Mentőangyal

Egy nem szép novemberi napon Daniel, az ügyeletes angyal éppen egy berlini hídon járőrözött...

STOP! Ez Wenders filmje, Berlin fölött az ég. Régen lefutott már, de ez nem jelenti azt, hogy büntetlenül újra el lehet mesélni.

Tehát Mikael, az ügyeletes angyal éppen egy párizsi...

STOP! Azt hiszed, elég, ha áthelyezed a sztorit egy szalámigyárba?

Még azt sem tudod, mi a sztori. Wenders angyalai csak néznek és fürkésznek, egyébként nincs semmi hatáskörük, és végül nagyon rosszul választanak. Ez a Daniel viszont teljes portfolioval érkezik; ne haragudj, de vissza kell mennem Berlinbe, már csak azért is, mert ott éppen egy hétfő délután volt szabadidőm, és ilyenkor nem találják a Múzeumsziget kulcsát. Daniel tehát angyal, berlini angyal, de nem akarja eldobni a szárnyait, nem akar együtt élni egy dámával, aki a szépségipar legújabb mesterműve, rebegtetéssel és riszálással nem lehet elcsábítani. Ez a Daniel látta, hogy valaki be akar ugrani a hídról a folyóba; sőt nemcsak látta, hanem megtapasztalta belülről, ott, ahol az elhanyagolt idősíkok összecsúsznak, és a csakrákat sem tisztították ki tökéletesen. Kívül és belül volt egyszerre, elfogadott és elítélt mindenféle életérzést és thanatotrópiát, egyformán otthon volt a freudi mélységekben és az adleri magasságokban. Danielt nem lehetett megtéveszteni olyan hétköznapi kifogásokkal, mint: nagyon el voltam keseredve - az asszony a legjobb haverommal - és nem volt több pia. Röviden, az angyal egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, és a még habozó urat egy határozott mozdulattal belökte a vízbe. Majd mivel attól lehetett tartani, hogy a légtérből eképpen kiiktatott úr esetleg kiúszik (úttörő korában egy külvárosi cipőgyár uszodájában edzett), maga is utána ugrott, illetve röppent; nagy szárnycsapásokkal fékezte az öngyilkos jelölt tétova karcsapásait, és kíméletlenül lenyomta őt a víz alá.

Daniel visszarepült a hídra, és mivel a ruhája nem poros volt, hanem vizes, nem porolhatta le, hanem csak le... Szó, szó, szó, itt most kimarad egy. Aztán elővette a kiscserkész naplóját, és bejegyezte: Ralph Dormann, 44 éves, munkanélküli ászkaesztergályos a mai napon gyógyultan távozott a Berlinről elnevezett közkórházból az öröklétbe. Szárítható és aszalható. Kísértés céljából való visszatérés kockázata: 3,47 %.

Ezen a napon Danielnek még egy embert sikerült kimentenie a földi élet siralomvölgyéből; metróalagútból egyenesen a paradicsomba, jegyezte be a kiscserkész füzetébe Daniel. A szerencsés staniclirojtozó csak annyit mondott, ezért ugyan kár volt megvenni a jegyet; de a többit elnyelte a hatalmas, génkezelt, fürtös paradicsom.

A nap hátralevő része a szokásos módon zajlott: Daniel pályára állított egy lepottyanó virágcserepet, banánhéjat csúsztatott egy vénasszony cipőtalpa alá, levélbombára cserélte ki a születésnapi üdvözletet. Megint megmentettem néhány embert az élettől, gondolta elégedetten az angyal 5 órakor, amikor lejárt a munkaidő.