret vodka is."
Az orosz neki is töltött. Három kar fonódott most egybe. Fenékig kiitták. "Slava!"
-How about a dancing? -nézett rám Bella.
-What?
-Azt kérdezi, mit szólnál egy kis táncikáláshoz, -szólt közbe Delwnte Qjuwitt tányérjából felpillantva.
A kis kjú hevesen bólogatott. -Yes!
-Nem bánom, -mondtam neki magyarul, mert nem jutott eszembe, hogy kell angolul mondani.
-He doesn't mind. -Ismét Delwnte Qjuwitt segített ki.
-Ájdont májnd, -kaptam észbe.
Bella felpattant. Kezem után nyúlt. Kézen fogva szaladtunk ki az asztalok között a tánc parkettra, s elvegyültünk, a vonagló, keringő, hullámzó tömegben.

Később, azt mondja nekem a zene szünetében nevetve a Bella:
-Please, don't be angry with me darling, but you can't dance well.

A közlemény egyenesen a szívemet ütötte keresztül. Nem tudok táncolni? Ezzel a lábmunkával?! Vérig sért ez a lány. Hiszen hát...hiszen hát...úgy pörögtünk az előbb, mint a szélkakas. Mit akarhat?
-It would be better a walking just now. -Néz rám, mint egy félénk őzike.
Mi van? Sétálni akar? Nem egészen értettem, mit akar.
-Dujuvantugó fórövók?
-Oh yes! If you don't mind...-tette hozzá, reménykedve, udvariasan.
Megvontam a vállam. Mért ne? Sétálhatunk éppen, ha Bellának ez a szíve vágya. Szép a rosariói este. A város hiú fényei fölött ott ragyognak az égen a csillagok. Nézzük meg azokat a csillagokat.
-Nézzük meg a csillagokat, -mondtam Bellának.
-Oh sure! That's OK!

Kimentünk a sétányra. A villogó reklámok elkápráztattak. A park a folyó és a szállodasor között csendes, sötét, és néptelen volt, arra felé indultunk. Karját a karomban tartotta. Beszélgettünk, kevés halk szóval. Ő tartott szóval, én nagyokat hallgattam. Lassan beszélt, tőmondatokban, hogy könnyen értsem a szavát. Sok minden át is jött belőle. Kislány korában pilóta akart lenni, akárcsak egy fiú. Kamaszként az Államokban repülni tanult, vitorlázó gépen gyakorolt. Aztán elvégzett több iskolát, illetve hájszkúlt s végül légi-kísérő lett.
-Nem én vezetem a repülőgépet, -mondta édes kis grimasszal üde pofikáján, de legalább repülök.
Megállt, kihúzta karját a karomból, szembe fordult velem. A la Parana lusta hullámai locsogva futottak ki a homokpadra. Nagyon közel álltunk egymáshoz, csípőm kemény csontján éreztem daloló csípőjét. Valamit mondanom kellett.
-Mit gondolsz, van a vízben pirana?
-Pirana?
-Igen, tudod a pirana az a hal, aki mindent felfal.
-Tudom mit csinál a pirana!
-És?
-Tessék?!
-Nos, hát. Tudod. Hogy van-e?
Felemelte kezét, ujjai a fehér nyári ruha keskeny pántján tétován matattak. Bőre sötét volt, világított ezen a sima sötét bőrön a keskeny pánt.
-You're like as a child!
Kedves, élcelődő hangon mondta, hogy olyan vagyok, mint egy gyermek. Eltávolodott fél lépéssel, megfordult, lenézett a folyóra.
-Well, it's too late darling. I'll take a cab.
Felkísértem a sétányra. A bálnak akkor lett vége, zajos, jókedvű, hullafáradt emberek rajzottak ki az auditóriumból. Jött egy kocsi. Intettem, lehúzódott, megállt mellettünk.
-See you, -búcsúzott el a kis kjú.
Beszállt a kocsiba, elhajtottak. Tégely Rudi lépegetett felém, az öcsémmel és Arra Billevel voltak heves disputában. Csatlakoztam hozzájuk.
-Van rá bizonyíték, -mondta éppen az elnök Nézikeksznek. -Jézus Krisztus magyar volt.
-Ez komoly?
-Persze hogy komoly! Hát viccelek én?
-Rendben, elhiszem.
-Kölcsönadom majd azt a könyvet.
-Előre is köszönöm.
-Ne feledd, nem szégyen tanulni, nem szégyen új eszméket felvállalni.
-Nem feledem, Rudi. És köszönöm, Rudi.

Felértünk a szálloda halljába. Átvettük a recepción a kulcsokat. A lift felvitt minket az emeletre. Ott elváltunk. Ők jobbra mentek, mi balra.



Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1317
Időpont: 2009-10-14 00:06:04

Másodszor találtam meg én is az első részt, de megérte. Így teljes a történet, ha a legelejéről olvasom. Az első rész kissé nehezen olvashatóra sikerült, de ez része a történetnek az írástévesztés miatt...emiatt nem szólok az itt felfedezett hibákért sem.:) Összességében tetszik a történet!
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7387
Időpont: 2009-05-29 16:40:15

Drága Arany! Olyan szépeket írsz megint. Pirulok. Sajnos még sok írástévesztő szöveg lesz benne. Nem volt fárasztó írni, sőt, könnyebb, mint normálisan írni, mert így az ember zagyválhat kedvére. A regényt szatírának szántam, remélem, akik olvassák, azok is annak veszik majd. Nagyon köszönöm az érdemtelenül kapott dícséretet, örülök, hogy itt jártál. Nem tudok mostanában se írni, se olvasni, annyi a munkám a teniszpályán. Rettenetesen hiányzik. Hogy van a kezed? Meggyógyult?
Szia: én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7387
Időpont: 2009-05-27 10:47:57

Köszönöm kedves Eszti! Ez most egy áthidaló megoldás részemről, írni ugyanis továbbra sincs időm, így felteszem ezt a régebbi írásomat. Remélem ezek a fura figurák, akik képzeletem szülöttei, és kalandjaik nem lesznek uncsik.
Üdvözlettel: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7439
Időpont: 2009-05-27 10:34:54

Kedves Laci!
Nagy élvezettel olvastam regényed következő részét. Örülök, hogy feltetted, mert már hiányoltalak. Nagyon tetszik a stílusa, gördülékenysége. Zuhanyzóban szappannal már én is jártam úgy, mint a te hősöd, de ott egyáltalán nem volt víz. Szerencsére ez egy csoportos zuhnyzó volt, így át tudtam menni egy másikba. Teniszezni sajnos nem tudok, de tollaslabdázni szeretek. Gondolom, most is a valóságos tapasztalatok keverednek a képzelettel. Nagyon jó!
Eszti

Legutóbb történt

eferesz bejegyzést írt a(z) Hullámzás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Pár szó a reinkarnációról című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ártatlan altató című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) 25. SZONETTKOSZORÚ - Csillaghullás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Ártatlan altató című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Pipacsok című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Ártatlan altató címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Kalandos nyár című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) 25. SZONETTKOSZORÚ - Csillaghullás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Kalandos nyár című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Kalandos nyár című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) 25. SZONETTKOSZORÚ - Csillaghullás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Pár szó valakihez című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Elérhető vágyam címmel a várólistára

Arkady alkotást töltött fel Múlt és jövő között címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)