HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48562

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / jegyzet
Szerző: MunkácsyFeltöltés dátuma: 2009-08-08

Góbéságok

Nyomor, nyomor, és nyomor!
Az egyik hargitai megyei faluban befejeződött az erőszakos kollektivizálás. A rajontól kiküldött elvtárs súrolta a tenyerét örömében, hogy mindenki "önkéntesen" aláírta a belépési nyilatkozatot, majd felkérte a jelenlevőket, hogy javasoljanak egy megfelelő nevet, az újonnan megalakított kollektív gazdaságnak. Nagy "örömükben" az emberek csak hallgatva nézték a padlót. Az elvtárs többszöri unszolására az öreg, 80 éves Pista bácsi jelentkezik, hogy ha megengedik az elvtársak, neki lenne egy javaslata, de megkéri az elvtársakat, ne haragudjanak meg érte.
— Mondja Pista bácsi nyugodtan, mert mi nem haragszunk meg.
— Hát ha nem haragszanak meg, én megmondom, mi lehet a mi kollektív gazdaságunk más neve, mint nyomor, nyomor és nyomor! Az elvtársak nem tartották magukat az adott szóhoz, mert bizony megharagudtak, és még hozzá nagyon, Pista bácsira. Pedig nem mondott az öreg hazugságot.

Meggyőzte a lisztesláda

A kollektív gazdaságok szervezése idején történt, hogy az egyik jómódú gazda, amikor látta, hogy érkeznek a szervezők, mindig elbújt a házon kívül Egyszer annyira hirtelen és váratlanul érkeztek aszervezők, hogy ne volt mit csináljon, belebújt a konyhában található lisztesládába. A szervezők valamelyik tagja ezt észrevette, de nem szólt és megkérdezték a feleségét.
— Hol van János bácsi?
— Nem tudom, hova ment — füllentett az asszony.
— Nem baj, megvárjuk, amíg hazajön kártyá¬zunk egyet.
Aztán elővettek egy pakli kártyát, elhelyezkedtek a lisztesládán és elkezdtek nyugodtan kártyázni. Az öreg paraszt egy darabig tűrte a kényelmetlen, levegőtlen ládát de egy idő után elkezdett kopogtatni, hogy eresszék ki. Az elvtársak felnyitották a láda tetejét és tetetett meglepetéssel csapták össze a tenyerüket.
— Nini, János bácsi megkerült, pedig a felesége azt mondta, nincs itthon.
— Mi csinált, János bácsi, a ládában?
— Tanácskoztam a ládával — felelte szellemesen János bácsi.
— És mit tanácsolt a láda? — kérdezte az egyik elvtárs.
— Azt, hogy írjam alá a belépési nyilatkozatot, mert bárhova búvok el maguktól, úgy sem szabadulok.

Páyakezdési emlék

A pedagógiai főiskola elvégzése után egy Hargita megyei nagyközség iskolájához kaptam kinevezést. Szeptember elsején, ahogy szokás jelentkeztem a posztomon. Az iskola igazgatója még az nap átadta a leendő osztályom névsorát és utasított, hogy még az új iskolai év megkezdése előtt látogassam meg tanulóimat.
Másnap el is mentem az első tanulómat meglátogatni. Bemutatkoztam és megmondtam látogatásom célját: Szeretném a Balázs nevű fiúkat megismerni, aki az új iskolai év kezdetétől az én osztályomban fogja koptatni a padot. Erre a tanuló mamája kijelentette, hogy Balázs nem fog iskolába menni többet, mert a tavalyi tanítója "megbukkasztotta".
— Mit csinált? — kérdeztem meglepetten.
— Megbukkasztotta! — ismételte meg az asszonyság határozottan. Egy keveset gondolkoztam, hogy mi lehet ez a fura kifejezés, de aztán rájöttem, hogy a tanulót a tavalyi tanítója meg¬buktatta.
— Ez nem ok rá! — válaszoltam. — A törvény szerint, ha megbukkasztották, ha nem iskolába kell járjon, mert különben baj lesz. Ott is volt Balázs az évnyitón és el is végezte az osztályt, mert én nem bukkasztottam meg.
Egy kalandos észjárással is ott ismerkedtem meg a gyakorlatban, amiről
addig csak olvastam, hogy jellemzi a székelyt. A téli hónapok kezdetén egy pedagógiai körön kellett részt vegyünk Pálfalván a szomszéd faluban. A kollégákkal úgy határoztunk, hogy a körülményes buszjárás helyett egy erdei rövidített úton gyalog közelítjük meg Pálfalvát A mondás szerint úgy is csak egy félórás gyalogút El is indultunk és mentünk, mint a mesében erdőn-mezőn át több mint egy órát de falut sehol sem láttunk. Már azt hittük, hogy alaposan eltévedtünk, amikor találkoztunk egy pálfalvi bácsikával.
— Messze van-e Pálfalva? — kérdeztem a bácsikától?
— Csak ahajt! — volt a kurta válasz.
Még gyalogoltunk egy félórát de a falu sehol. Amikor már minden reményünket elvesztettük, hogy Pálfalvát valaha is megtaláljuk, ismét találkoztunk egy másik pálfalvi atyafival.
— Messze van-e Pálfalva? — támadtam le az atyafit.
— Csak ehejt — válaszolta csendesen a bajusza alatt, és tovább állt ellenkező irányban. Valóban egy további húszperces menetelés után megérkeztünk Pálfalvára. A pedagógiai kört megtartottuk, de közben olyan hófergeteg keletkezett, hogy 3—4 óra alatt 30—40 centiméteres hó lepett be mindent. Láttuk, hogy ebben a nagy hóban vissza már nem gyalogolhatunk, ezért fogadtunk egy lovas szánt. El is indultunk visszafelé, erdőn-mezőn a reggel megtett úton, de a szép, egyenletesen elterülő hótól se utat, se ösvényt, de még a mélyebb árkokat sem lehetett látni. Elinduláskor a biztonság kedvéért megkérdeztem a kocsist:
— Bácsika, maga látja-e hol van az út?
— Hát hogyne látnám,hiszen ott van né — csapott ostorával egy irányba a kocsisunk. Ezt ki sem mondta és a szánunk egyet nagyot zöttyent és mi olyant fordultunk a szánnal, hogy alig tudtunk kimászni alóla. Visszaültünk a szánba és folytattuk az utat anélkül, hogy túlzottan kommentáltuk volna az eseményt Inkább meresztgettük a szemeinket és próbáltuk a kocsisunk iránytűjének a titkát megfejteni, mert akkor gyanítottuk, hogy még az ő gyakorlott székely szemei sem láthatják az utat
Csendes elmélkedésünket egy újabb borulás szakította meg, ami még vagy háromszor megismétlődött hazáig. Végül is sok viszontagság után viszonylag szerencsésen haza érkeztünk. A kocsisunk leszállt a szánról és jó katolikusokhoz híven elkezdte a keresztet vetni.
— Miért veti a keresztet bácsika? — kérdeztem meglepődve.
— Mert tanár úr, én mondtam, hogy látom az utat de bizony nem láttam én semmit csak havat.
— Na, még higyjél ezután a székelynek! — gondoltam.

2009

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

szilkati alkotást töltött fel Erdő címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Fogadalmunk... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Reménytelenül című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Szereposztás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Galamb-szerelem című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Még élsz bennem című alkotáshoz

Klára alkotást töltött fel Még élsz bennem címmel

Klára bejegyzést írt a(z) Wilhelm Busch: A vér című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Muffin 2/2 című alkotáshoz

Hayal alkotást töltött fel Felhőkarcoló címmel a várólistára

Horvaja alkotást töltött fel Reménytelenül címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)