HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 17

Tagok összesen: 1845

Írás összesen: 46512

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

F János
2018-06-17 09:46:36

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: T. Pandur JuditFeltöltés dátuma: 2009-07-23

Tündérfürt 9.

Másnap reggel amikor felébredt, odanyúlt az ágya mellett lévő kisasztalon álló fényképükért és hosszan nézte. Nézte a régi Tamást, ahogy a fényképen szerelmesen nézi őt, és úgy érezte nem képes elviselni a gondolatot, hogy sohasem néz már többé rá.
Szeretettel simogatta a fiú arcát az üvegen át és újra arra gondolt, hogy mennyire hiányzik neki a régi Tamás. Először tette fel magának a kérdést, hogy ez az új Tamás, ez a keserű, vak fiú is hiányzik neki? De megint csak az esti gondolat kezdett el dübörögni a fejében: nem akarom, nem akarom, nem akarom...
Türelmetlenül megrázta a fejét és visszatette a képet az asztalra. Felkelt és dacosan a könyvszekrényhez lépett. Kihúzta az alsó fiókot, kivette a varródobozból a kisollót és a tükör elé állt, szétválasztotta középen a haját és egy szálat óvatosan levágott belőle.
Azután az ablakhoz lépett, kitárta és nagyot szippantott a reggeli hideg levegőből. Kinyújtotta a kezét és azt suttogta:
- Azt kívánom, hogy Tamás nyerje vissza a látását minél hamarabb!
Azzal kinyitotta a kezét és elengedte a szőke hajszálat. A csendes, mozdulatlan levegőben lassan libegett a föld felé a hajszál, megcsillant rajta a reggeli fény. Nézett utána, ameddig csak szemmel tudta követni, aztán bezárta az ablakot. Lehorgasztotta a fejét és kicsit szégyellte magát több okból is. Először azért, mert hisz ebben a tündérfürt mesében, másodszor is azért, mert bevallotta most végre magának, hogyha Tamás vak marad, nem szeretne vele élni.
Készülődni kezdett és bekapcsolta a mobilját, mert egy fontos üzleti telefont várt. Éppen a szemét festette, amikor a telefon kitartóan pityegni kezdett.
- Halló! - szólt bele élénken, aztán elakadt a lélegzete is a meglepetéstől, amikor meghallotta Tamás hangát.
- Szia kicsi! - a fiú egy kicsit várt, aztán mivel Noémi képtelen volt megszólalni, folytatta:
- Anyám behozott egy mobilt, mert a varsói balesetnél a régi telefonom is elveszett. Beírta a számokat, amiket kértem. Ma reggel pedig megkértem a nővérkét, hogy hívjon fel Téged. - Mivel Noémi még mindig hallgatott, Tamás beszélt tovább:
- Örültem tegnap esete, hogy meglátogattál. - mondta kedvesen.
Noémi egészen elhűlt ettől a mondattól.
- Te tudtad? De hát honnan? De hát hogyan? - hebegte.
- Hát persze, hogy tudtam. - kuncogott a fiú.
- Ezer közül is megismerem a lépteidet. Még a folyósón voltál, amikor tudtam, hogy Te jössz.
Olyan jó volt érezni az illatodat ... - a fiú hallhatóan nyelt egyet.
- Miért nem mondtad? Miért nem jelezted? - kérdezte Noémi értetlenül.
- Te sem mondtál semmit, nem is jelezted, hogy ott vagy.
- Mert nem akartam, hogy elküldj! - válaszolta dacosan Noémi.
- Pedig így is elküldtelek! - mondta keményen a fiú. Mivel Noémi a meglepetéstől újra megnémult, tovább folytatta:
- Amikor a doki elcipelt, hogy ne beszélhessek Veled, a folyosón vártalak meg. Amikor hallottam, hogy kijössz a szobájából, tartottam neked egy kis bemutatót az új tudományomból. Ugye milyen ügyesen használom a botot? - kérdezte dacosan Tamás, de a hangjából dicsekvés is hallatszott.
- El is szaladtál, ahogy megláttad. - szögezte le.
- Noémi te mindig azt várod, hogy minden a régi legyen - mondta lassan, kedvesen.
- Azt a Tamást várod, aki örökre ott maradt Varsóban. Nem tudod elfogadni, hogy nem látok, és ez Nekem borzasztó. Értsd meg kicsi, nagyon szeretlek, de nem tudom vissza csinálni ami történt! Soha nem mentem volna el arra a munkára Varsóba, ha tudom, hogy ez történik. De megtörtént! Nem vagyok képes a kedvedért úgy tenni, mintha nem történt volna meg. Ahogy te sem vagy képes a kedvemért úgy tenni, mintha el tudnád fogadni, hogy nem látok. - Tamás hanga elfátyolosodott.
- Kérlek, ne gyere be hozzám. Ne látogass meg. Én elengedtelek. Te is engedj el engem!
Noémi, teljesen megfeledkezve a félig kifestett szeméről síni kezdett:
- Nem tudlak elengedni! Nem vagyok rá képes! Te vagy az életem! - zokogta a telefonba.
- No, no kicsi, nyugodj meg, ne sírj, no ne sírj! - nyeldeste a könnyeit Tamás.
- Akkor próbáld meg elfogadni, hogy nem látok. - a hangja szinte könyörgött.
- Igen. - sóhajtotta Noémi, aztán még ugyanazzal a lélegzettel felkiáltott:
- De hiszen látni fogsz!
Abban a pillanatban hallotta, hogy Tamás megszakította a vonalat.

Noémi keservesen sírt, elsiratta minden álmát és reményét, hogy az életük ugyanúgy fog folytatódni, mint mielőtt Tamás Varsóba ment.
Mire elapadtak a könnyei, határozott.
Lebonyolított néhány telefont, amivel a munkatársainak adta át a mai feladatokat, aztán felhívta az anyukáját.
- Szia csillagom! - az édesanyja hangjából őszinte öröm csendült.
- De jó, hogy hívtál, olyan régen beszéltünk. Hogy van Tamás?
- Szeretnék átmenni hozzád, ha szabaddá tudod tenni magad most. Persze én azt is megértem, ha nem megy. - tette hozzá gyorsan Noémi. Amióta anyukája nyugdíjba ment egy karitatív szervezetnél dolgozott, ingyenes segítőként.
- Nem kell lemondanom semmit, mára nem vagyok beosztva. Gyere át nyugodtan kislányom.
- Ó de jó! - sóhajtott megkönnyebbülten Noémi.
- Repülök máris!
Azzal lette a telefont, lemosta a sokat szenvedett festéket magáról, farmerba és pulóverbe bújt, összefogta hátul a haját és a rövid utat sietős léptekkel tette meg.
Amikor odaért, szinte rátenyerelt a csengőre, bár az ajtó szinte rögtön kinyílt, Noémi ezt az időt is sokallta.
- Na végre! - esett be az ajtón úgy, mintha nem ő tért volna ki a találkozások és a beszélgetések alól az elmúlt hetekben.
- Gyere kislányom, gyere mondd el, mi olyan sürgős és fontos? - biztatta a mamája.
Noémi zavarba jött egy kicsit, hiszen bár fontos dologról volt szó, azért sürgősnek nem volt mondható.
Aztán belenézett az édesanyja szemébe és az őszinte szeretet láttán nem is értette, hogy eddig miért zárkózott el előle.
- Beszéltem Tamás orvosával, megkérdeztem, hogy mikor fog rendbe jönni a szeme. Képzeld el azt mondta, hogy minden percben rendbe jöhet, vagy soha! - hadarta egy szuszra Noémi.
Azzal bekuporodott a kanapé sarkába és csak dőlt belőle a szó. Egy szuszra elmesélt mindent. A karácsony első napján Tamáséknél tett látogatását, azt, hogy elmesélte Tamásnak a tündérfürt történetét, a könyv mögé rejtett jegygyűrűket, a másnapi szörnyű ébredést, a beszélgetését az orvossal, Tamás szakítását vele, a titkos látogatását a kórházban, az újabb orvosi tilalmat, hogy beszéljen a fiúval, majd azt, hogy a tilalom ellenére mégis beszéltek, mert Tamás ma reggel felhívta telefonon és a végén gyakorlatilag újra szakított vele.
- Nem bírom ki, érted nem bírom ki, hogy nem mondhatom meg neki, hogy újra látni fog! - Noémi kiabált és zokogott egyszerre. Édesanyja teljesen elképedt, még soha életében nem látta így kiborulni Noémit. Oda ült mellé a kanapéra és átölelte. Nem szólt egy szót sem, csak magához szorította az egész testében rázkódó, görcsösen zokogó Noémit. Elég sokáig tartott amíg az anyai test melegétől Noémi megnyugodott. Az édesanyja ölébe hajtotta a fejét és becsukta a szemét. Élvezte, ahogy a haját simogatta a mamája keze. Lassan felengedett benne a szívét szorító nyomás.
- Mit csináljak mama? - kérdezte úgy, mintha még az a kicsi lány lenne abban a kis kék királylány ruhában az aranypapír koronával a fején.
- Ha fontos neked Tamás, próbáld meg elfogadni, hogy egyelőre nem lát. - kezdte óvatosan az édesanyja.
- De olyan borzasztó! Te nem láttad, ahogy azzal a bottal ment, mint egy vak ember! - tiltakozott Noémi.
- Igen, mert ő egy vak ember. - nézett a lánya szemébe az asszony.
Noémi tiltakozva emelte fel a kezét.
- Nem, nem az! Csak ideiglenesen nem lát!
- Vagyis most egy vak ember.- ismételte meg a mamája.
- Nem tudom elviselni! Amikor tudom, hogy láthatna is! - Noémi szinte kiabált.
- Kislányom, ő lenne a legboldogabb ember a világon, ha láthatna. Ne hibáztasd már őt.
- Nem hibáztatom! - rázta a fejét Noémi.
- Szeretném, ha tisztába jönnél vele, hogy mit érzel. - kezdte csendesen a mamája.
- Amíg így tiltakozol a nyilvánvaló tény ellen, hogy Tamás most vak, mindenkit hibáztatsz. Őt is, mert nem lát. Az orvokat is, mert nem mondják meg neki, hogy nincsen szervi oka a vakságának, a szüleit is ugyanezért, és magadat szintén. Inkább segíts neki, hogy újra lásson! - De hát hogyan? - Noémi hangjában a kíváncsiság keveredett a bánattal.
- Mit is mondott az orvos? Mitől térhet vissza a látása? Egy újabb traumától. Vagy a nyugodt, kiegyensúlyozott környezettől. Nem tudta megmondani. No hát akkor próbáld meg ezeket.
- Nem értem, mit próbáljak meg? - kíváncsian nézett a mamájára.
- Fogadd el, hogy Tamás most vak. Úgy is viselkedik, mint egy vak, hiszen nem tud mást tenni. Támogasd, hogy érezze, elfogadod így is őt. Temesd a lelked mélyére a tudást, hogy nem kellene így lennie. Segíts őt, hogy el tudja fogadni ezt az állapotot és azt, hogy így is lehet szeretni őt.
- Azt sem tudom, hogy mit kellene tennem... - húzta össze magát fázósan és egy bizonytalan kézmozdulatot tett Noémi.
- Vigyél neki egy CD lejátszót, hozzá hangos könyveket. Tudod, amin felolvassák a regényeket. Beszéld rá, hogy járjon a vakok iskolájába. Tanulja meg a Braille írást. Olvasson az ujjával...
Noémi mamája abba hagyta a felsorolást, mert megállította őt Noémi halott halvány arca, tiltakozó kézmozdulata.
- Nem bírom megtenni...- suttogta a lánya.
- Dehogynem, kislányom. - biztatta az anyja.
- Ettől biztonságba érezné magát, tudná, hogy elfogadod így is. Hátha ez tényleg segít és meggyógyul, ahogy szeretnéd. Közben pedig keress olyan filmeket, videó felvételeket, amin futball huligánok csapnak össze a rendőrökkel, vagy tüntetők. Lényeg, hogy a hangulat olyan legyen, mint amilyen Varsóban lehetett, amikor megsérült és sokkot kapott. Ha meghallja a felvétel hangait.... Hát nem is tudom.... - bizonytalanodott el az édesanyja hangja.
- Ez elég kegyetlenül hangzik. - Noémi arcán a felháborodás keveredett az undorral.
- Talán ki kellene kérni egy orvos véleményét. - javasolta az anyukája.
- Hát ők aztán nem sokat konyítanak a dologhoz. Megmondta Dr. Kálnoky, hogy nincs ember a földön aki meg tudná mondani, hogy mitől térne vissza Tamás látása.
- Ha nem történik vele semmi, ha csak saját magával foglalkozik abban a kórházi környezetben, akkor kevés esélye van annak, hogy megtörténik az a fordulat, amitől visszanyeri a látását. - gondolkodott el Noémi mamája.
Noémi felpattant és szótlanul fel - alá kezdett járkálni a szobában. Az édesanyja csendben figyelte őt. Tudta, hogy ez a járkálás mit jelent. Noémi így járkált fel és alá mindig, amikor az iskoláiról, a tanulmányairól, a munkájáról, a szétköltözésükről, a szerelemről élete nagy döntéseit meghozta.
Amikor nagy sokára lehuppant mellé, anyukája tudta, hogy a döntés megszületett. A kislánya vállára tette a kezét, hogy jelezze, bárhogyan is döntött ő mellette áll.
- Rendben, megpróbálom. Nem lesz könnyű, mert Tamás nem akar látni sem.
Amikor rájött, hogy mit mondott, zavartan kijavította magát:
- Nem akar találkozni velem...
- Próbáld meg másként kicsim. Legyenek olyan új élményeitek most is Tamással, ami összefűz újra benneteket. Ne csak a baleseten és az állapotán rágódjatok. Olyan okos kislány vagy, nem okozott neked sohasem gondot, ha egy új projektet kellett kitalálni és elindítani.
Noémi mamája nagyon igyekezett, hogy természetesen hangozzék a szájából ez az irodai bikkfanyelv, amihez Noémi szokva volt.
Noémi azonban szívből felnevetett:
- Miket beszélsz! Még hogy új projekt... !
Megölelte az édesanyját és újra mosolygott:
- Mindig elfelejtem, hogy te vagy a világ legszenzációsabb mamája. - szeretettel megfogta a mamája kezét:
- Lám csak az is bejött, amit arról mondtál, hogy Tamás mitől fogja elszánni magát arra, hogy megkérje a kezemet. Hát ha nem is kérte meg, de a jegygyűrűket minden esetre megcsináltatta. - Noémi arca egy gunyoros fintorra húzódott:
- A sors közbeszólt! - Aztán felvetette a fejét és határozottan kijelentette:
- Akkor most én jövök!
A mamája értetlen arcát látva hozzátette:
- Most én szólók be a sorsnak... - és felnevetett.
Amilyen kétségbe esetten érkezett meg pár órával ezelőtt, most olyan feldobva távozott az anyukájától.

Otthon leült a számítógépe elé és a google keresőprogramba beírta: "hangos könyvek".
Meglepetten látta, hogy a hangoskönyvek.hu online áruház mennyi jó irodalmat kínál. Kiválogatta azokat a CD-ket, amiket meg akart rendelni és regisztrálta magát a honlapon. Leadta az elektronikus megrendelést és bosszankodva látta, hogy nem rohanhat máris a hangos könyvekért, hanem ki kell várnia, amíg meghozza a postás.
Előkereste a mobilját és felhívta Tamás anyukáját. Nehéz szívvel elmondta neki, hogy Tamás szakítani szeretne vele, mert nem tudja elviselni, hogy Noémi gondoskodására szoruljon. Türelmesen végig hallgatta az asszony vigasztaló szavait. Azután pedig a segítségét kérte, hogy Tamással ne szakadjon meg a kapcsolata. Nagyokat nyelt, amikor Tamás mamája a vonal túlsó oldalán sírni kezdett és arról faggatta, hogy "van-e ennek értelme?" Noéminak keményen kellett küzdenie becsületes önmagával, hogy be tudja tartani az orvosnak tett ígéretét, és ne mondja el az elkeseredett asszonynak, amit az orvos mondott el neki Tamás állapotáról. Végül sikerült legyőznie a kísértést, de nagyon rosszul érezte magát a bőrében.
Biztosította az asszonyt, hogy Tamást őszinte szívvel szereti és megad neki minden segítséget, amire csak szüksége van a jelenlegi helyzetében. Megkérdezte tőle, hogy Tamásnak van-e benn a kórházban CD lejátszója és elmesélte neki, hogy hangos könyveket rendelt a számára.
- Lám csak milyen remek ötlet! - lelkesedett Tamás anyukája és megígérte, hogyha megjönnek a könyvek beviszi a fiának és elmondja, hogy Noémi küldi neki.
A hangos könyvek pedig nem várt gyorsasággal megérkeztek. Noémi szinte tánclépésben ment érte a postára és fizette ki az árukat. Vásárolt egy hordozható CD lejátszót hozzá és egy levél kíséretében elvitte Tamás anyukájának, a csomagot.
Tamás anyukája kicsit furcsállta, hogy Noémi olyan mosolygósan, magabiztosan adja át neki a küldeményt, amit a fiának szánt. Pedig Tamás már a szüleinek is elmondta, hogy szakítottak Noémival.
- No majd meglátjuk. - gondolta magában, hiszen ő is tudta, hogy Tamás szerelme Noémi iránt nem múlt el.
Még aznap este bement a fiához. Megpakolva a fia által rendelt enni és innivalókkal és Noémi ajándékával.
Tamás a folyosón várta őt. Az utóbbi időben már nagyon ügyesen közlekedett a botja segítségével.
- Gyere kisfiam edd meg az ételt, amíg nem hűl ki. - segítette a fiát vissza a szobájába, ahol Tamás jóízűen megette a borsólevest és a mákos tésztát, amit mára kért. Kicsit ugyan sokáig tartott, amíg az étellel teli kanalat a fia kezébe adta, majd elvette tőle üresen, hogy merjen az ételből, de már lassan kezdte megszokni. Tamás nem volt hajlandó megengedni, hogy a szájába tegye az ételt.
Amikor elpakolta az edényeket, leült a fia mellé, átfogta a vállát és megkérdezte:
- Hogy vagy ma? Hogy telt a napod?
Tamás megvonta a vállát.
- Tulajdonképpen jól. A csontjaim a röntgen szerint szépen összeforrtak, már csak néha érzek fájdalmat a vállamban, vagy a lábamban. Sokat tornázom, végzem a gyógytornász által megtanított gyakorlatokat. A Vakok Intézetéből jött tanítóval gyakorlom a tájékozódást, járkálást, nézd már, tudok egyedül inni! - mondta kisfiús dicsekvéssel.
Óvatosan odanyúlt ahol a poharat tartotta az éjjeli szekrényen. Átfogta a kezével és a mutató ujját a pohár szélére tette.
A másik kezével az éjjeli szekrény közepén álló kancsóért nyúlt. Megfogta a kancsó fülét és a poháron lévő ujjához vitte a kancsó csőrét. Óvatosan öntött az ujja mellett pohárba a vízből, azután visszatette a kancsót középre és megitta a kitöltött vizet.
- Kinn a padon végig hallgatom a szomszédos kórtermekben levők bajait. Mást nem is igen tudok tenni...- halkult el a hangja.
- Van itt valami neked kisfiam! - kezdett bel bizonytalanul az asszony.
- Noémi járt nálam, ő küldi...
Tamás a név hallatára összerándult, de nem szólt semmit.
- Egy pár hangos könyvet küldött és hozzá egy CD lejátszót meg egy levelet neked. - sorolta bizonytalanul Tamás édesanyja.
Tamás sokáig nem szólt semmit, aztán közönyösen megszólalt:
- Olvasd fel a levelet.
Az asszony elővette a táskájából a levelet és a szemüvegét, kibontotta a borítékot és olvasni kezdett:

"Drága, drága Tamás!

Itt vagy belül, valahol itt,
Hiszek ebben, mint valaki hitt.
Maradj benn, maradj a szívemben,
De ha kimész odakinn hideg van!

Noémi"

Az asszony a fiára nézett és meglepetve látta, hogy a kis butácska vers megtette azt, amire több oldalnyi logikus és szenvedélyes magyarázat sem lett volna képes. Elmosolyodott, öröm és remény ömlött el az arcán.
- Felolvasnád még egyszer! - kérte, és az édesanyja felolvasta újra és újra.
Aztán kibontotta a CD lejátszót, és érdeklődve nézte mit válogatott Noémi a hangos könyvekből.
- Azt hiszem nem fogsz unatkozni, amíg ezeket végig hallgatod. Küldött egy kis krimit: Ronald Dahl: Meghökkentő mesék.
- Jé ez régen a TV-ben sorozatként ment. Nem is tudtam, hogy könyvben is megvan!
- Vannak itt versek: Shakespeare Szonettek.
- Igen, ezt nagyon szeretjük Noémivel. Tőlem kapta egyik karácsonyra ezt a verseskötetet.
- Vannak vicces CD-k is. Mark Twain: Ádám és Éva naplója, Durell: Családom és egyéb állatfajták.
- Ó ezen remekül szórakoztam kölyök koromban! - nevetett fel Tamás.
- Az utolsó Casanova: Veszedelmes viszonyok.
- Kérlek, rendezd át az éjjeli szekrényem fiókját mama! Előre az ágyam felőli sarkába tedd bele egymásra a CD-ket és az evőeszközeimet, amik eddig ott voltak, tedd előre középre. A szappanomat a másik sarokba előre, és a fogmosómat pedig hátra az evőeszközeim mögé.- rendelkezett Tamás.
- A CD lejátszót hová tegyem?
- Ide a kezembe. És fogd meg kérlek az ujjaimat és mutasd meg hogyan kell kezelni.
Tamás mamája beletette a tartós elemeket a CD lejátszóba, és végtelen türelemmel rengetegszer odaigazítva Tamás ujjait a megfelelő helyre, megtanította a használatára.
Amikor elbúcsúzott, megkérdezte:
- Üzensz valamit Noéminek?
Tamás felnézett és visszakérdezett:
- Felhívnád nekem, mielőtt elmész?
Az asszony bólintott, de azután észbe kapott, hogy ezt nem látja Tamás és a telefonért nyúlt. Kikereste Noémi számát, elküldte a hívást, a fia kezébe adta a készüléket, lehajolt arcon csókolta és kifelé indult. Csak az első gyöngéd szavakat hallotta:
- Szia kicsi, remek ajándékot küldtél, pedig nem is ma van a szülinapom...
Hazafelé menet még mindig azon morfondírozott magában, hogy van-e ennek valami értelme? Noémi tényleg képes felvállalni Tamást a balesete után is?

Noémi a másnapi látogatásán a kórházban úgy ölelte magához Tamást, hogy a fiú csak a fülébe súgta gyengéden:
- Maradok. Maradok a szívedben kicsi... Odakinn tényleg szörnyű hideg van! Megpróbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni...
Noémi pedig megkérdezte Kálnoky doktort, hogy elviheti-e Tamást a kórházból néhány programra.
- Mivel tulajdonképpen az orvosi rehabilitáció már majdnem véget ért, semmi akadálya, hogy elvigye, ha vállalja érte a felelősséget. - nézett rá kutatóan az orvos.
- Minden esetre jó, hogy lassan szokik vissza a kórházon kívüli létbe, nem egyszerre szakad rá, amikor elbocsátjuk.
Amikor Noémi kiment az orvosi szobából Dr. Kálnoky sokáig nézte a becsukódó ajtót és arra gondolt, hogy Tamásnak tündér keresztanyja volt, hogy rátalált erre a kivételes lányra, aki nem adja fel.
Azonban arról fogalma sem lehetett, hogy Noémi tényleg mennyire nem adja fel.

A következő alkalommal elvitte a fiút a Fővárosi Szabó Ervin könyvár központi könyvtárába és megismertette őt a vakok számára kifejlesztett beszélő számítógéppel.
Ahogy Noémi várta, Tamás egészen beleszeretett a készülékbe és örömmel beleegyezett abba, hogy Noémi vegyen neki egy beszélő számítógépet.
Amikor visszamentek a kórházba, a lány fülébe súgta:
- Tudod kicsi, azt hittem haza viszel...
Noémi elmosolyodott örömében, hiszen nagyon hiányzott neki Tamás. Azonban eddig szóba sem merte hozni a dolgot, annyira megviselte az, ami a fiú utolsó ottlétekor történt.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7939
Időpont: 2018-06-19 08:56:32

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Judit! Sokszor bebizonyosodott már, h a hit csodákra képes. Emlékszem gyerekkorom egyik meghatározó könyv-élményére a hős Mereszjev történetére. Lelőtték lezuhant, mindkét lábát amputálták. Elkezdett hinni egy képtelenségben: műlábbal fog repülni. Sikerült neki, bár ez tényleg képtelenségnek tűnt. Noémi elképesztően sokat megtesz Tamásért. A hit és s fiú iránti szeretet vezérli. Remélem, neki is sikerül. A "tündérfürt" ismét csodát tesz! Üdv: én
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4635
Időpont: 2011-06-19 15:54:09

Kedves Ági!

Remélem, hogy a nosztalgia kellemes dolgot jelent ez esetben...

Remélem, hogy a vége is tetszeni fog!

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4635
Időpont: 2009-07-26 13:52:43

Kedves Csilla!
Nagy köszönöm! :))))))
Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4635
Időpont: 2009-07-24 11:55:21

Kedves Barackvirág!
Jó, hogy te is úgy gondolod: az anyukák bölcsességét jobban ki kellene használni a lányaiknak. Sajnos a gyerekkori jó kapcsolatnak nagy gyilkosa a kamaszkor. Az én kislányom is művelt olyan vad dolgokat, hogy kislány korában soha nem hittem volna, hogy képes lesz ilyesmire. A véleményemre meg egyáltalán nem volt kiváncsi, bár én elmondtam neki, ha tetszett neki, ha nem tetszett. Nem szidtam őt, csak tárgyilagosan, szókimondóan, lehetőleg humorosan igyekeztem azt az oldalát is megvilágítani a dolgainak, amire ő tapasztalatlanságánál fogva nem gondol. Nem volt könnyű!
Aztán amikor felnőtt lett igazán - jó sokára, úgy huszonöt tájékán - akkor újra megkérdezte a véleményemet az őt érintő fontos dolgokról.
Judit
Szenior tag
Zágonyi Mónika
Regisztrált:
2009-06-10
Összes értékelés:
1858
Időpont: 2009-07-23 19:50:53

Kedves Judit!

Igen, ebben a részben is látványos Noémi baráti kapcsolata az anyukájával! Ez nekem is feltűnt a korábbi részekben is, de én is úgy gondolom, ahogyan Te, azaz érdemes rávilágítani arra, hogy ilyen kapcsolat is lehet(ne) anya és lánya között.

Nekem eddig szerencsém van, mert a két nagyobb lányom sokmindent megbeszél velem, bár ők még elég kicsik (7 és 10 évesek). A 10 éves olykor igényli, hogy menjünk el vacsorázni vagy sétálni a Duna partra és beszélgessünk... remélem, hogy ez az igénye meg is fog maradni!

Egy apróságon rajta maradt a figyelmem... az "ingyenes segítő" helyett én jobbnak érezném azt, hogy "önkéntes segítő".

Nagy érdeklődéssel várom, hogy hogyan alakul majd Tamás állapota, na és a kapcsolatuk, stb.!

Üdv: barackvirág

Legutóbb történt

alberth bejegyzést írt a(z) Láttalak című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Pipacsmező című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Abszurd bakancslista című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Újévi rókavadászat című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Kérdések címmel a várólistára

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Pipacsmező című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Múlt morózus árnyait átkozom című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Isten ott van című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Közel című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) A hold ágyában című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) In memoriam H. B. című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fák vagyunk című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Mólón című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Mólón című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Strandon című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)