HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 30 Tagok összesen: 1887 Írás összesen: 49220 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: GunodaFeltöltés dátuma: 2006-08-13
Rázós (Margit-sziget)- Na, milyen helyre hoztalak? - fordulok Frodóhoz. - Hát, megjárja... - dörmögi életem párja izzadságtól fénylő arccal. Na, végre! Az első viszonylag pozitív mondat a mai délutánon. Amióta kitettük a lábunkat hazulról, egyfolytában morgott, hogy otthon, a lesötétített lakásban több fokkal hűvösebb van, miért kell nekünk örökké mászkálnunk, satöbbi. A háromgombócos fagyi is csak egy ideig tömte be a száját. Pontosan addig, míg fel nem értünk a Margit-hídra. Ott aztán újra rákezdte a drágám. Jó, jó elismerem, hogy a víz felett sem mozdul a levegő, lábunk alatt olvad az aszfalt, csak úgy reszket felette a forró levegő. - Ez hihetetlen... - dohog Frodó, - hogy minden hülyeségre rá tudsz venni! Mégis, mi a titkod? Meghökkent a kérdés: - Nincsen semmi titkom. Hacsak az nem, hogy te is éppen ezt akarod. Férjem nem válaszol. Nade, ahogy néz! Valóságos térkép az arca... ...Most azonban itt vagyunk végre. Körülvesznek a Sziget lüktetően hűs törzsű, óriás platánfái, és pár lépésnyire ott csobog, locsog, spriccel a Szökőkút. Magyarország legnagyobb szökőkútja! Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik úgy gondolták, ezen a rekkenő szombat délutánon legjobb (és legolcsóbb) program a láblógatás. Egyenesen bele a szökőkút vizébe. Szinte telt ház van a medence peremén. Helyet találva, boldogan rángatjuk le magunkról a "surranót", és mi is letelepszünk közéjük. A víz, akár egy hűvös borogatás. Ülünk, és gőzölgünk, mint a lovak. A hangszóróból klasszikusok harsognak, gejzírként tör fel, s gyöngyözve hullik alá a víz; szerteguruló gyémántcseppecskék a tűző nap fényében. Szép, szép, de az igazi mégsem ez, hanem amikor támadnak a lovak! Nem, kérem, ez nem nyomdahiba. "Lótámadásnak" azt nevezem, mikor a zene csúcspontján hirtelen áradással, barokkos zuhatagokban fröcsköl a víz a bámészkodók felé, minden irányban. Kis fantáziával, mintha tengeri paripák vágtatnának elő a szökőkút közepéből... Tisztára Trevi-kút! A lovakra várva ücsörgünk a parton. - Nézd csak, milyen vörös lett a lábam! - mutatom Frodónak. - Biztos vegyszeres a víz, azért! - feleli rosszmájúan. Pontosan tudom, mire céloz: tavaly nyáron a visegrádi Palota Herkules-kútjában pancsikoltunk, és az álmosan bóbiskoló teremőr néni utólag világosított fel: a víz vegyszeres volt. Másnapra tele lettünk helyes kis piros kiütésekkel... Biztos, ami biztos, lefröcskölöm a páromat. Ő sem marad adósom. Mellettünk két fiatal srác ücsörög. Turisták: olaszok. Vigyorognak rajtunk. Mi vissza. Annyira rendben van most minden. Kis létszámú romacsalád telepszik mellénk a másik oldalról. Papa, mama, három gyerek, négytől tizennégy éves korig. Jómódúak, rendezettek, hangosak. A kisebbik fiú, - igazi "ördögfióka", a szeme sem áll jól, - azonnal felismeri a kitűnő lehetőséget. Pillanatok alatt derékig benne áll a vályúszerű, "lábáztatós" részben, majd átcsusszan a belső perem felett, és máris övé az egész medence! Boldogan megmerül; még kócos fejecskéje is eltűnik a víz alatt. Lelkesen hívogatja a testvéreit. A melákosodásnak indult nagyfiú nem kéreti magát, a felékszerezett, szlávos arcú kislány húzódozik, de aztán kötélnek áll. Perceken belül mindhárman ott pancsolnak a nagy, algás márványteknőben. Önfeledten, sikongatva. Ami a szülőket illeti, ők megmaradnak a lábáztatásnál. A kútnál hűsölők csendben figyelik a gyerekeket; többen észrevették már az egyik fára szerelt táblát, mely nagy betűkkel hirdeti: "A szökőkútban fürdeni tilos és életveszélyes!" Ezenkívül pénzbírsággal büntethető... A levegőben ott remeg a fojtott várakozás: ha most nem történik semmi, vagy nem jelenik meg valami rendőrféle, perceken belül mindenki a medencébe veti magát. Én is érzem a hűs víz sürgető hívását. Még sosem strandoltam szökőkútban! Két lány már nem bírja tovább: belegázol végre! Az emberek összenéznek, a fenekek megemelkednek, és... - Mindenki hagyja el a szökőkutat! Most, azonnal! Hát nem látják a táblát?! - kiabálja a semmiből előkerülő, izgatott fickó. Olyan úszómester-félének tűnik: trikó, sort, nyakában plasztiklap, izzadó homlok, rémülten haragos pillantás. - Kifelé! Mindenki! A medence árammal dúsított: életveszélyes! Hangja elvész a zene crescendójában: a lovak kitörnek a szűk karámból, és tetőtől-talpig beterítik a lányokat. A "hivatalos közeg" a parton vadul pantomimezik feléjük. Kelletlenül kászálódnak kifelé, s hallgatják végig a "fenntartó" szigorú szavait. Aztán a gyerekek kerülnek sorra. Ők már keményebb diónak bizonyulnak. Eszükben sincs "elhagyni a medence területét", és az sem érdekli őket, hogy "rövidzárlat esetén mindenkit halálos áramütés érhet". A szökőkút éber őre verejtékezve pöröl a szülőkkel. Azok behúzott nyakkal tűrik a szóáradatot, de végül a papa megelégeli, és odakiált a nagyobbik fiúnak: - Há' Józsika! Gyertek mán ki! Nem hajjátok, mit mond a bácsi? Rázós a kút! - Nem ráz ez, apu! - értetlenkedik a melákosodó. - Ráz, ha a bácsi aszongya! A csemeték vonakodva partra kecmeregnek. - Má' megin' csak a rosszat csinájjátok. - jegyzi meg a mama, minden harag nélkül, főleg a kis "ördögfiókához" intézve a szót. - Montam én, hogy mennyünk ki a strandra a Tímejájékkal. A Rómaira! A papa vállat von. Egy darabig még üldögélnek a parton, tanácstalanul, aztán elindulnak valamerre. Talán a Rómaira. A kedélyek lassan megnyugszanak. Az enyhülésre vágyó lábak visszakerülnek a veszélytelen zónába. A szökőkútőr nyomtalanul eltűnik. A zene is újra felcsendül. Andrea Bocelli behízelgő hangja körbefolyja a tisztást. "The time to say goodbye..." Hát ki ne kerülne ettől összebújós hangulatba? A párok közelebb húzódnak egymáshoz, kezek kulcsolódnak kezekbe. A két olasz fiú épp öleli egymást: testük szorosan összesimul, és... - ...Te, ezek smárolnak! - suttogom döbbenten. Frodó csak egy blazírt oldalpillantásra méltatja őket: - Na és! Gusztus dolga... Ne bámuld már őket ennyire! Nem én vagyok az egyetlen, aki mindenfelé forgatja a fejét, hogy ne kelljen a fiúkat néznie. A szemem mégis folyton rájuk siklik. Nem tehetek róla. - Nem is a medence az, ami igazán rázós... - jegyzem meg suttogva. - Hanem? - Hát ez! Még nem szavaztak erre az alkotásra
|
sailor bejegyzést írt a(z) Akarom (5/5) című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) A hóember álma című alkotáshoz Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Emlékszel? című alkotáshoz Árvai Emil bejegyzést írt a(z) A szívről című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) Igazán - részlet (4.) című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) Téli világ című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) Igazán - részlet (4.) című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) "Az utasok leestek" - mélylélektani elemzés című alkotásh Bödön bejegyzést írt a(z) "Az utasok leestek" - mélylélektani elemzés című alkotásh black eagle bejegyzést írt a(z) "Az utasok leestek" - mélylélektani elemzés című a történetmesélő alkotást töltött fel A hóember álma címmel a várólistára mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz mandolinos alkotást töltött fel Szergej Sztrelec: Ennyi volt címmel a várólistára Tóni bejegyzést írt a(z) J. W. Goethe:Weihnachten című alkotáshoz A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |