Részlet Gyermekem, Attila c. regényből

Egy nyári reggel Attila testén kiütések jelentek meg, lázas volt, azonnal orvost hívtam hozzá. A gyerekorvost nem találtam, így a körzeti orvos helyettese jött, akit személyesen nem ismertem. Megvizsgálta. Megállapította, hogy rózsahimlője van. Ezt én is tudtam, mégis kénytelen voltam kihívni, mert otthon nem maradhat egyedül. Beszélgetés közben - mintha nem is tudtam volna róla - kijelentette, hogy Down-kóros, ami nem gyógyítható betegség, és csak úgy, mellesleg hozzáfűzte: "Az ilyen gyerekek legfeljebb 12 éves korukig élnek!"

Erre egy világ omlott össze bennem. Tudtam a betegségéről, hiszen állandóan jártam orvosokhoz és rendszeres felülvizsgálatokra. Minden akkor ismert irodalmat elolvastam, és érdeklődtem szakemberektől a betegséggel kapcsolatos új fejleményekről, de erről eddig senki nem tett említést. Ezt, így valakinek az arcába vágni - kegyetlenségnek tartottam!

Ezt követően rettegéssel vártam az idők múlását, és amikor elérte a tizenkettedik, majd a további éveket, mindig hálát adtam a jó Istennek, hogy nem vált be szomorú kinyilatkoztatása. Azóta is rossz emlékkel gondolok arra az orvosra.

Azt sem helyeslem (akarom mondani: nem tartom emberségesnek), ha kéretlenül-kíméletlenül tesznek hasonló nyilatkozatot betegeknek, vagy a beteg hozzátartozóinak.

**

A kötetet Széchenyi Könyvtár MEK köteti között "sikerkönyvként" jegyezték, olyan sokan olvasták egy hónap alatt!