HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Digikönyv Versküldő Sci-fi regény Közös regény Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 12 Tagok összesen: 1136 Írás összesen: 23541 |
|
Regisztráció Elfelejtett jelszó
|
||||
Utolsó hozzászóló:
|
Prózai művek / szatíra
Szerző: arturFeltöltés dátuma: 2009-07-30 Mennyit érünk?Szerződés módosítás Az 1964. évi IX. törvény 15.§. első bekezdése, vagyis megszületésem, mint elsőszülött, az élet felhatalmazása alapján ÉN, (továbbiakban: én) és ÖN (továbbiakban: ön) között érvényes kölcsön és hitelszerződéshez, életvezetéshez kapcsolódó szolgáltatások díjának módosítását kezdeményezem a mai naptól kezdődően. Kölcsön tárgya maga az élet. Hitel tárgya a belém fektetett bizalom, hogy viszem valamire, és értéket adok hozzá az emberiség történetéhez, de minimum segítem a többiek és a magam megélhetését. A módosítás szükségessége éppen ebből fakad. A magam megélhetése került veszélybe, ezáltal nem tudom teljesíteni a szerződésben vállaltakat, illetve a minimális elvárást, miszerint munkámmal megkönnyítem, segítem a többiek életét is. Úgy gondoltam, ezért inkább az ön pénztárcáját könnyítem meg. A módosítás legfőképpen a szolgáltatásokra és azok díjának emelésére terjed ki. Az alább felsorolt változtatásokat holnaptól helyezem hatályba. Fellebbezésnek helye nincs, mivel ez kényszer szerződés, mely aláírás nélkül is érvényes. A szerződés végére csak a halál tehet pontot, esetleg pontos vesszőt, de az, pontosan teszi. Halálpontosan. Az ön számára kedvezőtlen, egyoldalú szerződésmódosításra a következő körülmények késztettek. Nemzetközi minősítő intézetek megállapították, hogy életminőségem nem felel meg a modern szabványnak. Megpróbáltam ezt a lehető leghosszabb ideig titokban tartani, de egy bányászbéka feljelentett a minőségbiztosítónál. Azóta is lenéz. Engem. A rendszeresen közzétett adatok mutatója negatív irányú változást produkált. A tartalékok kedvezőtlenül alakultak, ugyanis egér szabadult a kamrába. Mindenből kirágcsálta az áfát. Családom bevételi forrásai jelentősen megváltoztak. A pénz és tőkepiaci kamatlábak a sok mászkálástól elkoptak. A mikrogazdasági környezet kedvezőtlenül módosult. A forgótőke eszeveszett felgyorsulása szinte megállíthatatlan. Annyira forog. Beleszédültem a látványba. Az ön és én köztem létrejött szerződésben (határozatlan idejű) a következő tételek módosulnak. Az igénybe vett technikai eszközök elavultságának megszüntetése céljából megemelem a kétkezi szolgáltatásom díjazását. Az ingatlan használatával kapcsolatos költségek emelkedése végett az ön hozzájárulásának díját is emelni vagyok kénytelen. A biztonságtechnikai és informatikai alkalmazások követelményeinek változása plusz kiadásokat generál, melyeket szintén kénytelen vagyok önre terhelni. Külső szolgáltató által biztosított szolgáltatások elvégzéséért felszámított díjak, jutalékok, költségek, mint például postai- távközlési- internet szolgáltatás terhei miatt ezentúl szellemi kapacitásomat is kénytelen lesz megfizetni, ami eddig díjtalanul a rendelkezésére állt. Az új, EU rendelet korszerűbb étkezőhelyiséget ír elő, ezért ennek felújítási költségei miatt emelem az ön által felém nyújtott premizálási díjat is. A közüzemi költségek emelkedése szintén megterhelő, nem beszélve a rakétahajtómű üzemanyagárának változásáról. Ezt szintén beépítem a szolgáltatásom díjazásának összegei közé, mint lakhatási és utazási költségtérítés. Összefoglalva a lényeget, ön ezentúl magasabb díjak megfizetése ellenében veheti csak igénybe szaktudásomat, időmet, életemet. Csak így tudom teljesíteni a szerződésben vállaltakat, mely szerződés az égben köttetett, tudtomon kívül, akaratomtól függetlenül.
Még nem szavaztak erre az alkotásra
|
A Napvilág.Net hírei:III. Debreceni Alternatív Színházi Szemle a Merlin Színházban Az Alternatív Színházi Szemle 1994 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a független színházi terület kiemelkedő társulatai számára. Ami a kőszínházaknak a POSZT, az az alternatív és független színházaknak az Alternatív Színházi Szemle - az éves, rendszeres és legrangosabb seregszemle: mértékadó és kiemelt fontosságú bemutatkozási fórum.
2010. 09. 07. - Színház Magyar filmek Amerikában - Megatározó eseményeken a magyar alkotások Telluride, Toronto - Az amerikai kontinens két meghatározó filmes eseménye is műsorra tűz magyar mozgóképeket a napokban. Szabó István világhírű klasszikusa, a BIZALOM és Schwechtje Mihály rövidfilmje Telluride-ban, Fliegauf és Mundruczó új filmjei Torontóban lesznek láthatóak.
2010. 09. 06. - Film Michael Douglas halálos betegséggel néz szembe A Tőzsdecápák - A pénz nem alszik-ban (Wall Street - Money Never Sleeps, hazai bemutató: szeptember 30.) Michael Douglas a minden körülmények között kemény, mindig harcra kész Gordon Gekkót kelti életre. Az élet azonban még keményebb próbatétel elé állította: rákbetegséggel kell szembenéznie.
2010. 09. 05. - Közelkép |
||||||||||||||||||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2010 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)
|
||||||||||||||||||||||||||