HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1855

Írás összesen: 47726

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2019-02-14 16:50:12

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: KalinaFeltöltés dátuma: 2009-07-29

Az énekét vesztett madár I.

- Így igaz, ahogy mondom, szóról szóra! - jelentette ki magabiztosan Belle, és azúrkék szemei csak úgy szikráztak. Én összevont szemöldökkel, a térdemet átkulcsolva hallgattam - Belle olykor hajlamos volt a nagyot mondásra -, a kishúgunk, Nini egyre csak a hüvelykujját szopogatta, ami feszült figyelemről árulkodott.
- Minden éjszaka összegyűlnek, és a sápadt holdfénynél rontást mondanak mindazokra, akik csak egy kicsit is ártottak nekik. Békákat, apró rágcsálókat fogdosnak össze, majd tűt szúrnak a szívükbe - "Így pusztulj Te is, ni!" - kiáltják az ellenségükre gondolva, aztán tűzbe hajítják a szerencsétleneket!
- Marhaság! - vágtam rá rögtön, mert Nini ajkai vészjóslóan remegni kezdtek. A békákat nagyon szerette.
- Úgy van, ha mondom! Az ördöggel cimborálnak, és seprűnyélen lovagolnak, úgy repkednek az éjszakában a csillagok között!
Nini arca erre felderült:
- Én is szeretnék!
- Micsodát?
- Seprűnyélen repkedni!
- Buta vagy! - húzta el a száját Belle - Azt csak a boszorkányok tudják, őket pedig máglyán égetik el. És különben is ronda, fogatlan és bibircsókos mind. Mint Leona.

Mintha csak meghallotta volna, hogy róla van szó, egyszerre megjelent az ajtóban testes dajkánk, aki noha szépnek valóban nem volt mondható, és volt egy nagy anyajegye az arcán; a bibircsókos és fogatlan jelzőre igazán nem szolgált rá.
- Nohát, ez aztán hallatlan! - hápogta - A kisasszonyoknak már rég aludniuk kellene! Anabelle, kegyed a legidősebb, igazán példát mutathatna! Ninette, menjen vissza a saját ágyába; négyéves nagylányok már elalhatnak egyedül. Egy-kettő, lefeküdni! Ez önre is áll, Gertrude!

Amint kitette a lábát, Nini természetesen egyből visszamászott mellém - Belle meséi után még nekem is nehezemre esett egyedül elaludni.
- Trudy! - lehelte Belle alig hallhatóan, nehogy Leona meghallja és visszajöjjön - Ugye mondtam?
- Mit? - kérdeztem suttogva.
- Hogy ő is egy közülük. Boszorkány!
Nini szorítása a derekam körül nőtt, és én bosszúsan horkantottam föl.
- Megy békákat fogni!
- Nem igaz! - sziszegtem.
- De igen!

*

- Madárkám, kicsikém, miért nem énekelsz nekem? - kérdeztem kedveskedve kis tollas barátomtól - Szólalj meg, Pintyő! Hadd halljam a hangod!

Énekesmadár létére még egyszer sem nyitotta csőrét dalolásra, pedig nagyon gyengéd voltam hozzá: kalitkájába kérettem egy kis tükröt, hintát, itatót; és milyen szépen kérleltem!
- Nem tudja, hogyan kell! - próbálkozott Nini - Meg kell neki tanítani!
- Butaság! - rázta meg a fejét Belle, és hullámos szőke fürtjei csak úgy repkedtek finom vonású babaarca körül. - Olyan ez neki, mint a lélegzés. Tudja ő azt magától.
Nini megbántva nézett rá vissza, nekem pedig megesett rajta a szívem:
- Talán mégis igazad lehet! - mosolyogtam rá - Játszunk neki mi egy kicsit! - azzal leültem a zongorához, és elkezdtem lepötyögni a Nagyapa óráját*; Nini annyira fellelkesült, hogy tapsikolt örömében, és a következő dalnál, a Haszontalan kiscicáknál* már ő is beszállt cérnavékony, de tisztán csengő hangjával. Ezt már Belle sem bírta mosoly nélkül megállni, és végül leült mellém négykezest játszani - a zene szeretetét apánk nagyon hamar belénk plántálta.

Hiába volt azonban a jókedv, az önfeledt dalolászás - Pintyő meg sem mukkant, csak nézett ránk gombszemeivel a hintájáról. Pedig egyáltalán nem volt beteg, ellenkezőleg, nagyon is jól tartottuk. Mégsem ajándékozott meg egyetlen igaz kincsével, a hangjával.

*

- És imádkozzál érettünk, bűnösökért, hogy a gonosz a mi lelkünkhöz soha hozzá ne férhessen; világosságod űzze el a sötétséget, öröktől fogva kegyelmes Urunk! - gajdolta a pap a szokásos szólamokat. Belle úgy tett, mintha nagyon figyelne, de én jól tudtam, mit tart ezekről a misékről, én unottan lóbáltam a lábaimat és Nini - nos, nincs mit szépíteni ezen, az orrát túrta; de igazán nem tudtam hibáztatni érte - ezt a részt én is nagyon utáltam, mert egyáltalán nem éreztem magamat bűnösnek. Leona áhítattal telve szorongatta imakönyvét, és csak úgy csüngött Paul atya szavain; lelkesen és sokszor járt hozzá gyónni is.
- A mama miért nem jött velünk? - csipogta Nini, mire Leona rögtön lepisszegte:
- Ninette kisasszony, illetlenség mise közben beszélni! Az édesanyját pedig most elszólítja a kötelesség, érette is imádkozzunk!
A szüleinket gyakorta szólította el a kötelesség, és mindig gondterhelt arccal tértek vissza a nála való vendégeskedésből.

Hazafelé menet furcsa tömegbe botlottunk: egy láncra vert asszonyt vezettek a poroszlók, és mindenféle rút szitkokat skandáló emberek követték őket.
- Elégetni!
- Az ördög a komája!
- Pusztuljon a gonosz!
Ilyeneket kiáltoztak, meg még különbeket is; az asszony meg csak szótlanul botladozott; mélységes megrökönyödésemre, amikor elhaladtunk mellettük, Leona utána köpött.
- Boszorkány! - sziszegte gyűlölködve, és ez a szó az elénk táruló látvánnyal együtt megtette a maga hatását Ninire: menten pityeregni kezdett.
- Mammaaa! - nyivákolta hosszan, elnyújtva, mint mindig, ha valami bánat érte; akár ott volt édesanyánk a közelben, akár nem, mindig csak őt hívta panaszos sírásával. Leonában fel sem merült, hogy az ő viselkedése is közrejátszott a nagy riadalomban, és valahogy a tömeget sem okolta; teljesen félreértette a helyzetet, és gyorsan felkapta Ninit:
- Szegény kis bogaram, nem is ártatlan gyermekszemeknek való ez! Az a szörnyű némber... Szegény kicsikém!

Belle feltűnően csendes volt, és én sem nyikkantam egészen hazáig, de belül remegett a szívem... Tudtam, mi lesz annak az asszonynak a sorsa, és még a gondolatába is beleborzongtam. Bár nem szoktam, úgy döntöttem, érte imádkozni fogok.

*

Mikor hazaértünk, édesapánkat ott találtuk a lakomateremben Lord Huxley társaságában. Alacsony, körszakállas fickó volt; és hiába mosolygott ránk mindig oly szélesen, a hideg kirázott tőle.
- Nohát, kisasszonyok! - tárta szélesre karjait - Önök napról napra egyre szebbek! - dorombolta, és láttam, ahogy Belle egy pillanatra elfintorodik. Ismertem ezt az arckifejezését, és nem sok jót jelentett.
- Lady Anabelle, kegyed már kész hölgy! - folytatta a hízelgést, és én legszívesebben már kívül tudtam volna az ajtón. Nini még mindig Leona karjaiban hüppögött.
- Belle még csak tizenkét éves - nézett rá apánk büszkén -, de valóban párját ritkító szépség! Az anyjára ütött.
- Igen... - merült el gondolataiban Lord Huxley, aztán gyors mozdulattal meghajolt előttünk:
- Nem is zavarom tovább a családot az Úr pihenőnapján; legyen kellemes a délutánjuk! Amiről pedig beszéltünk... nos, azt fontolja meg, George; nem árt óvatosnak lenni ezekben az időkben; bármi megeshet!

Apám arca egy pillanatra elkomorodott, de amint Lord Huxley távozott, eltűnt róla a ridegség; és újra az a kedves, vidám arc volt, amit megszoktunk tőle.
- Sajnálom, hogy nem tarthattam veletek a szent misére! - fordult felénk mosolyogva - Remélem, odafigyeltetek!
- Gertrude hamarosan áldozhat! - húzta ki magát büszkén Leona, mintha ez bizony az ő érdeme lenne; és teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy ez engem mennyire nem hoz lázba; sőt, inkább feszélyezett, hogy majd ott az egész gyülekezet előtt...
- Pompás! - simogatta meg a fejemet apám, és ettől kicsit megkönnyebbültem - Igaz, itt is van már az ideje, hiszen hétéves. Hogy szalad az idő!
- Seprűkön lovagolnak. - nyögte Nini, aki még mindig transzban volt a látottaktól.
- Hát veled meg mi történt? - kérdezte apám, és egy könnyed mozdulattal átvette a kishúgomat Leonától.
- Láttunk egy boszorkányt. - felelte helyette Belle, mert Nini csak befúrta fürtös kis fejét a papa nyakába és nem szólt egy szót sem.
- A téren üldözték végig. Meg fogják égetni azért, mert...
- Elég! - intette csendre apám, és hangjának zordságától kellőképpen megszeppentünk.
- Leona leköpte! - bukott ki belőlem; mire dajkám úgy nézett rám, mint egy árulóra, majd szorongva tekintett apámra.
- Uram, én...
- Ne magyarázkodjon! - szólt az apám hidegen - Inkább menjen a dolgára, gondolom, akad mit csinálni a kastély körül. Lányok, a szobátokba! Erről még beszélünk!
Este Leona némán, mogorva arccal tett ágyba minket; némábban, mint szegény Pintyő, akinek ma is hiába könyörögtem az énekéért. Az arca dagadt volt és vörös, a szemei duzzadtak.
- Egy mukkanást sem akarok hallani! - ennyit vetett oda, aztán otthagyott minket. Nini nesztelenül somfordált át hozzám.
- Nem is volt bibircsókja! - jegyezte meg halkan, de Belle nem válaszolt - Sírt is szegény!

Hirtelen elhallgattunk, mert lépteket hallottunk, de csak a papa volt az.
- Alszotok? - kérdezte suttogva.
- Nem! - feleltük szinte egyszerre, és ő leült az ágyam szélére. Még Belle is átmászott hozzánk.
- Lányok... - kezdett bele - Ugye tudjátok, hogy boszorkányok nincsenek?
- Nincsenek? - kérdezte bizakodva Nini.
- Nem, egyáltalán nincsenek.
- De tündérek azért vannak, nem? - így én - Meg angyalok?
- Igen, azok léteznek.
- De akkor boszorkányoknak is lenniük kell! - makacskodtam - Ha az egyik van, akkor kell a másiknak is...
- Csibém - simított végig a fejemen -, a képzelőerő nagy hatalom; csak szépet érdemes vele teremteni.
- Az az asszony... - Belle hangja remegett.
- Áldozat. Szerencsétlen áldozat, semmi több.
- Paul atya szerint... - habozott Belle.
- Paul atya... - köszörülte meg a torkát apám - Isten hű szolgálja, de végső soron ő is csak ember. Esendő. Ártatlan nőket máglyára küldeni pedig bűn.

Komor hangulat telepedett a szobánkra, többet nem is szóltunk egymáshoz. A sötétben egy árny úszott el az ajtónk előtt.

A "My grandfather's clock" és a "Naughty kittens" angol nyelvű gyermekdalok

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
sankaszka
Regisztrált:
2007-06-16
Összes értékelés:
398
Időpont: 2009-08-28 20:50:16

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Erdekes tortenet.Szivbol gratulalok...
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4852
Időpont: 2009-07-30 13:17:11

Kedves Kalina!
Ez nagyon jól kezdődik, érdeklődve várom a folytatást!
Judit

Legutóbb történt

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Talapzatán a szónak címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) Kedvesem, kedvesem, lelki beteg lettem... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 6. című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Ti égi csillagok! című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Ócska forgatókönyv című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 6. című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Átalakulás címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Rímtelen című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 4. című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Egy régi történet 6. címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Kedvesem, kedvesem, lelki beteg lettem... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Óh, te költészet! című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)