Mint minden ember vágya, úgy az enyém is az, hogy minél több értékkel rendelkezzem. Ehhez azonban tudni kell, hogy mi is az érték? Ha belső kívánságunkra figyelünk, egészen más dolog lesz értékes a számunkra, mint a többi embernek. Sok lesz azonban az egyezés is. Szerintem a legértékesebb dolognak az számít, amit a lehető legtöbb ember közösen annak tekint.
Gondolom, most sokaknak a pénz jut az eszébe. A pénz önmagában nem érték. A pénz mértékegység, amivel az értéket mérjük. Ezen most nem filozofálnék, hogy mennyire pontosan vagy tévesen, de mégiscsak ezzel mérjük. Nekem például nem hiányzik a pénz, csak az a baj vele, hogy mások viszont kérik tőlem. Ezért kell nekem is, de sosem elég. Nem nekem, hanem azoknak, akik kérik tőlem.

Akárkivel beszélgettem eddig erről, kivétel nélkül mindenki egyetértett velem abban, hogy a pénz nem jó dolog. Nem boldogít, és a pénz utáni hajsza tönkre teszi az életet. Ezek szerint mindenki tisztában van ezzel. Mégis az ellenkezőjét tesszük. Én is. Rá vagyunk kényszerítve, mert ezen alapul ma az élet. Az alapdolgokért is fizetni kell, nem csak a luxusért. Tesszük a dolgunkat, miközben tudjuk, hogy az igazi értéket máshol kell keresni. Tudjuk, hogy az nem vásárolható meg, nem emelhető le egyszerűen a polcról. Tényleg nem?

A pénzen nagyon sok dolgot beszerezhetünk. Ha jobban belegondolunk, akkor el kell ismerni, hogy közvetve ugyan, de köze van a boldogsághoz. Egy számunkra kedves személyt meglephetünk olyan ajándékkal, amelyre régóta vágyott. Örömet szerzünk vele, és mi is vele együtt örülünk. A pénz ebben az esetben boldogságot adott. Nem maga a pénz, csak az érték, amit cserébe kaptunk. Elegendő pénzzel megfelelő életszínvonalat biztosíthatunk magunk és környezetünk számára, ami hosszan tartó megelégedettséget jelent. Több az öröm, felszabadultabb az ember közérzete. Bármennyire nem tetszik, mégis látnunk kell, a pénz érték. Azonban a túlzásba vitt felhalmozás rengeteget ront a helyzeten. A pénz utáni hajsza időigényes elfoglaltság. Elvesz minket attól a környezettől, azoktól az emberektől, akikkel együtt szeretnénk boldogok lenni. Az ajándékozás öröm, de baj van, amikor annyira mértéktelenné válik, hogy egyszer csak azt vesszük észre, mindent meg akarunk venni. Látván, hogy a pénzzel örömet szerezhetünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez mindig működik. Pedig vannak dolgok, amiket nem lehet pénzen megvásárolni. Közhely, de igaz.

A ma embere rengeteg dolgot akar megvenni a pénzével. Aki megteheti, meg is próbálja, és csodálkozik, hogy nem megy. Rohanó világunkban egyre több férfi próbálja megvenni magának a hiányzó szeretetet, szerelmet. Elfelejti, hogy az ilyen érzések nem teremnek csak úgy, azonnal. Hamar rádöbbennek, hogy azok a pár órás légyottok nem pótolják a kedvest, akit szeretnénk magunk mellett tudni. Pedig, ha visszagondol a fiatalabb évekre látnia kellene, hogy micsoda lángoló szerelmek voltak a múltban, és nem kellett hozzá gyémánt nyakék, sem ehhez hasonló dolog. Hogy a másik oldalt is megemlítsem, egyre több hölgy próbálja meg idősödő korára megvásárolni a fiatalságot. Nem a fodrászra gondolok, sem egy-egy új ruha megvásárlására, mert az nagyon is helyénvaló. Az igazi nő nyolcvanévesen sem adja alább. Ne is tegye. Ráncosabb kicsit az arca, mint fiatalabb korában? Na és? Minden egyes ránc, egy külön érték. Egy emlék nyoma. Uraim, ne felejtsük el, hogy a szívünk által választott hölgy mellettünk és értünk ráncosodott meg. Azon az arcon ott vannak még szenvedélyes csókjaink nyomai.

A tudás is érték. Pénz is kell hozzá, hogy elérjük, de magunkat is mellé kell tennünk, hogy a megszerzett ismeretek valóban a birtokunkban legyenek. Lehet venni bizonyítványt tanulás nélkül is, de a tudás sosem lesz a miénk.

A fiam egyszer tizennyolc éves korában azt mondta nekem:
- Apa te okosabb vagy mint én.
- Lehet hogy jelen pillanatban úgy tűnik, de minden esélyed megvan rá, hogy negyvenéves korodban okosabb legyél, mint most én. Csak egy kiragadott pillanatban lehetünk okosabbak a náluk fiatalabbaknál, de valójában sohasem érhetünk utol benneteket.

A tudásunkat át kell adnunk, hogy az utánunk következők még értékesebbé tegyék azt. Ez mindenre igaz. Tudományra, művészetre, filozófiára, szakmára, hétköznapi apróbb fogásokra. Aki nem így tesz, az nem képvisel maradandó értéket. A sírba vitt tudás olyan, mint a homokba dugott haszonnövény.

Azt hiszem, hatalmas listát lehetne összeállítani abból, mit tartunk értéknek. Amit pénzzel megvehetünk, annak van értéke, tehát a pénz is érték, s érték minden amit nem vehetünk meg pénzen, de nagyon fontos az élethez. Ezek általános értékek. Vannak olyan értékek is, ami nekünk fontos, más embereknek azonban nem kimondottan értékes. Ebben az esetben biztos, hogy kapcsolódik hozzá valami személyes élmény.

A legfőbb érték azonban, amit mind főlé helyeznék, s amivel valószínű, hogy mindenki egyetért, az az élet. Vagy, ha úgy jobban tetszik, a lét, az élőlény maga.
Nem tudom, ki volt, aki először megfogalmazta, ki volt aki törvényben rögzítette a legalapvetőbb szabályt? Csak a szabályra emlékszem.
"Minden élőlénynek joga van az élethez. Joga van a kenyérhez és a vízhez."
Számomra ez annyit jelent, hogy aki megszületik, annak e két elemhez feltétel nélküli joga van.
Mivel ilyen szoros összefüggésben van e két dolog az élettel, szerintem egyértelmű, hogy a kenyér és a víz sokkal értékesebb, mint a pénz. Nincs ára. Nem is szabadna, hogy legyen.

Minden embernek megvan a maga útja Értékei keresése közben alakul olyanná, amilyen. Ezek az összegyűjtött értékek mutatják meg kicsoda valójában. Miben hisz, mit tart fontosnak?
Az út elején minden fiatal életében volt egy időszak, amikor mindent gyönyörűnek látott. Boldog időszak volt minden egyes perce. Az volt az egyén belső békéje. Azt hiszem, sokan ezt keressük, ezt szeretnénk visszahozni. Az igazi lelki béke azonban akkor jön el, amikor ez az érzés szépen elhelyezkedik, bele passzol a többi ember lelki békéjébe.
Ha pénztelenek vagyunk, az nem jelenti azt, hogy szegények volnánk. Rengeteg értékkel rendelkezik mindenki. Van még egy másik nagy előnye, ha nem vagyunk túlzottan megtömve bankókkal.
Sokkal több időnk jut körülnézni magunk körül, mert nem a pénztárcán kell tartani a szemünket.