HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49234

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / kritika
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2009-07-03

Richard Strauss: Capriccio

Richard Strauss: Capriccio
A dilemma, ami nem az

Az opera történetében időről-időre összetűztek azok, akik a zenét tekintették fontosabbnak, és akik azt csak a szöveg aláfestéséül szánták. Ezek az összetűzések állandóan napirenden voltak, nagyobb rendszerességgel, mint a harmadnapos hideglelés.

Giovanni Battista Casti szövegével, Antonio Salieri zenéjével készült egy kis vígopera, ezzel a címmel: Prima la musica, e poi le parole; 1786-ban mutatták be Bécsben. A librettó keltette fel Richard Strauss figyelmét, hiszen a "probléma" az ő problémája is volt. Voltaképpen nem operát akart írni, hanem, amint barátjával, Clemens Krauss-al, a müncheni operaház igazgatójával közölte, "valami szokatlant, egy dramaturgiai értekezést, egy színházi fugát." Szerencsére mégsem ez lett belőle, hanem a Capriccio.

1775-ben vagyunk, egy Párizs melletti kastélyban. Itt lakik a gróf és húga, a grófnő, aki özvegy, és természetesen fiatal és gyönyörű. Az ő születésnapjára készülnek zenével, látványosságokkal. Flamand zeneszerző és Olivier költő mindketten szerelmesek a grófnőbe, és követelik, hogy válasszon a zene és a szavak között. A grófnő éteri magasságokban lebeg az előkészületek, színigazgatók, olasz énekesek és híres színésznők felett, és a választ holnapra halasztja. Ennyi az opera meséje.

Operában minden lehetséges, ezért most tekintsünk el attól az apróságtól, hogy a 18. század végi dúsgazdag grófnők nem szoktak olyan helyzetbe kerülni, amelyben éhenkórász bohémek szerelmet vallanak, sőt a jogaikat követelik. Készségesen elhiszem, hogy a 18. század végi dúsgazdag grófok nem vetették meg a friss pipihúst, meg egy-egy kalandot gyönyörű és híres színésznőkkel, de meg vagyok győződve arról, hogy közönséges macsó módjára reagálnak, ha észreveszik, hogy a húguk is hasonló kalandba sodródik. Mindegy, az opera hősnője lehetne tündérkirálynő is, akinek mindent szabad, és az első pillanattól fogva nyilvánvaló, hogy nem a zeneszerző és a költő, hanem a zene és a szavak között kell választani.

Vagy mégsem? Maga Strauss azt mondta, ő nem tudja a megoldást. Grófnője a saját tükörképétől kérdezi: "Ha az egyiket választod, elveszíted a másikat. Nem veszít-e az ember mindig, amikor nyer?"

A Capriccio-ban mégis elhangzik az egyértelmű válasz, nem is egyszer. Nem lehet meglepő, hogy Strauss, a zeneszerző, aki egyébként különösen kényes volt a librettóira, és csak a legjobb volt elég jó neki, végül is a zenét tette első helyre. Prima la musica.

A grófnő Flamandot fogja szeretni, "holnap 11 órától kezdve," Flamandot, aki Gluck-al érez együtt, és akire a színigazgató keservesen panaszkodik: "Egyetlen dallamát sem lehet megjegyezni, egy szót sem lehet érteni a zenekar lármájában... végtelen próbák, hónapokon át... végül a heroikus dráma megbukik." A színigazgató triviális ízlésén mindenki gúnyolódik, és amikor a grófnő még meg sem jelent, meg sem szólalt, máris megtudjuk róla, milyen mélyen megindította őt Flamand zenéje. Első szavai a színpadon: "Elragadott a hangok áradása, boldogító messzeségbe vitt." Szegény Olivier-nek egyáltalán nincsenek esélyei. Szonettjére nem is kaphat más választ: "Szerelmi vallomásokat nem lenne szabad nyilvánosan elmondani." Flamand azonban meghallja a belső zenét, amit a szonett szavai eltakarnak. Kottapapírt szerez, és Olivier minden ellenkezése dacára - "tönkre teszi a versemet!" - megszületik a zene.

"Sötét álmokat ébreszt - kimondhatatlan - az érzelmek tengere - boldogító szépség," mondja a grófnő. "Mennyire fénylenek a költő szavai. Amit ő nem is sejtett, tökéletessé tette a másik."

"Harc a művészetek rangsoráért," intézi el egy kézlegyintéssel a színigazgató. "Az én színpadom birodalmában ők csak szolgák."

De Krauss és Strauss csak azért mondatják ezt vele, hogy azonnal megcáfolhassák: "A zene a forrás, és minden abból fakad. A természet hangjai éneklik az összes művészet bölcsődalát." És Flamand már aznap este tudja, hogy a grófnő döntött. Az indokolásba ugyan becsúszik egy kis trivialitás, a zeneszerző nemcsak nagy lélek, de szépek a szemei - a fiatal zeneszerzőnek azonban nem lesznek anyagi - és érvényesülési - gondjai. Első a pénz, de ezt nagyfokú illetlenség kimondani, a varázslatos hangok hullámain lebegve. (De azért kimondják ezt is, az Ariadne-ban.) Elveszett, aki ezt elismeri, és még jobban, aki nem ismeri meg soha.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2012-06-27 14:41:17

életem egyik rejtélye, hogy ezt a cikket miért olvasták el olyan sokan.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3809
Időpont: 2009-07-14 18:13:10

Bocsánat! A kérdést, hogy melyik kell? Nem konkrétan neked szántam, de így sem rossz. Valóban igazad van. A zenehallgatás nagyban függ a hangulatunktól. Szeretem azt a zenét is, ahol a szöveg nem a legemelkedettebb, és hallgatok zenét pusztán a szövegéért is. A leggyakrabban azonban azokat hallgatom, amelyik mindkét részre nagy hangsúlyt fektet. Ezért nincs kedvenc műfajom, sem együttesem, énekesem.
Szóval, jó a cikked. Érdekes, remekül fogalmazott.
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2009-07-12 15:48:04

Artur, nem is tudom. Nálam ez hangulati kérdés. Néha a zene szólít meg jobban, máskor a szöveg. De nem lehet előre megjósolni, hogy mikor melyik.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3809
Időpont: 2009-07-12 15:01:39

Dilemholnap. Igazad van, nem az a kérdés, melyik fontosabb? A ritmus vagy a szöveg?
Zenei oldalról nem fontos a szöveg, a lényeg a dallam. Lásd, Gangxta Zolee.
Sz@r szöveg, jó zenével. Mondanivaló szempontjából nem számít a zene, a szöveg a fontos. Lásd, Bonanza Banzai. Jó szöveg, sz@r zenével. Melyik kell?
Alkotó
antonius
Regisztrált:
2009-06-30
Összes értékelés:
2588
Időpont: 2009-07-04 18:29:42

Igényes, szép munka. Gratulálok.

Legutóbb történt

black eagle alkotást töltött fel Te vagy az - a férfi, a nő és a pillanat 3/3 címmel a várólistára

Horvaja bejegyzést írt a(z) Suhanó árnyak című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Suhanó árnyak című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) A szívről című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel A vers ABC-je Z… címmel

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Farsang az óvodában címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Általános csevegés fórumtémához

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az aranyszemű lány című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)