Tavasznak tündére hol vagy,
Aluszol idők ölében?
Lombod hull, virágod hervad,
Őszutó bús örökében...

Átadja lassan a télnek,
Meztelen ágát sok fának.
Földre hullt levelek égnek,
nyomai elnyűtt ruháknak...

Rőt vörös avarra téved,
November bágyatag fénye.
Már a nap tél után réved,
Lassan az évnek is vége...

Most aludj tavasz tündére,
Pihenjél, nyugodjál szépen!
Jössz még te tett mezejére,
Ha fénylő nap lesz majd az égen!

Álmodjál rügyfakadásról,
Míg hó lepi karcsú fák ágát.
Egyszer csak lebben a fátyol,
S táncolod a tavasz táncát!

Ajkadról fuvallat-sóhaj,
Lengi át a téli tájat.
Olvadást hoz ez az óhaj,
Reád még friss rügyek várnak.

Addig is álmodjál szépet,
Fátyolba takarva, szendén.
Tavasznak varázsát gyűjtsed,
Illatos ligetek mentén...!

Majdan a te időd eljön,
Felserkensz virág-ruhában.
Táncaid lejted a felhőn,
Szél szalad lábad nyomában.

Két kézzel hinted a földre,
Kikelet friss ajándékát.
Minden kert kivirul tőle,
Kisepred tél hagyatékát!

De addig is aludjál mélyen,
Semmi se zavarja álmod!
Álmodjál szépeket, kérlek,
Míg én álmodra vigyázok...!