Becsomagolt már a vándor,
hosszú útra indul mától.
Idő kell, hogy ide érjen,
elment tőlünk, nagyon régen.

Zsebében hord hetet-havat,
táskájában sok jégdarab.
Szakállában dús zúzmara,
ki lehet ő? a Tél maga!

Befogatott már szánjába,
jégcsapokat aggat rája.
Két kezében sok jégvirág,
a hölgyeknek azt nyújtja át.

Mikulást is hoz magával,
tele rakott puttonyával.
Ők ülnek a bakon elöl,
nagy bundában, gyeplő felől.

A krampuszok hátul vannak,
őrizői sok csomagnak.
Vígan siklanak a hóban,
kinek orra piros, jól van.

Messze, észak ege alatt,
rénszarvas húzta szán halad.
Húzza Rudolf, húzza Réka,
táplálékuk sárgarépa.

Sok-sok kiló kell belőle,
míg a szán halad előre.
Zsákban hoznak jeges szelet,
van ám abban hófergeteg!

Ha kinyitják óvatosan,
szállíngózik szabályosan.
Nagy pelyhekben hull a hó,
jaj de szép az, jaj de jó...!

De ha kiszakad a zsákjuk,
nagy fergeteg szakad rájuk:
Bömböl a szél, hó szakad,
Tél szánja is elakad...!

Ezért aztán szépen lassan,
halad a szán, szakadatlan.
Nyomában esik a hó,
friss pelyhekben, jaj de jó!

Várjuk mi is már e vándort,
üssön nálunk télen tábort!
Itt maradhat tavaszig,
a gyerekek szeretik...