Halkan, nesztelenül ereszkedik rám az éj,
Ugyanígy talál meg a hajnali pirkadat is.
Az éj csendje finoman átöleli háborgó lelkem.
Remegő mellkasom kapkodva szívja a levegőt.

A mindennapok harcát az aggódás váltja fel,
Betegség szele lengi át a szoba félhomályát.
Félelem szorítja béklyóba szívem és lelkem.
Rettegek, didergek és imádkozom, suttogva.

Istenem! Kérlek, ne legyen baj, űzd el a félelmem,
Segíts megtalálni a kivezető utat, hinnem kell!
Hinnem, hogy meggyógyul, hogy nem lehet...
Nem lehet másként ugye, igazságtalan lenne!

Virrad, belopózik észrevétlenül a fény, az élet!
Menekül a sötétség, mert felváltja a napfény...
Csörren a telefon, ugrok, jó hír, jobban van!
Múlik a félelem, enged a szorítás, érzem az éltető levegőt!