A fürdőszoba nyirkos padlóján ébredtem, - miközben fejemből folyt a vér. Vagy mégsem? Kezemet megerőltettem, de csak a felső testem sikerült felemelnem. A csípőm szinte mágnesként vonzotta a padlót. Szememmel a hatalmas vértócsát fürkésztem a szoba közepén. Teljesen megrémültem a vörös folyadék láttán. A fejemhez kaptam és megpróbáltam elszorítani a sebet. A fejem lüktetni kezdett, majdnem szétszakította a fájdalom. Nem emlékszem, hogyan estem el fürdés közben, de az biztos, hogy nagyot.
Odanyúltam a felmosóért majd feltöröltem vele a nagy tócsát. A tükör elé álltam, elszörnyedtem, majdhogynem elájultam a látványtól. Az arcom minden kis pontját vér díszítette, ami folyt a lábam felé. Bedugtam a fejem a csap alá. Arcom teljes erőmből dörzsölni kezdtem a szivaccsal. Több percen át csináltam ugyanazokat a mozdulatokat, majd erőt gyűjtöttem, hogy ismét tükörbe nézzek. Arcom szinte semmit sem változott. Ugyanolyan élénkpirosan világított a félhomályban, mint mikor felébredtem. Kétségbeesve dugtam megint a fejem a zuhogó víz alá, - abban reménykedve, hogy arcom újra a régi lesz. Ismét felpillantottam, és csalódnom kellett... most még pirosabban izzott. A vércseppek a lábam felé úsztak eszméletlenűl gyorsan. Beugrottam a zuhany alá és behunytam a szemem. Megnyitottam a csapot, kitapogattam a szivacsot és sikálni kezdtem a testem minden részét, - reménykedve, hogy egy pillanatban felébredek. Kinyitottam a zuhanykabin ajtaját és a törölközőért nyúltam. A lábaim csúszkálni kezdtek a szappanos mosdótálca alján, hirtelen kiestem, fejem a padlónak csapódott. Pár másodpercig még magamnál voltam, majd a világ kezdett sötétedni. Megpróbáltam a kezemet kitámasztani és felállni, de mindig összeestem. Szép felhőket láttam álmomban, amik egyre messzebb kerülnek tőlem és esőfelhők érkeznek a helyükre. Amikor felébredtem, összevesztem énem azon részével, aki azt állította, hogy a valóság volt az, amit átéltem. - hiszen olyan valóságosnak tűnt. Álom volt vagy valóság? Az álom azonban nem ért véget. Megragadtam a zuhanykabin ajtaját, majd felálltam. A csap oldalán egy tőr volt. Lassan, vonakodva közeledtem, hiszen eddig még nem láttam a tárgyat. A kezembe vettem. Halk suttogást hallottam mindkét fülemben: "Tedd meg!" .
Megrémültem, miközben körbe-körbe keringtem a szobában, ahol senki sem volt. Megint suttogás törte meg az így is félelmetes csendet: "Tedd a torkodhoz... Tedd meg! Teljesen besokalltam, szinte már gondolkodni sem bírtam. Tükörbe néztem. A vér még mindig megállíthatatlanul folyt a lábam felé. Teljesen összeroppantam, idegeim felmondták a szolgálatot, kétségbeestem. Nem bírtam logikusan gondolkodni. Nem lehettem biztos benne, hogy megérem a holnapot, - hiszen az élet olyan rejtélyes és kiszámíthatatlan akárcsak az idő, amely múlásával, vagy egy véletlen baleset következtében, az ember meghal, neve feledésbe merül. Lassan hátrálni kezdtem, amikor megláttam egy ajtót a földön. Egy ajtót, aminek a zárába csak a tőr illeszkedett. Lassan belecsúsztattam a zárba a fegyvert, majd kinyitottam az ajtót. A hajam megőszült, - mintha kísértet lettem volna. Tovább bámultam a feneketlen mélységbe, mire bőröm száraz, ráncos lett. Minden lélegzetvétel nehezemre esett. Úgy gondoltam bármi jobb ennél. Kezem, benne a tőrrel torkomhoz emelkedett. Éles pengéje mélyen végighasította a bőröm, majd átvágta a nyaki ütőerem. A vér beborította a tükröt, a szobát. Ekkor jöttem rá, hogy eddig csak álmodtam, valójában most folyik le a vérem a mellkasomon. Csak egy álom volt, de a tettem valós. Halk sikoltozást halottam, majd elhalkult. Lassan lebegni kezdtem a levegőben, majd átsétáltam egy hídon, ami leszakadt utánam, aztán eltűnt a feneketlen mélységben, és én soha nem térhettem vissza.