HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49234

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: EftímeaFeltöltés dátuma: 2009-06-30

Fekete szatén

A szobában csend volt. Az ablak előtt vastag tüllfüggöny lógott, elfogott minden világosságot. Néha-néha megmoccant, amikor a szél átsüvített az ablak repedésein.
Ketten feküdtek a széles franciaágyon, ujjaik egymásba fonódtak, karjuk összeért. Mezítelen bőrükkel cirógatták egymást.
- Azt akarom, hogy soha ne érjen véget az este - suttogta András.
- Én is. Itt akarok feküdni veled, míg lelkünk szabadon szárnyal egymásba gabalyodva.
Újból csend lett. Az ordító szél megzörgette az ablakot, a régi üveg kopogott, gitthiányos tokjában.
A folyosón léptek csosszantak. András odafordította fejét. Az ajtó alatti rést sötét árny takarta el, elvonult, majd újra a folyosó lámpája világított be a szobába.
A fiú átölelte Stefit; a lány teste libabőrös lett. András a sötét plafonra szegezte tekintetét, és az elmúlt órákra gondolt. Azokra a percekre, míg hidegtől elfagyott ujjakkal matatott a záron, hogy végre bejussanak a meleg szobába. Most már csak mosolygott saját szerencsétlenkedésén.
A ruhák hamar lekerültek róluk. Csókjaik szenvedélybe fordultak, mély érzelmekbe, amelyeket eddig csak Stefi volt képes kicsalogatni belőle. Vele tökéletesen működött minden.
Több barátnője volt a lány előtt, de mindegyik kapcsolat zátonyra futott. Haverjai csak röhögtek rajta, amikor egy-egy sörözés alkalmával szóba került az aktuális.
- Most is mellé lőttél, öreg! Lőttél te már egyáltalán vadra? Vagy sosem sült még el a puskád?
A csipkelődések nem tettek jót amúgy is szegényes önbizalmának. A végén már meg sem említette, van-e kapcsolata, ha meg kérdezték, letagadta. Jobb így, legalább nem piszkálnak. Ám mégsem sikerült túljutnia gondjain. Alig vágtak bele a partnereivel a dolgokba, eszébe ötlöttek a gunyoros megjegyzések, így vagy nem jutott semeddig, vagy épp túl korán. A lányok meg szép lassan elmaradoztak. Nem tesz jót az ember fiának néhány kollégiumi pletyka.
Stefi azonban más volt. Már az első pillanatban érezte, vele minden másképp lehet. Amikor először meglátta, nem is merte megszólítani. Úgy sem áll szóba velem. Egy csődtömeggel? Meglepetésére a lány kezdeményezett. Mellé ült a menzán, kedélyesen elcseverésztek tanulásról, tervekről. Aztán azon kapta magát, nem tud elszakadni a tekintetétől. Attól a csodálatos, mélybarna tekintettől. Rabja lett.
Alig két hét múlva vitte fel először. Egyedül lakott, szobatársa már rég felhagyott a kísérlettel, hogy diplomát szerezzen. Most az egyszer nem is bánta, hogy egymaga él a szobában.
Stefi elvarázsolta. A vele töltött órák jelentettek neki mindent. Olyankor nem gondolt semmire, csak a lányra, arra, milyen jó lenne, ha örökre így maradnának.
- Mire gondolsz? - A kérdés kizökkentette emlékeiből. Stefi felé fordult. A sötétben is látta csillanni a lány szemét.
- Mindenre. És semmire. Nem akarok gondolni másra, csak rád.
Magához húzta. Érezte hajának, parfümjének halvány citrus illatát. Imádom. A lány feje a vállgödrében pihent. Ujjaival a karját cirógatta, nyolcasokat, csigavonalakat karcolt rá.
- Ha sokáig folytatod, nem tűnik el többé
- Azt akarom - suttogta Stefi. - Akkor mindenki tudja, hogy az enyém vagy, és senki másé.
- A tied vagyok, nem is akarok másé lenné.
- Jó.
András megcsókolta a homlokát. Bőre meleg volt és sima.
A folyosó padlója megreccsent. Az árny ismét elvonult az ajtó előtt, de most - legalábbis Andrásnak úgy tűnt -, egy pillanatra elidőzött. Elhessegette a gondolatot - tiszta paranoia -, majd hatalmasat sóhajtott.
A csendben hallotta, ahogy az eső az ablakot veri. Kopp-kopp-kopp. Gyorsan, ütemesen, ahogy az ő szíve is vert nem olyan régen.
Stefi mocorgott mellette. Oldalára gördült, megsüppedt a matrac, majd András a bőrén érezte meleg leheletét. Hajzuhataga arcába csapott, a puha szálak csiklandozták, elakadtak két napos borostájában. A lány ujjai végigfutottak kócos haján, majd ajkuk egymásba forrt. András saját testén érezte heves szívverését.
Az egész pár pillanatig tartott. A szenvedély fellángolt, majd körbeölelte a fekete semmi.
Még sötét volt, amikor felébredt. A szél csillapodott, már nem rázta olyan veszettül az ablakot. András csak hallgatta a csendet, Stefi légzését. Aztán másodszor is megnyikordult a padló. A parkettára vetülő árnyék bekúszott hozzájuk is.
Ezúttal tényleg megállt. Pont az ajtó előtt.
András visszatartotta lélegzetét, nem moccant. Minden idegszálával figyelt. Nyugi, csak a gondnok, mondogatta, de nem volt képes meggyőzni magát. Végül az árny tovább lépett, kivilágosodott a rés, és elhalt a nyikorgás. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, és elfordult.
Majdnem felkiáltott rémületében. Stefi csillogó szemmel figyelte, tekintetét egyenesen az övébe fúrta.
- Megijesztettelek?
- Nem, dehogy - hazudta, miközben szíve majd kiugrott a helyéről. - Dehogy.
Stefi a mellkasára tette meleg tenyerét.
- Zakatol a szíved. Tőlem ijedtél meg?
- Dehogy. Csak... csak... - Mit mondjak? Bolondnak nézne, ha elmondanám.
- Mi az?
- Semmi. Csak a parketta. A gondnok sétálgat, az meg nyikorog. Idegesít. Ennyi az egész.
- Értem! - bólintott Stefi. - Ha csak ennyi a baj, segíthetek rajtad. - A lány cinkosan nézett rá, szemében gyermeki zsiványság csillant, mohón bekebelezte.
- Te mindig tudod, hogy nyugtass meg.
A csókok elborították mellkasát, kalapáló szívére is jutott belőlük. Az öröm szétáradt testében, de közben különös üresség kezdte hatalmába keríteni. Feje elzsibbadt, egyre távolibbnak érezte Stefit, az érintését, csókjait, bőrének bizsergését. Egy pillanatra megrohanta a pánik, aztán újra belehullott a semmibe.
Világosság ébresztette. Rögtön Stefire nézett, de a lány résnyire nyitott ajkakkal aludt mellette. Kisimított egy tincset arcából. A barna lokni szinte azonnal visszacsúszott szeme elé. Elmosolyodott.
Körbenézett a szobában. A derengő hajnal tétova homályba burkolt mindent. Látta a polc halvány körvonalait, a mennyezetről alálógó, szürkére porosodott lámpaburát.
Felsóhajtott. Minden békésnek tetszett, ám a sóhajjal nem szűnt a lelkében terpeszkedő bizonytalanság. Mi volt az a különös érzés? A kérdés minduntalan visszatért, hiába próbált szabadulni tőle. Először csak a feketeség, majd a zsibbadás a fejében. Minden olyan távolinak hatott, Stefi, az érintése, hangja a fülében. Hiába kapaszkodott belé, mégis belehullott valami megfoghatatlan, feketén hullámzó masszába.
A folyosón csosszanó léptek közeledtek. András megdermedt. Baljóslatú várakozás kezdődött, de a parketta nem nyikordult, a léptek elhaltak a másik irányban. Paranoiás vagy, öreg! Kezeltesd magad, förmedt lényének egy másik darabja a reszketőre. Talán igaza van. Ez már beteges.
Egy pillanatra elfogta a tettvágy, hogy kinyissa az ajtót, kilessen a folyosóra, de végül mégsem tette. Inkább feljebb húzta a takarót magán és Stefin, majd a lány csavaros loknijával babrált.
Egészen addig a pillanatig.
A közeledő nesztelen suhant, ám a padló mégis megreccsent, amikor az ajtó elé ért. András összerázkódott. Elhúzódott Stefitől, ám karjuk még összeért. A lány álmosan nyújtózott, mint egy macska, majd tenyerébe vette András tenyerét, s kedvtelve szemlélte. Csiklandozta, ahogy végighúzta ujját a bőrén.
- Szép hosszú az életvonalad.
- Nem is tudtam. Ez mit jelent?
- Hosszú életed lesz, ennyit.
- Az jó? - fürkészte most már András is a saját kezét.
Stefi felkacagott, majd belecsókolt a tenyerébe.
- Még szép, te csacsi! - Ránézett Andrásra. Barna írisze hullámzott; pont, ahogy a feketeség, futott át András fején a gondolat. Megcirógatta selymes bőrét, majd megcsókolta a lányt. Először csak finoman, játékosan, majd szenvedélyesen és hosszan.
Eszébe jutott az első csók, málna ízű volt, majd ki is röppent fejéből az emlék. Helyette fákat látott, a ligetet a kollégium mögött, a kicsi lugast, ahol másodszor egymáséi lettek. Végül újra a szobában feküdt, a saját ágyneműi között, fekete szatén, amit Stefi annyira szeret, vadul szeretkeztek, a lány minden porcikáját érezte.
Aztán valami mást is. Fojtogató hiány kúszott a torkába, elzárta előle a levegőt. Stefi, Stefi, Stefi, zakatolt fejében a név, miközben markában érezte a lány vállát. Látta Stefi arcán átsuhanni a mosolyt. Gyöngyfogain a hajnal fénye csillogott, szeme viszont tompa maradt.
András megdöbbent. Füle zúgott, a hangok lassan elmosódtak, mintha víz alá merült volna. Szeme könnybe lábadt, miközben ujjaival görcsösen markolta a lányt.
A nevetést még tisztán hallotta, karomként szántotta végig mellkasát. A fájdalom a tüdejébe mart, sikoltani akart, de nem jött ki hang a torkán. Feje ernyedten hanyatlott vissza a párnára.
A vánkos oldalából úgy buggyant ki a toll, mint Andrásból az élet.

Vp, 2008. dec. 01.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Krancz Béla
Regisztrált:
2007-07-13
Összes értékelés:
311
Időpont: 2011-11-06 11:19:38

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szép történet, csak a befejezése?
A sötét szatén...

Szeretettel: Béla

Legutóbb történt

Tóni alkotást töltött fel A vers ABC-je Z… címmel

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Farsang az óvodában címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Általános csevegés fórumtémához

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az aranyszemű lány című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Késő búcsú című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Késő búcsú című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Általános csevegés fórumtémához

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)