Én vagyok az álomlovag,
gyönyörű királyfi.
Lehozom a csillagokat,
felhőn tudok járni.

Az én lovam mese-táltos,
szikrázik patája.
Ha éjszaka égen járok,
csillagokat hányva.

Szférák zenéjét pengetem,
ezüsthúrú lanton.
Rózsafelhőket terelek,
mikor jön az alkony.

Szembeszállok elemekkel,
égiháborúban.
Kopját török szellemekkel,
felhő-sorompóban.

És bizony én sorra győzök,
hiba nincsen bennem.
Babért még sem nyújthatsz nekem,
s nem lehetsz szerelmem!

Az én párom csillag lánya,
én illek hozzája.
Szerelmes imáimat várja,
felhők közt hazája.

Én mindig az égben járok,
fellegek közt délceg.
Ne haragudjatok lányok,
de jobb nálam egy félszeg...

Aki mégis földi lovag,
ámbár csetlő-botló.
De elérhető úrhölgyeknek,
bár nem egy Apolló.

Álomlovag felhők közt jár,
gyönyörködhetsz benne.
Ámde soha, nem lehet ott
a te közeledbe...!

Várd a párod, ki csúnyácska,
erőtlen s nem zseni.
Mégis vonzódik tehozzád,
s igazán emberi...