Könnyű kis kaland


Ezerrel süt a nap. Jó fej vagyok. Modern srác.
Fogom a kezedet, sétálunk, de nem érdekelsz.
Nekem is van kezem, de te jobban kézre jössz.
Nézem a szemedet. Jó látni.
Jó lenne jól látni? Én nem vagyok bandzsa.
- Te miért nem veszel kontaktlencsét?
- Legalább így szépnek látsz?
Most egy kicsit nem kérdezek semmit, mert még válaszolnál.
Csak haladjunk tovább, mert még belém szeretsz.
Nem akarok komplikáltat.
Hogy aztán üljünk egy padon, csend meg madárfütty, meg szakad a hó, de Neked így is jó!
Meg a kipirult arcod, ábrándos tekintet, és ilyen baromságok.
Tekintetünk rabul ejti egymást, anyád meg dörzsöli tenyerét, elkelt a mi kislányunk, apus!
Odaadó a tekinteted, és már hallom is a kicsi cipellők topogását.
Egy fészekalja gyermek (áldás).
Ja, még nem is szeretkeztünk! Sebaj, majd utána.
Lehetnek gyermekek visszamenőleg is?
Nem gyanakszom, első a bizalom. Te is szőke, én is szőke, de a cipellőcske inkább fekete, mint barna! Ez az átkozott UV- sugárzás mindent sötéten mutat.
Ha meggondolom, jobb lett volna inkább reggel (visszamenőleg) együtt lennünk.
Sebaj, a fél szocpol így már meg is van. Keressük meg a lakás árát (odamenőleg).
Megvan.
Függőleges III. vízszintes 18. Ez lett a címünk. Előszobában már sok pár cipellő.
Kettő a szocpol, kettő a törlesztés. Fejemen már kevesebb a haj, mint számban a fog,
később fordítva. Irreverzibilis!
Sok cipő, sok boldogság!
(Persze bőrről szó sem lehet, csak valami dublé.)
A boldogság is az. Kirepültek a gyerekek - tehát maradtak.
Most már sokan vagyunk.


Sétáljunk még?
Nekem már nincs kedvem...