HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48287

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Michael JackobFeltöltés dátuma: 2009-06-05

Négyszemközt a halhatatlansággal

Hideg, őszi este van. Fáradt vagyok. Mielőtt belevetném magam az ágyba, még utoljára kitekintek az ablakon. A nap mintha egyensúlyozni próbálna a horizonton, a távoli hegyek szürke ormain, ám zsonglőrködése nem bizonyul hosszú életűnek, és lassan alábukik.
- Itt az ideje, hogy aludjunk egy nagyot - jelentem ki halkan, majd elgémberedett ujjaimat összekulcsolva kifeszítem, és egy lágy ásítás kíséretében hanyatt fekszem az ágyban. Holnap ismét meló van, ezért örülnék, ha mihamarabb utolérne az álom, mert ma semmi kedvem nincs a kergetőzéshez, melyet általában éber hánykolódásként élek meg. Becsukom hát a szemem és várom az égi áldást, mely reményeim szerint kulcsot ad az álmok birodalmának gigászi kapujához.
Az áldás helyett azonban valami egészen váratlan érkezik. Lehunyt szemhéjamon keresztül is érzékelem, ahogy furcsa fények cikáznak körülöttem. Bizonyára az utcáról szűrődik be, gondolom, aztán a takarómat nyakamig felhúzva próbálok az elalvásra koncentrálni. Ám amikor szinte semmihez sem hasonlítható zaj is társul a jelenséghez, az elalvás prioritása másodrangúvá válik, én pedig ijedten ülök fel, mint aki szörnyű rémálomból ébred.
- Úr isten! Itt meg mi a fene történik? - Mintha miniatűr villámok szelnék keresztül-kasul a szobámat, általam soha nem hallott hangokkal párosulva. A falak megremegnek, egy régi kép esik a földre, melynek üvege csörömpölve törik szét az ágyam mellett.
Hirtelen vakító fény támad, ösztönösen a szemem elé kapom a kezem. Néhány másodperc múlva oszlani kezd a sűrű, szinte már tapintható fény. Rémületem és csodálkozásom még magasabb csúcsokra hág, mivel az újfent láthatóvá vált környezetemet ismeretlennek vélem titulálni. A józanész utolsó mentsváraként eszembe ötlik, hogy ez valószínűleg csak álom, ezért nincs mitől félnem. Tetszik az ötlet, így valósággal megkönnyebbül a lelkem, amikor tudatosul bennem ez a gondolat. Bár még sosem aludtam el ilyen gyorsan, és eléggé valósághűen is mutatkozik meg körülöttem minden, mégis ezt tartom az egyetlen racionális magyarázatnak, így nem tágítok mellőle. Amikor azonban csípős, hideg szél kap az arcomba, akaratlanul is átértékelődik bennem az álomelméletem.

Bár az ágyam még megvan, az engem körülvevő falak félig le vannak omolva, a fejem fölött, a tető helyén enyhe fényű csillagok kacsintanak le rám. Az épület, amelyben vagyok, teljesen üres.
Kinézek az egykori ablak helyén, és a távolban ismerős hegycsúcsok sziluettje villan fel. Ekkor döbbenek rá, hogy nagy valószínűséggel néhai szobámban vagyok, csakhogy itt minden úgy néz ki, mintha hosszú évszázadok ostromolták volna. Nem maradt sok időm a környezetem pontosabb taglalásához, mert néhány lépésnyire fekvőhelyemtől egy sötét ködfátyol kezd kibontakozni a semmiből. Fokozatosan világosodik, olyan mintha anyagiasulna benne a fény. A pulzusom az egekben csörtet, sosem láttam még csak ehhez foghatót sem.
Iszonyatom eléri tetőpontját, amikor egy furcsa, hatalmas lény kontúrjai rajzolódnak ki előttem a világító ködből.
Behunyt szemmel végső kapaszkodóként ismét felvetem magamban az álom gondolatát, mely kissé lenyugtatja feltobzódott idegeimet. Csupán szürreális képek ezek, melyeket alvás közben vetít elém a képzeletem, nyugtatgatom magam. De mégis olyan valóságosnak tűnik minden...
- Joseph! - szólít valaki a nevemen, mély, szinte dübörgő hangon. Kinyitom a szemem, és az iménti jelenést immár kiteljesedve látom: sötét, koromfekete test, melyet vörösen izzó fény körvonalaz. A szeme helyén kis pontba összesűrűsödött köd gomolyog, mely szintén a lenyugvó nap színét idézi. A bőre pedig... fodrozódó, folyamatosan mozgó, emberi szem nem látta anyagból lehet. Nem igazán tudom részleteibe menően megvizsgálni a többi részét, mivel a figyelmem valami sokkal szembetűnőbbre összpontosul. Bár emberszerű a felépítése: fej, két kar, felsőtest, de az alsó része... ködbe veszett.
Gyermekkoromban hallott meséim egyik kedvenc hőse jut eszembe, akit Aladinnak hívtak.
Vajon én most egy dzsinnel állok szemben? Ez az elképzelés számomra alátámasztja az álom feltevésemet. Ettől kissé megnyugszom, így a szívdobogásom is kezd alábbhagyni gyors tempójából. Most már bátrabban nézek a két gomolygó szem közé.
- Mi vagy te? - hangoztatom a jelenés felé.
- Hogy mi vagyok én? Hmm... Nem hiszem, hogy megértenéd... De szólíts csak Sötétségnek.
- Egy dzsinn vagy?
- Nem. Dzsinnek nem léteznek - válaszolta kimérten a robosztus kreatúra. Számomra ez a kijelentés kissé abszurdan ütött, de hát itt jelenleg mi nem az?
- Mi történt a szobámmal? Mit keresel itt?
- Bizonyára most azt hiszed, ez az egész egy álom. - A szemem elkerekedik, és a félelem újult erővel kezdi marcangolni a lelkemet. - De ez a valóság.
Feladatom van a számodra. - Nem merek szólni, csak dermedten hallgatom a szavakat, alig figyelve az értelmükre. - Nem kell félned!
Hallottál már a vámpírokról?
- Igen - felelem visszanyerve kissé a lélekjelenlétem. Nekem a vámpír is ugyan olyan képzeletbeli lény, mint a dzsinn. Így nem értem, hogyan kapcsolódik ez ide...
- Léteznek vámpírok?
- Igen. Ők az én teremtményeim voltak.
- Voltak?
- Megölték őket az emberek, mert rájöttek miféle lények. De a ti jelenetekben a vámpír már csak mítosz.
Én alkottam őket, a te időd mércéjével mérve nagyon régen.
- És miért teremtetted őket?
- Hogy izgalmasabbá tegyem Fény világát.
- Fény világát? Ki az a Fény?
- Ő az én ellentétem, a te közegedben testvéremnek nevezhetném. Ő alkotta meg a világodat, benne mindennel, amit látsz.
Én is teremtettem már világokat, de nem leltem kedvem bennük. Így Fény világában próbálok egy kis árnyékot vinni az életetekbe. Ő csak ezt az egy világot alkotta, és mindennél jobban szereti, veletek az élen. Ezért hoztam létre a vámpírokat, hogy pusztítson titeket...
- Mi? - nem találok szavakat. Alig bírom felfogni, amit hallok, már azt sem tudom, rettegjek vagy örüljek, sírjak vagy nevessek. Kétségbe vonom immár saját ideámat is az álomról...
- Legutóbb Fény mentett meg benneteket azzal, hogy megmutatta, hogyan lehet megölni a vámpírokat. De most, hogy végre Fény nem állhat az utamba, befejezem, amit elkezdtem.
- Mit tettél vele? - üvöltöm eszeveszetten. - Megölted?
- Megölni? Nem. Mi vagyunk a kezdet és a vég, Alfa és Omega, élet és halál... Minket nem lehet megölni.
Fényt bezártam valahová, ahonnan nem juthat ki. Most pedig tökélyre viszem veled a vámpírlényemet.
- Velem? Miért pont velem?
- Mert a te egyik ősöd volt az első élő vámpír. Ő azonban gyenge, legyőzhető volt. De téged halhatatlanná teszlek, olyan életet adok, amit még Fény sem lesz képes elvenni...
De ennek ára van! Eszköz leszel az emberiség kiirtásában. - Mint a kisgyerek a mesét, úgy hallgatom tátott szájjal a lény szavait.
- De én nem akarom ezt a halhatatlanságot!
- Nincs választásod. A vámpírok új generációjának alapítója leszel: egy gránpír. Sokkal vérszomjasabb és erősebb, mint az egykori vérszívók. Az állatok vad ösztönei eltörpülnek majd a te emberi vér utáni sóvárgásod mellett. Olyan féktelen, megzabolázhatatlan ösztönt ébresztek benned, aminek sosem tudsz majd ellenállni. Semmilyen úton nem lehet kibújni ez alól, hiszen csakis az élő, lüktető vér fog vonzani. Ám szomjadat sosem fogod tudni végleg kioltani. Testedből láthatatlan, halálos vírus tőr majd elő, mely több kilométeres körzetben napok alatt, kivétel nélkül végez áldozataival. Ha nem a harapásod, akkor majd a vírus végez előbb utóbb mindenkivel. Az ösztönödet vakon követve üldözni fogod egykori fajtársaidat, bárhová is meneküljenek. Sehogyan sem lesznek képesek megállítani téged.
Hosszú időnek kell eltelnie, mire végzel az összes emberrel, de az idő nekem nem számít, és most már neked sem. - A kreatúra drabális karjával legyint egyet felém, bennem pedig leírhatatlan fájdalom születik. Olyan mintha a testemből próbálna kitörni valami, mintha belülről falná fel mindenemet. Iszonyatosan ordítok. Bár az eltelt harminckilenc évem alatt sok mindent átéltem, ilyet még sosem tapasztaltam. Úgy érzem, itt helyben meghalok. Aztán néhány szekundum elteltével olyan hírtelen szűnik meg a fájdalom, mint ahogyan jött.

Lihegve körültekintek, minden a régi. A jelenésnek nyoma sincs. A reggeli nap fénye szűrődik be az ablakomon.
- Huh, tudtam! Hála az égnek, csak egy rossz álom volt. - Megtörölgetem izzadt homlokom, és leszállok az ágyról. Üvegrecsegést hallok, a talpam alatt ropog valami. Odapillantok, a látványtól meghűl bennem a vér. Egy összetört kép hever a padlón. Az én képem...
Ösztönösen felkapom a lábam, de meglepetésemre a szilánkok még csak meg sem karcolták a talpam.
Kirohanok az erkélyre, ahol szívszaggató kép fogad: az utcán fuldokló, csúszó-mászó embereket látok mindenütt. Jajveszékelnek és ordítoznak.
Könnycseppek követik egymást lefelé az arcomon, térdre rogyok és elcsukló hangon egyetlen szó préselődik ki a számon: miért?
Féktelen zokogásba török ki, percek telnek el így. Aztán lassan kezdek magamhoz térni, visszarángat valami a valóságba. Egy érzés, mely egyre erősödik bennem. Fokozódó késztetés kezd eluralkodni rajtam.
Vérszomj! Ajkam bizseregni kezd, amint e gondolat átfut az agyamon. Felállok és már potenciális prédákként kezdem vizslatni a fetrengőket. A levegőben érzem, ahogyan lüktet a vér ereikben. Átmászom az erkély korlátján.
Bár még nem tudom hogyan, de ki kell szabadítanom Fényt, elvégre számomra most már bármi lehetséges... Ez lesz az egyetlen esélyem!
E gondolatok kíséretében, megvillantva megnyúlt szemfogaimat, rávetem magam az egyik, néhány méterrel alattam csoszogó emberre...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2008-04-11
Összes értékelés:
35
Időpont: 2009-06-26 22:37:57

Kedves Thomas!

Köszönöm a hozzászólásodat! Örülök, hogy tetszett! Sajnos nem mindig előny az, hogy eltudom nyújtani a történeteket, de úgy tűnik, itt most bevált. :)

Üdvözlettel: Michael
Alkotó
Thomas Princz
Regisztrált:
2009-06-23
Összes értékelés:
15
Időpont: 2009-06-25 12:35:20

Ha ez nem olvasom el, hogy a műfaja fantasy, akkor biztos Sci-fi-re tippelte volna az elején. Nem számítottam rá, hogy ez is egy vámpíros történet lesz. Ettől függetlenül nekem tetszett. Érdekes csavarok vannak a történetben, amitől egy kis izgalmas lesz. Gratulálok hozzá!
u.i.: Jól el tudsz nyújtani egy rövid történetet, amire nem sok mindenki képes 
Üdv: Tomi
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2009-06-17 16:37:49

Hűha! Nem merek ma este lefeküdni.
Alkotó
Regisztrált:
2008-04-11
Összes értékelés:
35
Időpont: 2009-06-15 22:10:50

Kedves aphrodite!

Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet! Én köszönöm, hogy elolvastad! :)

Üdvözlettel: Michael
Alkotó
Regisztrált:
2009-01-26
Összes értékelés:
203
Időpont: 2009-06-13 20:39:28

Nagyszerű, és izgalmas történet, gratulálok hozzá, és köszönöm hogy olvashattam :)

Üdv, Aphrodite
Alkotó
Regisztrált:
2008-04-11
Összes értékelés:
35
Időpont: 2009-06-06 17:15:57

Kedves Person!

Erre inkább nem reagálnék... Csak annyit mondok: köszönöm, hogy elolvastad!

Michael
Olvasó
Regisztrált:
2009-05-12
Összes értékelés:
47
Időpont: 2009-06-06 16:18:05

Nekem nem tetszik ez a történet. A szokásos brutális, banális, unalmas is.

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) három lány 3. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 2. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság: Epilógus II. című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel fagyhalál címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

túlparti alkotást töltött fel tea zsír- (M)ars poétika címmel a várólistára

Angelface alkotást töltött fel Hányszor...??? címmel

Angelface bejegyzést írt a(z) Végkép(p) című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Rozsdamarta ereszen című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Rozsdamarta ereszen című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Rozsdamarta ereszen című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) három lány 3. című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Három lány 2. című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel három lány 3. címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)