Lebben a függöny, s máris fölvillan előtted a pillangók tánca,
Izzó üstököst formáz bennük az érzékszervek tarka románca.
Alig állsz lábadon, szaladnál közéjük,
Vajon miben rejlik óriás fölényük?
Nem veszed észre, az égitest mily hamar leáldozik,
Tiszavirágkaland, azután senki nem barátkozik.


Úgy érzed magad, mint rab egy zsúfolt darázsfészekben,
S azt látod, ők mindnyájan boldogok bent, az Édenben.
Hétköznapi teendőid kínosan unalmassá váltak,
Reális terveid a jövőre a porral szerteszálltak.
Fárasztó a munkahely, megőrjítenek a rokonok,
Földbe döngölnek az irgalmatlanul kemény pofonok.


Korbáccsal sújt le testedre a hideg,
S menekülnél, mert vár egy kincses sziget,
Hol a varázslatos lepkék mind reád várakoznak,
Megszűnnek a bajok, s többé nem néznek átlagosnak.
Egyenrangú partnerük leszel, úgy éneklitek az örök nyár himnuszát,
Az angyalok együtt érző szívvel húznak rád ragyogó, tiszta új ruhát.


Idő kell, néha túlságosan sok, hogy meglásd a lényeget,
A hazugságok mögött végre érezd a másik végletet.
Semmivel nem szeretnek ők jobban, mint akikhez tartozol,
Ők nem menthetnek meg soha, ha a mindenség rád omol!
Önző s gyáva teremtmények, múlandó szépségükkel nem telnek be,
Hamis hitet csepegtetnek a tapasztalatlan, gyenge emberbe!


Kívülről fény és mámor minden, nem látszik egyéb,
Nyugtalan csábítás, hallod a kerítő zenét.
Mennél, de nem tűnik fel, hogy a többség magának táncol,
Az édes napfényt élvezi, miközben mohón zsákmányol.
Talán népszerű leszel egy darabig, ha valami érdekeset mutatsz,
Mely erősiti végtelen hiúságuk, majd később egymagadban zuhansz!


Mit gondolsz, náluk számít még valamit a becsület?
Egy magas repülés kedvéért eladják nevüket!
Nincs szülő vagy testvér, kit ne volna szabad elárulni,
A hiteltelen csillogás előtt készek elájulni!
Gonoszságukból temérdek friss erőt merítenek,
Tapasztaltam, sebesen szállnak, ám nem segítenek!


Épp ezért én semmiképp nem kínálok néked pillangótáncot,
Bár lábadra nem is köthetek semmilyen korlátozó láncot!
Csak szeretnék az lenni, ki ha beteg vagy, ad egy pohár vizet,
Ki ha mélyülő mocsárban fuldokolsz, még idejében kiszed.
Tudom, mindez kevés, s ha döntöttél, nem gátollak,
Várni fogok rád, szívemben sohasem gyászollak!


Ha fázol, hajlékot kapsz tőlem, a mélybe nem nyomlak,
Emlékezz rá, esküszöm, a sírig szeretni foglak!