Új remény)

Eseménytelen napok jöttek, néha messziről megpillanthattam a kisebbik bátyámat, de kerítés választott el minket.
Ott álltunk a kerítés két oldalán, és az ujjainkat átdugva kulcsoltuk össze a kezeinket.
Megbeszéltük mikor leszünk megint kint az udvaron, és mindig találkoztunk, ha kis időre is.
Akkor mindig picit megnyugodtam... - nem vagyok egyedül..

Egyszer csak jöttek, és megint szép ruhát kaptam, még elbúcsúzni sem volt időnk, máris egy buszban ültem, több gyermekkel együtt.
Megérkeztünk egy hatalmas nagy udvarra, és egy hatalmas épület előtt álltunk meg. Nekem legalább is akkor annak tűnt.

Átöltöztettek megint, és az udvarra engedtek játszani, egy szép hatalmas fákkal teli kertbe. Először tétova lépéseket tettem, és nézelődtem.
Egyszer csak nagyot dobbant a szívem, mert a távolban megláttam valakit, aki nagyon hasonlított a nővéremre.

Elkezdtem rohanni felé, és kiabáltam, ahogy a torkomon kifért...
Mariiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Mari Marikaaaaaa!!!!!!

A hangomra felfigyelt, és elkezdett rohanni ő is felém...
Végül összeértünk, és könnyezve egymás nyakába borultunk.
Picit beszélgettünk, mi történt velünk.
Marika, de örülök neked, ugye nem mész el nem hagysz itt egyedül..
Hugi bízz bennem! Nem hagylak itt. Ne félj..

De megint csak jöttek a felnőttek, és Marikának menni kellett.
Nem engedtem el a kezét, mondtam én is megyek veled.

-Majd elduglak, és úgysem tudnak csinálni semmit, ha már megérkeztünk, és együtt maradunk.
-Gondoltuk mi, gyermeki ésszel.

Minden simán ment erősen dobogó szívvel léptem fel a buszra, mikor az egyik nevelő elkapta a karom.

-Ez a kislány ma érkezett! El ne vigyétek!

Hiába volt minden keserves sírás, kapaszkodás! Megint a felnőttek nyertek.

Annyira emlékszem akkor már ketten fogtak le engem is és a nővéremet is, aki hat évvel idősebb volt nálam.
A többire nem nagyon emlékszem, csak a busz hátuljára, ahogy a nővérem könnyes arcát láttam, és kiabálta;

-Visszajövök érted hugi! Ne sírj!

Persze hogy nem jött vissza, de sokáig vártam.
Aztán mindenbe beletörődve, lassan hozzászoktam a nevelőintézeti élethez.

folyt. köv.