HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 25

Tagok összesen: 1817

Írás összesen: 45230

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / abszurd
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2009-08-12

Béla bácsi

Béla bácsi

Az Országos Közmüvelődésügyi Közkönyvtár 36. számú fiókjának rácsozott ablakán rézsut besütött a június-végi nap, megfürdette az ablakpárkányra kifejezetten napfürdőzés végett kitett szobanövényeket. Állt a párkányon egy nagyon szép, magas filodendron. Terebélyes, kéz-formájú levelei részben takarták a kilátást, a szemközti íróasztalnál ülő Béla bácsi az utcának csak egy-egy részletét látta azon az oldalon a levelek közti résekben: egy fél kaput, egy fél ablakot, egy fél fejet a fél-ablakban, s egyéb fél, és negyed akármiket.
Béla bácsi a nyilvántartások rendbetételén munkálkodott. 72 éves volt, valamikor ő vezette a fiókot. Ismerte a könyvtár összes könyvét, ha rászorították volna, elsorolta volna jókedvében az összes könyv íróját és címét.
A nyári napok végtelenül unalmasan teltek a könyvtárban. A délutánok különösen nehezek voltak. Egyik percről a másikra kínkeservesen vonszolódott az idő. Vakáció volt, a diákok már nem jöttek a kötelező olvasmányokért. Nyüzsgésük hiányzott Béla bácsinak. Mióta nem jöttek a diákok, egyedüli szórakozása az volt, hogy a filodendron levelei között kikukucskált az utcára, hátha az utcán történik valami. Reményei általában megcsalták, az utcán sem történt semmi. Néha elúszott az ablak előtt a troli behemót teste, ez volt minden látnivaló.
Az egyik nap azonban eseményt hozott. Két óra volt, a szokásos forrósággal tetőzött a nyári délután. Ica, a vezető benn szunyókált az irodájában, Jani a macska a hátsó raktárban egerészett, -ha ugyan tényleg azt tette. Janinak nem volt szabad kijönnie ide előre a pultos részhez, ahol a vendégforgalom zajlott, a nősténymacska azonban gyakran fittyet hányt az emberek alkotta szabályokra. (Nem, nem tévesztettem el, Jani tényleg nőstény macska volt, a Jani nevet akkor kapta, amikor még olyan kicsi volt, hogy nem tudták róla pontosan fiú-e, vagy lány.)
De térjünk vissza az eseményre.
Az ablakban, részben takarva, de elég jól kivehetően két fej jelent meg. Az egyik szőke volt, a másik barna. A barna lehet, hogy inkább vörös volt kissé, vagyis jobban mondva vöröses árnyalatú, ne lepődjön hát meg az olvasó, ha később esetleg vöröset mondok barna helyett. A fejek tulajdonosai lányok voltak, és azzal szórakoztatták magukat, hogy befelé leskelődtek a nyitott ablak rácsai között. A vörös-hajú lánynak gyönyörű kék szeme volt, ezt állapította meg Béla bácsi az első blikkre, a másodikra meg azt, hogy a másik lányról nem tud megállapítani semmit, azon kívül természetesen, hogy szőke.
A szőke lány a magazinokat fürkészte körben a polcokon, a barna, akiről most már tudjuk, hogy inkább vörös volt, mint barna, Béla bácsira nézett. A két szemsugár találkozott. Érdeklődés csillant meg mindkét szemben. Pár pillanatig tartott csak e szemezés, aztán a szőke mondott valamit a barnának. Vihogtak, tudják, ahogy a tinik szoktak, akik mindenen vihognak, és elszaladtak. Ennyi volt se több, se kevesebb, de legalább történt valami. Béla bácsi kellemes emlékkel gondolt vissza aznap este a fürdőkádban a lányokra, különösen a barnára (vörösre).
Másnap viszont már eszébe sem jutott az előző napi kaland. Olyan jelentéktelen volt. Annyira eseti. Ült bágyadtan az íróasztala mellett, lapozgatott az iratok között, végezte a munkáját. Időnként csak úgy megszokásból az ablakra révedt, és a filodendron kéz formájú levelei között ki-ki lesdegélt, vajh' jön-e a troli? Kettőt ütött a bim-bam-óra fenn a falon, ugyanannyi idő volt, mint az előző nap, amikor a lányok megjelentek. Béla bácsinak az ablakra esett a tekintete, és, mint az álomban, vagy a mesében, most is ott volt a két fej, a szőke és a vörös. (Konzekvensen vöröset mondok ezentúl, ígérem, így helyes, a lány tényleg inkább volt vörös, mint barna.)
Megismétlődött az előző napi jelenet, egymásra néztek ők ketten, Béla bácsi és a vöröshajú lány.
A rákövetkező nap minden ugyanígy történt, majd egy napra rá megint. Jöttek a lányok, megálltak, benéztek. Majd két napig nem jöttek, aminek az a magyarázata, hogy hétvége volt, de ott voltak hétfőn, kedden és szerdán is. Soha nem maradtak tovább két-három percnél. Csütörtökön viszont csak a vörös jött és pénteken is.
Béla bácsi kíváncsi volt, mi lesz hétfőn? Mindketten jönnek-e, vagy egyikük se, illetőleg, ha csak egyvalaki jön, az a szőke lesz-e, vagy a vörös?
A vörös jött. Jött, megállt, benézett. Feje most jobbra esett a filodendron egyik középső levelétől, Béla bácsi így jobban ki tudta venni az arcát. Szép arca volt a lánynak, de inkább érdekes, mint szép. Szavakkal alig körülírható bájosság sugárzott róla, ez tette széppé. Nyílt, kifejező, érdeklődéssel és kalandvággyal teli tekintete összekapcsolódott Béla bácsi tekintetével. Nézték egymást. Egy-két perc telt el. Aztán elment a lány, és a héten nem jött már többet. De a rákövetkező héten, kedden csodák csodájára ott volt újra, és szerdán, csütörtökön és pénteken is ott volt az ablak előtt. A percek, melyeket ily módon együtt töltöttek lassan, alig érzékelhetően feldagadtak, múlttá váltak és befolyásolták a jelent. Olyannyira, hogy az egyik nap a lány, Béla bácsi kereső tekintete előtt olyasmit produkált, amit érteni és félreérteni egyaránt nehéz: ajkát összecsücsörítve csókot intett Béla bácsi felé. Béla bácsinak abban a pillanatban a valóság realitásával hatott ez a dobott csók, később azonban azt hitte, csak vizionálta az egészet. Mindenesetre a lány másnap is megérkezett a szokott időben délután kettőkor az ablak elé, de ezúttal nem érte be ennyivel, benyitott a helyiségbe. Könyvet kért, Gárdonyitól a Láthatatlan embert. Így ismerkedtek össze.
A lány ezután állandó vendéggé vált a könyvtárban. Eleinte azzal az ürüggyel jött, hogy könyvet kölcsönöz. Válogatott, beleolvasgatott az eléhozott könyvekbe, közben beszélgettek. Pár nap múlva már nem vitt könyvet, csak odament Béla bácsihoz és elkezdte mesélni, mi minden történt vele az előző nap óta. Mindennapi kis történetei megmosolyogtatták a könyvtár élemedett korú alkalmazottját, de csak befelé mosolygott magába, kifelé nem mutatta szívének derűjét, nehogy megbántsa a lányt. Utána Béla bácsi kezdett mesélni. Nagy-nagy mesélőkéje volt, úgy tudott mesélni, mint egy agyonreklámozott 23. századbeli mesélő-automata. És érdekeseket mondott, a lány még soha nem hallott senkit ilyen választékosan és érdekfeszítően beszélni könyvekről, a világ dolgairól, nagy eszmeáramlatokról és jelentéktelen apróságokról. Összebarátkoztak. Béla bácsi rájött, már hiányzik, ha nem jön. Az történt ugyanis, hogy az egyik nap, július közepe volt már, a lány késett néhány percet. Meglehet, hogy tíz is megvolt. A könyvtáros kettő után egy perccel nézte meg először az óráját, aztán percenként. Közben csukott szemmel számolta a másodperceket. Ica, benyitott és csodálkozva megállt egy pillanatra.
-Imádkozik? Vagy mi a csodát művel? -kérdezte magától, aztán ment tovább, mert csak egy napilapért jött ki.
Az ajtó nyitva maradt résnyire és azon a résen most Jani lépett a terembe. Béla bácsi összerezzent, kinyitotta a szemét, meglátta Janit. De meglátta egyúttal a lányt is, aki akkor haladt el az ablak előtt. Fél pillanat múlva már nyílt is az ajtó, s vidáman nevetve, vörös hajának és kék szemének minden ingerkerenciájával belépett a lány.
-Jaj de szép cica, -kiáltott fel, észrevéve Janit. A nősténymacska a kiszolgáló-pult előtt ült, és a talpát nyalta. _-Nekem is van otthon macskám, de ez itt még nála is szebb.
Ekkor jött rá Béla bácsi, mennyire hiányzott a lány. Sóhajtott egy nagyot, mintha csak Jani illetéktelen behatolásának szólna a sóhaj.
-Ha csak teheti, beszökik ide, -magyarázta. -Pedig elvileg tilos neki, ha látogatók vannak. Persze most nincsenek látogatók.
A lány nevetett:
-Ilyenek a macskák. Én már csak tudom.
Otthonosan mozogva odament az íróasztalhoz, leült Béla bácsi mellé a másik székre. Elkezdtek beszélgetni, ahogy minden nap. A lány elmesélte, hogy látott egy jóképű fiút a trolin, akinek gesztenyeszínű volt a haja és fekete a szeme.
-Azt hittem meg fog szólítani, -mondta Béla bácsira sandítva, -annyira bámult rám. Olyan maflák a fiúk.
Elgondolkodott egy percre, majd ajkát biggyesztve hozzátette:
-Persze lehet, hogy nem tetszettem neki.
Hatásvadászó szünet után Béla bácsira nézett megint.
-Mondd, én szép vagyok vagy csúnya vagyok?
Béla bácsi nehézkesen oldalra fordult kövér testével, és jó alaposan megnézte a lányt. Játék volt ez köztük, mindketten tudták. Szemében huncut fény gyúlt.
-Csúnya vagy, -replikázott élénken. -Hogy is kérdezhetsz ilyet?! Ej, ej!
Minden nap játszottak ilyesmit.
A lány gyakran kérdezte: mondd Béla, szép vagyok? -s Béla bácsi akahányszo' visszavágott: dehogy vagy te szép, csúnya vagy te galambocskám, egyszerűen csúnya vagy és kész.
Vagy azt kérdezte a lány:
-És a szemem milyen szerinted?
-A szemed elmegy, -mondta Béla bácsi.
-És a hajam? Nem gáz, hogy ennyire vörös?
Egyszer azt is kérdezte a lány, tetszik-e a melle Béla bácsinak? Nem túl kicsi-e, nem túl puha-e?
A könyvtáros a lány bátorítására megtapintotta a melleket, és azt mondta rájuk, pont jók. Nem látta senki, csak Jani, a nősténymacska.
-Nem túl vékony a combom itt felül? -ezt is kérdezte egyszer a lány.
Béla bácsi odatette szőrös, vörös-szeplős kezét, oda egyenesen, ahol a combok találkoznak. Nevetett.
-Pont jó itt, -mondta.
Így játszódtak egymással, sokszor, sokszor.
Jani tette vajon, a nősténymacska, hogy a lány tovább merészkedett? Nem tudni. De gonosz zöld szemével ott volt, az biztos. A nősténymacskák az ördög követei, és az ördög mindig jelen van, ha egy nősténymacska jelen van. Különös, érzelem nélküli tekintetük sok minden pajkosságra rábírja a gyanútlan utazót. Vagyis hát inkább a nő bírja rá az embert mindenre, mert a nő a macska. Azt hiszem inkább van így, mint amúgy.
-Nem tudom bekapcsolni a CD lejátszómat, -mondta az egyik nap a vörös hajú lány Béla bácsinak. -Kihúzódhatott az egyik vezeték, vagy valami más probléma van, képtelen vagyok rájönni.
-Talán az egyik vezeték, -helyeselt Béla bácsi. Ellenőrizd újra.
A lány hezitált.
-Már ellenőriztem. Mindent megnéztem. Egyszerűen nem megy és kész.
Kivárt még egy másodpercet.
-Nem tennéd meg...nem ugranál fel holnap reggel, hogy megnézd?
-Felugorhatok éppen, -bizonytalankodott Béla bácsi. -Habár...dejsze azt se tudom, hogy hol laksz?
A macska nézte őket a pult sarka mellől kifejezéstelen, rezzenetlen tekintettel.
Másnap reggel 10-kor, nem illetlenül korán, Béla bácsi becsöngetett a vöröshajú lány előszoba ajtaján.
Törölköző-turbánba csavart hajjal, kissé szétnyíló, moha színű fürdőköpenyben szaladt ki a lány. Maga volt a született bűbáj. Béla bácsi észrevette a vízcseppeket az alig valamit takaró dekoltázsban. Az egyik indult éppen lefele a márványszerű bőrön a két mell között.
-Fürdök éppen, -magyarázta a lány. -Menj csak be ott balra, az, az én szobám. Nincs itthon senki most. A CD lejátszó a sarokban van, megtalálod.
Pár perc telt el. A könyvtáros a készülékkel veszkődött, a lány fürdött benn a félig nyitott ajtó mögött. Hallatszott a víz csobogása. Aztán egyszerre csak a lány hangját hallotta Béla az ajtó mögül.
-Béla, Béla, hallasz? Bejönnél egy pillanatra?
Tétovázva lépett az ajtóhoz. Megállt a küszöb előtt.
-Mit segítsek? -kérdezte. Annyira ostobának érezte a kérdést, hogy gyorsan hozzátette: még nem tudom mi a hiba, de úgy tűnik az összes vezetékek mind be vannak dugva.
A lány vidáman felnevetett.
-Gyere már be, ne félj. Ott van az a habfürdő, ott ni, fenn a polcon. Ott, ott. Add csak ide légyszi, nem érem el innen és nem akarok felállni.
Béla bácsi odalépett a polchoz. Levette a habfürdős flakont, megfordult nehézkesen és odanyújtotta a lánynak. A lány a hátán feküdt a kádban, nyakig belemerült a vízbe. Mellei közepesen nagyok voltak, rózsaszín bimbókkal a közepükön, lába közét dús, göndör, szőke szőrzet borította. A szőrszálak lebegni látszottak, ahogy a fürdővíz rebbent, mint a medúza haja a tenger mélyén.
Elvette a flakont, kinyitotta, de végül mégsem öntött tartalmából a vízbe.
-Nem túl szőrös ott lenn? -kérdezte évődve, mert észrevette, Béla bácsi pont oda bámul. Nem túl ciki?
Egy ilyen kérdésre nehéz válaszolni hirtelenjében, pláne akkor, ha a szituáció is olyan éppen, mint amilyen ez volt éppen, így Béla bácsi is csak hümgetett, ami, beláthatjuk, elég gyenge válasz.
-Ülj ide a kád szélére, -mondta ekkor a lány könnyedén. -Na ülj már ide, ne félj. Jól van. Tedd ide a kezed. Nem göndörödik itt túlontúl? -Odaillesztette kicsi, karcsú kezét a szőrzet szélére. -Nem túl...nem túl dús? Olyan ciki...
Béla bácsi belenyúlt a vízbe, megsimogatta az aranyszőke szőrzetet a vörös hajú lány két combja között. Fölfelé haladt ezután a kezével, megsimogatta a lány kezét, lapos hasát, majd két alma-formájú, közepes méretű mellét. Lefelé vette aztán megint az irányt a keze és kikötött újra ott, ahonnan elindult, a bokor kellős közepén. A lány combjai kissé szétnyíltak.
-Légyszi, -mondta a lány.
Béla bácsi ujjai behatoltak a combok közzé, és megérintették a lány csiklóját. Kemény volt a csikló, feszes, és rugalmas tapintású.
Óh, légyszi, légyszi -mondta a vöröshajú lány. -Légyszi.
Kicsit később hozzátette, de lihegett ekkor már:
-Igen igen. Ott pont jó. Kicsit...erősebben...igen ez az.

A macska, a lány macskája, aki akár ikertestvére lehetett volna Janinak, az ablakpárkányon ült és a talpát nyalta, ahogy Jani is teszi mindig. Kifejezéstelen tekintettel nézte a könyvtárost, ahogy az végighaladt az előszoba ajtó előtt, szeme nem fejezett ki érzelmeket. A kaland, már amennyiben a történteket kalandnak lehet nevezni, abszolúthe sikertelen maradt. A cédé lejátszó nem indult el, s a lány meg nem jött ki a fürdőszobából, hogy legalább egy szót, valamit mondjon.

Három nap telt el. A lány nem jelentkezett a könyvtárban, se kettőkor, se háromkor, se később. A negyedik nap Béla bácsi erőt vett magán és felhívta a mobilján.
-Nincs semmi velem, -mondta a lány nevetve. -Csak sok dolgom volt mostanában. Minden összejött. Tudod, van ez így néha. Majd holnap beugrom.
A holnap elérkezett, ma lett belőle, ahogy általában a holnapokból mindig ma lesz, majd a mából tegnap, az ígéret azonban ígéret maradt. Három újabb nap telt el megint, s a negyediken, mint korábban, a könyvtáros összeszedte magát, és hívta újra a számot. Kicsöngött, kicsöngött, aztán abbamaradt a csöngés és sípolni kezdett a készülék.
Így kísérletezett Béla bácsi sok napon keresztül.
Végül, nem tudván mást kitalálni, írt egy sms-t.
-Remélem nincs semmi probléma, -írta benne. -Illetve, remélem, ha probléma van, megírod.
Pár perc múlva visszajelzett a készülék: válasza érkezett.
Ezt olvasta Béla bácsi a kis képernyőről:
"Hagyjál békén végre, ne zaklass tovább. Undorító rohadt féreg vagy. Látni se akarlak. Tönkre tettél. Szívódj fel, tűnj el az életemből"
Ekkor megírta Béla bácsi élete leghosszabb sms-ét. Hadd ne idézzem szó szerint. Összevissza való hebegés habogás volt az, a könyvtáros szíve minden bánatát, értetlenségét beleadta.
Aztán, aztán nem történt semmi. A válasz válaszára már nem érkezett újabb válasz. A napok meg persze teltek könyörtelen egykedvűséggel, augusztusba fordult a lusta nyár.
Béla bácsi nem leste már az ablakot, tudatosan kerülte, hogy a filodendron felé nézzen. Azon a napon azonban, ki tudja miért, talán Jani, a nősténymacska okolható érte, aki újra beszökött a fogadótérbe és a talpát nyalta a pult előtt, mégis csak odapillantott.
Az ablak előtt ott állt a lány. Haja barna volt, vagy inkább vörös. Inkább vörös, ezt egyszer már tisztáztuk. Szeme kék volt, mint a kék tó tiszta tó. Tekintetéből valami ledér, pajkos báj, és leplezetlen kalandvágy sugárzott. Nézte, nézte Béla bácsit és Béla bácsi, mit tehetett szegény mást, visszanézett.

Íme a történet. Nem sok, tudom.
De valamit még el kell mondanom, hogy teljes legyen a kép. Ezt a Béla bácsit én ismertem. Igaz, hogy nem Bélának hívták, hanem Tamásnak. Igaz, hogy nem könyvtáros volt, hanem BKV jegy-ellenőr. És az is igaz, hogy nem 72 volt hanem csak harminckettő, és nem egy könyvtárban ismerkedett meg egy lánnyal, hanem a Margit hídon egy fiúval. Béla bácsi (akit Tamásnak hívtak egyébiránt) és a hídon megismert fiú között semmiféle olyan kapcsolat nem jött létre, ami a közízlésbe ütközött volna, -sietve ezt is le kell szögeznem.

Ennyit a sztorikról, és a sztorizásról.

Azt gondolom azonban, hogy az elmondottak ellenére nem szabad elhamarkodottan ítélnie az olvasónak a tanulság felől. Mert hiszen láthassuk, tudhassuk mindnyájan: az egyediben mindig megtalálható az általános. (A fordítottján még gondolkodom.) Béla bácsi (még ha Tamásnak hívták is ezt a Bélát) esete a vöröshajú lánnyal egyszeri, megismételhetetlen, és nem valóságos, semmi köze senki mással megtörtént valódi esetekhez. De van benne mégis valami. Valami, ami talán a macskákkal van összefüggésben. Ez a dolog nyitja.
Tudják: a macskák az ördög követei.

Juhhhj, de jó.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7489
Időpont: 2009-08-23 11:00:48

Drága Eszti! Azt histem kissé elfogultak vagytok irányomban, Te is és Colhicum is...de nagyon jól esik, amit írtok és nagyon köszönöm.
Szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7440
Időpont: 2009-08-23 09:52:25

Kedves Laci!
Elolvastam, és nagyon tetszik. Colhicumnak igaza van, nem lehet abbahagyni. Olvasmányos, lebilincselő. Ötöst érdemel!
Szeretettel: Eszti
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7489
Időpont: 2009-08-22 19:20:12

Szia Colhicum! Nagyon örülök, hogy újra itt vagy! Igazad van, a "blikk" szón én is gondolkodtam...Azért hagytam benne végül, mert azt szerettem volna, ha olyasmi sül ki belőle, hogy nem is én írom, hanem valaki meséli, aki nem "író" (én se vegyok az) s aki így szabadabban bánhat a szavakkal, mit ír le és mit nem. De...lehet hogy hülyeség! Köszönöm, hogy írtál!!! És maradj most már velünk!!! Szia: én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7489
Időpont: 2009-08-14 21:07:26

Előre is köszönöm Eszti és várom észrevételeidet!

Üdvözlettel: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7440
Időpont: 2009-08-14 11:01:36

Kedves Laci!
Most totál el vagyok havazva, de jövő hét elején elolvasom!
Eszti

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Tavaszt mesélj című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Tavaszt mesélj című alkotáshoz

Bálint István bejegyzést írt a(z) Anyegin második levele 2017 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/1 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/1 című alkotáshoz

Kőműves Ida alkotást töltött fel Út a Paradicsomba 2/2 címmel a várólistára

efmatild bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/1 című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Veled álmodtam című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Nem adom... című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Útikalauz című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Szemtől szembe című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Legyen hó! című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak MK IV/1. című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Fogadj örökbe címmel a várólistára

Németh István alkotást töltött fel Üzenet címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)