HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1837

Írás összesen: 46820

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dpanka
2018-08-07 16:08:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: amazonaszFeltöltés dátuma: 2006-08-16

Végtelen mély sebek

(kisregény)

Az élet olykor mint tikkasztó, forró száraz sivatag nehezedik ránk, melyben az ember nehézkes ólom léptekkel vonszolja magát tovább, és tovább, egy remélt, pihentető oázis felé. Másszor meg száguldó folyóként rohan velünk, hol feldobnak, hol mélybe rántanak vad örvényei, s a parttalan mederben pedig, úgy tűnik sokszor,- nincs kiút. Majd csalóka vágyak, és illúziók, pompázatos, hamis mezején haladunk, ahol a bódító csalfa virágok illata, valójában égető parázzsá válik lelkünkben. Így hozzuk létre önmagunkban, az el nem múló fájdalmak bölcsőjét, s az örökké vérző, végtelen mély sebeket.

I.fejezet

Az elegáns, fekete Mercedes csillogó metálfényén, nesztelen surrannak tova, az útszéli fák elmosódó árnyai. A májusi napfény simogató sugarai, már előcsalogatták, az illatozó kertek virágain zsongó rovarokat. A szürke angol szövetből készült öltöny, kimért pontossággal követte Zoltán izmos testének vonalait. Természetesen a nyakkendő is illett hozzá. Igen, nagyon is hiú volt a megjelenésére, pedig már betöltötte a 36. évét. Még az ágynemű huzatok színéhez is, külön-külön hozzáillő pizsamát vásárolt magának. "Fontos, hogy az ember mindig adjon a külsejére", mondogatta. Ezt persze elvárta Esztertől is, akivel már több mint négy éve élt együtt, a kanadai Alberta tartomány, Red Deer nevű, paradicsomi szépségű városkájában. A mintegy 600 méter magasan fekvő hullámzó fennsíkot, nyugaton a szikláshegység égbenyúló csipkés bércei szegélyezik. A városkát a Red Deer River, dúsan kanyargó habjai szelik ketté. Nyugatabbra, az egyik ilyen "U"alakú kanyarulat, a Great Chief Park üde zöld fövenyét öleli körbe, míg keleten a Gratz Lake patkót formáló tavai hívogatják a kirándulókat.
Az autó halk csikorgással befordult, a narancssárga-fehér homlokzatú, patinás Best Western hotel bejárata elé. A királykék alapú, aranyszínű betűkkel írt koronás címer, jól kiemelte a szálloda amúgy is karakteres megjelenését. Gyakran megfordult itt, Születés, vagy névnapokat, egyéb fontos eseményeket, mindig itt tartotta, ennek a szolidan finom szállodának valamelyik termében. Attól függ, hány vendégre számított, vagy az emeleti kistermet, vagy a földszinti több mint 200 főt befogadni képes éttermet bérelte ki. A londiner elésietett a lépcsőkön.
- Jöjjön Mr. Kepesi, Mr. Lawrence, már várja önt, kérem kövessen, oda vezetem. - Zoltán már nagyon készült erre az üzleti találkozóra. Itt dolgozott nem messze, az Utility Billing Service Center alkalmazottja ként, de nemrégiben Mr. Frenk Lawrence, egy kecsegtető állásajánlattal kereste meg. Igaz, a munka nem helyben, hanem a mintegy 160. km -re levő Calgaryban van, de mit számít ez, mikor a tét évi 50.000 dollár. Ennyivel kaphatna többet, ráadásul végre megint a szakmájában, hídmérnökként dolgozhatna, és rábíznák az egyik hatalmas projekt vezetését. Az angol tudásával sosem volt baj. Kitűnő nyelvérzékének köszönhetően, már a középiskola végén letehette a felsőfokú nyelvvizsgát. Később számtalan üzleti tárgyaláson, és konferencián vett részt, ahol nyelvtudása hamar teljesen kicsiszolódott.
Ma már csak kevesen veszik észre, hogy nem Kanadában született.
A megbeszélés több mint két órán át tartott, de sikerült. Mindent elért, amit szeretett volna. Vivaldi lágyan ringó, halk zenéje töltötte be az utasteret, amint közeledett hazafelé, a zsúfolt 612. sugárúton.
-Eszter, gyere kicsim, képzeld csak sikerült. 120000 dollárt fogok keresni, érted 120000 dollárt. Most már mindent megvehetünk, bármit, amit csak akarsz .- Az emeletről karcsú, törékeny hosszú szőke hajú fiatal nő libegett alá a lépcsőn. Zoltán boldogan felkapta, majd körbetáncolt vele a nappaliban. -Újra tervezhetek. Már alig vártam, hogy eljöjjön ez a pillanat. Szeretem a szakmámat. Nagyszerű érzés alkotni. Először csak belülről látod a merészen ívelő híd kecses körvonalait, majd a rajzasztalon lassan alakot öltenek a kusza vonalak, és végül, egyszer csak a valóságban is testet ölt. Ott áll előtted, teljes pompájában, és tudod, hogy benned fogant, te hoztad a világra.
Eszter halvány mosollyal szemlélte párja túláradó szavait. Már Budapesten is ilyennek ismerte meg. Hat évvel ezelőtt, amikor kikerült a főiskoláról, elnyert egy pályázatot. A vállalatnál aztán, egy karcsú, izmos, jólöltözött fiatalember osztályára került. A férfi Harley Dawidson arcszeszt használt, és minden mozdulata lendületes, energikus megjelenést sugárzott. Az első perctől fogva, nehezen tudta levenni róla a tekintetét, de nem akarta, hogy észrevegye, és esetleg tolakodónak tartsa. Néhány hónap múlva, a cég bulit rendezett Siófokon az egyik vízparti motelban, ahova őt is meghívták. Egy nagyobb projekt sikeres befejezését ünnepelték. Zoltán szinte szárnyalt a boldogságtól. A tervek
nagy részét ő készítette, volt tehát mire büszkének lennie.
A felesége nem tudott eljönni, mert a kislányuk belázasodott, a nagyszülők pedig messze laktak az alföldön. Az esküvőjüket, még a kecskeméti nagytemplomban tartották, utána azonban, hamarosan felköltöztek Budapestre, hiszen itt sokkal jobban el lehetett helyezkedni. A múlt hónapban voltak öt éves házasok. Krisztina, a kislányuk még nem volt egészen három éves, és most otthon feküdt az anyukájával. Nem volt nagy a baj, mindössze egy hőemelkedéssel járó légúti fertőzés parancsolta ágyba.

Az erős széltől habos, fehér tajtékot vetettek a Balaton partra futó hullámai. A távoli morajlást azonban elnyomta a zenekar hangos játéka. Az elfogyasztott whisky, és pezsgő mennyiségével egyenes arányban emelkedett egyre magasabbra a hangulat. Egyszerre csak azon kapták magukat, hogy már a harmadik számot is együtt táncolják, és nem cseréltek partnert. Sőt, nem is akartak másokat bevonni a társaságukba. Gyengéd, lehelet finom mozdulatokkal karoltak egymásba. A lassú számoknál pedig, szinte teljesen összesimultak, mígnem, egy andalító lágy muzsika alatt, szótlanul összeértek ajkaik. Már nem volt visszaút. Persze, ha akarták volna, talán még meg tudtak volna állni ezen a ponton, de az alkohol ördögi találmány. Úgy fossza meg az embert gátlásaitól, hogy közben az áldozat, ezt észre sem veszi.
A reggeli napfény első sugarai, halvány derengő fátyolként árasztották el a szobát, ahol egymás mellett szorosan összebújva feküdtek. Ruháik szanaszét, hevertek a földön.
-Jó-jó reggelt kicsim, vajon hány óra lehet?- Szólalt meg zavartan. Ki akart szállni az ágyból, de észrevette, hogy egyáltalán nincs rajta, még a legintimebb holmija sem. Kissé feszélyezve érezte magát a lány előtt. Úgy döntött, megvárja, amíg elmegy zuhanyozni, akkor majd felöltözik. Eszter azonban karjait széttárva, álmosan végignyújtózott az ágyon. Bársonyos keze, a takaró alatt rásimult a férfi testére, és lassan, alig észrevehetően, egyre lejjebb csúszott. Szinte megszédült ettől az érintéstől. Egész testén, alig észrevehető, vibráló remegés futott végig. Eszébe villantak, az éjszaka történései, és kívánta, hogy újra átélhessen mindent. Engedte, hogy az események magukkal sodorják, pedig lelke mélyén valami azt súgta, fel kellene öltözni, és azonnal elmenni innen. El, amíg nem késő, mert ki tudja hova sodorja ez a zavaros áradat. Büszke volt arra, hogy mindig ő irányította a saját sorsát, de most nem ez történt. Égető, perzselő vágyak kerítették hatalmába, félresöpörve minden tartását, és józanságát. Görcsös merevsége lassan engedni kezdett, amint nézte a lány fodrosan hullámzó gyönyörű haját, kellemesen ívelt duzzadó, halványpiros ajkait.
Késő délután volt, amikor lementek ebédelni. Már csak ők maradtak a társaságból, a többiek még reggel hazaindultak.
-Kérlek, ne haragudj rám. - Törte meg a csendet Eszter dallamosan csilingelő hangja. -Azt hiszem, már az első percben beléd szerettem, amikor megláttalak. Tudtam, hogy feleséged van, és gyereked. Ezért nem akartam, hogy észrevedd. De tegnap este történt valami. Talán a pezsgő, vagy egyszerűen csak a hangulat hozta magával, nem tudom. Már képtelen voltam magamban tartani. Annyira akartam a közelségedet. Érezni, hogy itt vagy mellettem, az illatodat, az érintésedet.
- Én vagyok a hibás. Nem kellett volna idejönnöm. Biztos voltam benne, hogy ebből baj lesz. Egy nő mindig megérzi az ilyesmit. De hazudnék, ha azt mondanám bármit is megbántam volna abból, ami kettőnk között történt. Nem, dehogy, sőt élveztem minden percét a veled töltött időnek, de most félek. Nagyon félek, mert nem tudom mi következik. Téged is féltelek, mert nem akarom felborítani, kettétörni az életedet. Azt hiszem ki kellene lépnem, és elmenni valahova. Valahova messzire, távol tőled, ahol az évek talán majd begyógyítják ezt a sebet. Igen, így a helyes, ezt fogom tenni. Visszamegyünk Pestre, és én holnap már nem megyek dolgozni. De azért remélem, nem fogsz haraggal gondolni rám. Ez nagyon fájna.
Zoltán gondolataiban végigsuhantak az elmúlt esztendők emlékképei. Zsuzsi növekvő pocakjának hullámzása, amint Krisztina, hol az egyik, hol a másik helyen rugdosta belülről apró lábaival. A viták és veszekedések, melyek különösen lányuk érkezése után váltak egyre gyakoribbá. Zsuzsa karcsú alakja, a szülés alatt teljesen megváltozott. Több mint 40 kilót szedett magára. A hormon háztartása felborult, és külseje, három évvel a szülés után sem változott semmit. Hiába írt fel az orvos különböző gyógyszereket, egyik sem bizonyult eredményesnek. Zoltán, bár ezt még önmagának sem ismerte be, lassan, fokozatosan elhidegült tőle. Későn járt haza. Nem volt más nőkkel kapcsolata, de minden idejét a munkájának szentelte. Tizennégy-tizenhat órákat dolgozott. Főnökei ennek persze nagyon örültek, hiszen nagyszerű szakember volt. A családi gondokról pedig nem beszélt senkinek. Szerette a kislányát, de ennyi munka mellett, nem alakult ki szoros kötődés közöttük. Kapcsolatuk, egy, egy jó éjt puszival, és néhány vasárnapi sétával ki is merült, amikor levitte a játszótérre hintázni. Ám ilyenkor is a benti terveken gondolkodott, amíg Krisztike a többi gyerekkel hintázott, vagy homokvárat épített, az ő szemei előtt csavarok, pillérek, és szegecsek jelentek meg. Egyszer sem "kóstolta" meg, a felkínált homok pogácsát, nem dicsérte meg, a parányi kezek készítette várat, és alagutat sem. Csak most döbbent rá, hogy az utóbbi időben Zsuzsa mennyire keveset jelentett neki. Már nem érezte azt a különös, kellemes, jólesőn bizsergető érzést, amit az első években, felesége közelsége mindig kiváltott belőle.
7855Ft. Zökkentette vissza a valóságba a pincér mély baritonja.
-Igen-igen, persze, de kérnék még két kávét, és egy üveg ásványvizet is. Két pohárral. - Tette hozzá.
- Nem kicsim, egyáltalán nem te vagy a hibás. Valami megpattant bennem,- bennünk. Csak most gondoltam végig igazán. Már jó ideje a munkába menekülök, csak azért, hogy ne kelljen szembesülnöm azzal, amit már régóta tudok. Mert saját magam előtt sem akartam beismerni, hogy Zsuzsával, semmi sem olyan, mint régen. Semmi sem olyan. Az álmokat, vágyakat, kíméletlenül szétszórta az idő sodrása. Szétnézek, és csak ürességet találok mindenütt. Száraz, tikkasztó ürességet, melyet az állandó munka sem tud kitölteni. Nem tudom mi volna helyes, hogyan kellene ebből az ördögi körből kilépnem, de érzem, hogy így nem maradhat. Valamit tennem kell, mert ez senkinek sem jó.
Elgondolkodva rágyújtott egy cigarettára, hosszasan kifújta a füstöt, és nézte, amint a kékesszürke, hömpölygő felhőcske, lassan beleolvad a semmibe. Valójában nem is dohányzott. Talán négy éve is van már, mikor utoljára cigaretta volt a kezében. Mindig is határozott, racionális ember volt. Sosem tudtak felülkerekedni rajta a problémák. Mindenre hamar megtalálta a megoldást. Most azonban csak ült elgondolkodva, és kétségbeesetten kutatott gondolatai között, de eredménytelenül. Szokatlan volt számára ez az érzés. Életében talán először volt igazán tanácstalan.
- Veled akarok élni. - Szólalt meg váratlanul, s mélyen Eszter szemeibe nézett. -Igen. Tudom, hogy ezt akarom. Soha sem lehetnék boldog, ha nem így döntenék. Már reggel is ez járt a fejemben, de elhessegettem magamtól a gondolatot. Sőt ezt már akkor is tudtam, amikor felkértelek táncolni, és rám néztél, azokkal a kedves, meleg barna szemeiddel. Egész testemen átsuhant valami különös, megmagyarázhatatlan vibrálás. Akkor féltem kimondani amit éreztem, de már biztos vagyok benne. Nem engedem, hogy elmenj, mert szükségem van rád.
- Közben kéz a kézben kisétáltak a parkba. Lejjebb, a hullámok monoton morajlása hallatszott, a vízpárába burkolódzott partról. Távol, a badacsonyi hegyek felett, a vörösen izzó napkorong lassan nyugovóra készült. Bíborszínre festve, az elszórtan kóborló vékony felhőfoltokat, és a ringatózó, smaragdzöld vizet. Az égen egy megkésett vadkacsa sietett hangos hápogással, a távoli nádas felé.
- Elnézést uram, halló, elnézést kérek, hogy zavarom önöket, de a kollégám nem írta be, hogy miben állapodtak meg. Ugye megérti, de nekem tudnom kell, hogy maradnak e még tovább.
- Kérdőn egymásra néztek. Tekintetükkel a másik titkos gondolatait fürkészték. Miközben az álmos nap, fáradtan megtámaszkodott a távoli hegyeken. Utolsó pillantásával végigsimította Eszter gyöngyöző, hosszú szőke haját. Különös színt kölcsönözve ezzel, a leomló, fel, fel lebbenő fürtöknek.
- Igen. Kérem, írjon be még egy éjszakára mindkettőnket. - Válaszolta Zoltán határozottan. A recepciós visszasietett a motelba. Eszter, eltűnődve kusza ábrákat rajzolt cipőjével a homokos partra.
-És holnap, holnap mi lesz?- Kérdezte halkan.
- Szembe kell néznünk önmagunkkal, a sorsunkkal. Ez a mi életünk, csak nekünk van jogunk eldönteni, hogy mit tegyünk. Akár helyesen döntünk, akár nem, egyedül rajtunk múlik mit hoz a holnap, a holnapután. A jövőnket egyedül csak mi szabhatjuk meg, senki más. - Mondta a férfi. Hangjából őszinte eltökéltség sugárzott.
Az ég keleti peremén, mint apró szentjános bogarak, megjelentek az első csillagok. Egyre többen és többen, amint az éj, elhúzta sötét függönyét, a lassan pihenni térő táj felett. Csak a szúnyogok kaptak új erőre a mindent elborító sötétségtől, és vészjósló zümmögéssel vetették magukat az arra járókra.
- Gyere kicsim, menjünk be innen. Még a végén megesznek minket. - Azzal nagyot csapott, a bal karján falatozó vérszívóra.
Kéz a kézben megindultak a motel bejárata felé. A tücskök körös-körül, megkezdték szokásos esti hangversenyüket, és egymást túlharsogva húzták, érces hangú, mélabús nótájukat. Az ösvény kanyarogva szelte át, a széltől zizegő, dúslombú fákkal, és bokrokkal tarkított parkot. Lassú léptekkel, szótlanul ballagtak, miközben lelkükben forgószélként kavarogtak, a vadul cikázó gondolatok. Az érzelmek, fájdalmakkal, gyötrelmekkel, vágyakkal, és kétségekkel megrakott hatalmas tajtékzó hullámai ostromolták szívüket.
Vacsora közben Zoltán törte meg először a súlyosan rájuk nehezedő csendet.
- Alaposan átgondoltam mindent. Nincs olyan döntés, ami mindenki számára csak jót hozna. Minden lehetőség, amely közül választhatok, fájdalmas csapást mér a jelenre, vagyis mindenkire, akiket érint. Ha Zsuzsával maradnék, sosem bocsátanám meg magamnak, mert tudom, mit érzel irántam, és amíg élek, mindig eszembe jutna, hogy hagytalak elmenni. Ő is, én is, egész életünkben magányosak maradnánk, hiszen nyilvánvalóan kimennék dolgozni valahova külföldre, hogy még annyit sem kelljen hazajárnom, mint eddig. Már kaptam is néhány ajánlatot pár héttel ezelőtt, de eddig nem válaszoltam egyikre sem. A kislányom pedig, ebben a légkörben nőne fel. Ezt semmiképpen sem kívánom neki. Újra úgy élni a feleségemmel, mint régen,- nem, ez már biztosan nem menne. Ha bármilyen kicsi esélyt láttam volna erre, akkor ezt régen megtettem volna. Amikor elmondom Zsuzsának, hogy elhagyom, tudom, hogy ez neki mennyire rosszul fog esni. Azt is tudom, hogy sírni, sőt, zokogni fog, de a lelke mélyén, már biztosan számított valami ilyesmire. Hiszen három éve, hogy nem élünk igazi házaséletet. Eleinte még néhányszor megpróbáltuk megbeszélni a gondokat, de jó ideje, már ezt sem tesszük, csak hallgatunk, vagy pár közömbös dolgot hozunk fel, de ami mélyen a lelkünkben van arról egyikünk sem beszél. Csak felhők, és felhők. Gomolygó fásult szürkeség, időnként feltámadó viharokkal. Nagyon vágyom már a napsütésre. Ha veled vagyok, akkor minden ragyog. Újra képes vagyok meghallani a madarakat, és érezni a virágok, a selymes fű illatát, és hogy milyen jó is élni. Ezt már nagyon régen nem éreztem így.
- Milyen kedveseket mondasz nekem. Én is örülök, hogy rád találtam. Még nem volt soha tartós kapcsolatom, igaz, egyszer sem éreztem ennek szükségét, de most hirtelen, minden olyan más lett. Mintha mindig is hozzám tartoztál volna, csak a sors elrejtett előlem, de végre most itt vagy, és azt akarom, hogy ez ne múljon el soha, hanem mindig velem maradj. Mégsem olyan könnyű, mert nagyon sajnálom a feleségedet. Otthon ápolja a beteg kislányt, és közben arra vár, hogy te hazaérj. Bizonyára főzött is valamit, kimosta a ruháidat, rendet csinált, és talán, most éppen azokra a napokra gondol, amikor még rohantál hozzá, átölelted, megcsókoltad, és szép szavakat suttogtál neki. Lehet, most ő is éppen azon tűnődik, mitől hervadt el, mindez, olyan hirtelen. Nagyon együtt érzek vele, és ettől kicsit keserű, ez a csodaszép pillanat, hogy itt lehetek veled.
- Ne gondolj most erre. Ez a nap, ez az éjszaka, egyedül csak a miénk. A holnap majd kivárja a saját idejét, de most semmire sem akarok figyelni, csak terád. Azt akarom, hogy semmi sem álljon közénk, sem a múlt, sem a jelen, sem a gondok. Ma éjjel, csak mi ketten vagyunk. A világot, minden bajával, és gondjával kizárjuk, és nem engedjük be ide. A bajok ott lesznek holnap is, akkor majd találkozunk velük, de addig még várhatnak.
A csendes félhomályban összemosódott két lázasan ölelkező árnyalak. S miközben az ajkak egymásra találtak, karjaik lágy, szoros ölelésben fonták át egymás lángoló testét. Már nem hallották, a dúdoló szelet, a sétány mögött morajló vizet, a tücskök kitartó nótáját is elnyelte, a feltörő mámoros szenvedély.

(foly.köv)

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
amazonasz
Regisztrált:
2006-08-10
Összes értékelés:
261
Időpont: 2007-03-07 18:24:43

Kedves Láva.
Nagyon köszönöm a tanácsokat. A párbeszédeket mindig külön sorba szedem, bár nem tudom, hogy amikor ide beírtam akkor már készen volt e, a szerkesztés. Ugyan is minden írásomat újra szerkesztettem, és igyekeztem kiküszöbölni a helyesírási hibákat. Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy elolvasod.
Üdvözlettel
Gyula
Alkotó
láva
Regisztrált:
2007-03-04
Összes értékelés:
42
Időpont: 2007-03-07 00:03:17

Érdekes és olvasmányos az írásod, elolvasom a többi részt is. Én is úgy találom, hogy hosszúak a részek, ez persze rám is vonatkozik, ezért én úgy próbálom rövidíteni a fejezeteket, hogy azt is kettébontom. Remélem azért így is élvezhető lesz. A tied tetszik, de ha elfogadsz egy jó tanácsot a párbeszédeket válazd el jól áttekinthetően. Különben jó

Üdv: láva
Alkotó
amazonasz
Regisztrált:
2006-08-10
Összes értékelés:
261
Időpont: 2006-10-15 12:10:51

Kedves Kata
Köszönöm, hogy a regényemet is olvasod. Tudod, ez az első hosszabb lélegzetű írásom. Amikor az intelmeidet elolvastam, akkor már feltettem a többi részt is. Legközelebb alkalmazom a javaslataidat. Meghívtál az oldaladra, de sajnos nem tudom hol keressem. Ha segítenél, akkor azt előre si köszönöm.
Szeretettel Gyula
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11927
Időpont: 2006-09-05 18:28:40

Kedves Gyula! Beleolvastam regényed első részébe. Itt is csupán az a véleményem, amilyet az előbb írtam. Szép a stílusod, profi műdon írsz, amihez csak gratulálni lehet. Gondolom, a tartalma is végig érdekes, olvasmányos lesz.
De: az apró betűk nagyon elmosódnak ezen a tojás- és citromsárga alapon. Nagyon fárasztó olvasni. (Azön a számítógépünkön, ahol lehet interneteni, kicsi a képernyő, ez is hozzájárul az említettekhez. Aztán, sajnos, hiába adunk mi, irodalmárok szép formát, külalakot a munkánknak, itt elvész az eredmény, csak a sor-emelésekkel lehet valamikt operálni.
Ezért ngedd meg, hogy valamit tanácsoljak.
Mielőtt én föltettem volna a regényeimet, megkérdeztem a szerkesztőktől, mi a szokás az ilyen hosszúra nyúló írások fölrakásánál. Azt a választ kaptam, hogy max. 30.000 karakter legyen. Nos, én még azt is nagyon hosszúnak találtam, s csak
10-20.000 karaktert teszek föl. Még így is nehezen olvassák.
Még egyszer: gratulálok.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

hundido bejegyzést írt a(z) Hála című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Hála című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Hála című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Hála című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Harc című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Semmi üzenet című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Hála címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Harc című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Semmi üzenet című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Angyalkacaj címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Már nem vagyok című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Már nem vagyok című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Ujjmese című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)