Szegeden egy költő álma,
forrón vágyik ő Annára.
Annára, akinek szava
lágy szellőként hallatszana.

Lelke mélyén ott él, s örök,
örök, mint az életkörök.
Mint az ég s a csillagképek,
csodálatos égi fények.

Anna Istennő számára,
ő az álma, minden vágya.
Imádata, gondolata,
fájón sóvárgó sóhaja.

Anna lelke egy lett vele,
ő a magasságos ege.
Imája csak ő hozzá száll,
ő az akol, s ő a bárány.

Szőkesége, lágy hajzata,
sárguló nyár, Anna nyara.
Lehelete tavaszi szél,
mely virágos rétről mesél.

Anna a mesék világa,
Juhász Gyulát oda várja.
Talán nem e földi létben,
a mennyország örökében.