Kemény világban nő fel az ártatlan kisgyerek,
a nehéz súly alatt megroskad a lélek,
pisszenést hallatni gyalázatos vétek,
száműzetésben élnek a jóságos istenek.


A pénz és az anyagi javak mindent fölülírnak,
darabokra hullnak a biztos kapcsolatok,
a szívet zárják az örök vaslakatok,
bent az elfojtott érzések reménytelen sírnak.


"Légy erős és harcolj, akár egy dühös oroszlán!"
-hangzik a bölcsnek álcázott önző tanács.
"Az élet őserdő, légy rámenős vadász,
az érzelgős ember lassan, céltalan poroszkál!"


S a gyermek nem bízik, elmaradnak a barátok,
elkezdődik a számítás rémuralma;
félig eltaposva, magára utalva
már nem szűnik meg benne az ismeretlen átok.


Hallgat, ám nyomasztja egyre a szeretetéhség,
megöli félelme, hogy eldobható tárgy.
Az érzelem látszat, hisz mögötte az árny:
van-e igazság, vagy csak mindenfelé a kétség?


Ha egyszer mégis megnyitja zárt személyiségét,
s gyanú nélkül, feltétlen szeret valakit,
áttöri a szorongás vastag falait,
elvakítja a gyorsan jött, érthetetlen szépség.


Látta felnőttek viszályát, a hatalmi harcot,
a világban tomboló gyilkos háborút,
a gyengéd szavakra számtalan rászorult,
de zokogva figyelte a sok közönyös arcot.


Üres játszmák zajlanak az értéktől megfosztva,
soha nem mondták, hogy kell őszintén adni;
ügyes húzások után elfogy a pakli,
s most senki sincs, kivel bármi emberit megoszthat.