HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 17

Tagok összesen: 1862

Írás összesen: 48090

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-04-15 00:07:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / abszurd
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2009-08-13

Liba a bőrönd körül

Liba a bőrönd körül

A Ferenciek tere nem tartozik a romantikus helyek közé. Igazából azt sem tudjuk, hogy milyen. Itt mindig nagyon sok az ember, és mindenki siet. A Ferenciek tere a legtöbb ember életében csak egy átszállóhely, ahol nincs idő körülnézni vagy megállni, legföljebb hajnalban, amikor már valamennyi részeg hazament, és a hajléktalanok még moccanás nélkül alszanak a padokon. De ki jár itt hajnalban? Hermioné bizonyára nem, aki a világhírű szép Heléna és Menelaosz lánya után kapta a nevét. Hermioné, az igazi, kétszer is férjhez ment. Neoptolemosz volt az első férje, aki ott kuporgott a híres faló hasában, aztán szörnyű vérengzést rendezett. Később színre lépett Oresztész, és előadta, hogy Hermioné őt illeti, mert az apja, Agamemnón már gyermekkorában eljegyezte vele. Neoptolemosz hallott az eljegyzésről, de azt felelte, hogy ez már régi dolog, felejtsük el. Mire Oresztész megölte őt Delphoiban, és feleségül vette Hermionét.

Ez a második Hermioné azonban egy férjet sem remélhetett magának, nemhogy kettőt. Amilyen szép volt szép Heléna, olyan csúnya volt ez a Hermioné, nem is csúnya, hanem még annál is rosszabb: teljesen jelentéktelen. Szeme csipás, haja kóc, az egész lányban nem volt semmi rendkívüli, csak a neve. Ezt meg szégyellte, és ha csak lehetett, elkerülte a bemutatkozást.

Azt lehetne hinni, hogy egy ilyen lánynak nincsenek barátai, de még ismerősei sem. Barátot vagy ismerőst azonban nem választunk magunknak, azok csak úgy lesznek. Vagy nem. Persze mindegyik csak kapni akar valamit: pénzt, jó szót, szánalmat, szívességet.

Most is ott ácsorgott egy efféle ismerős a Buda felé tartó 7-es busz megállójában, és észrevette Hermionét. Odament hozzá, és egy perc alatt elmondta minden sirámát, lényegében azt, hogy nagy baj van, és Hermioné nem tud-e egy jó nőgyógyászt ajánlani. Hermioné tudott; a notesze tele volt címekkel, minden eshetőségre, de hiszen éppen ezért kedvelték, és úgy is hívták, a nélkülözhetetlen Hermioné. Fölszálltak a 7-es buszra, amely ekkor már nem busz volt, hanem metrókocsi. Az ismerős még kapott egy-két címet, PC-bontó, spanyol étterem, aztán leszállt.

A metrókocsi váratlanul kiürült, alig maradt néhány utas. És egy bőrönd, amit valaki ott felejtett. Ormótlan, ütött-kopott bőrönd, ott aludt a csuklós forgórész közepén. Hermioné biztosra vette, hogy az ismerőse hagyta ott, bár amikor felszállt, nem volt nála semmilyen csomag. A metrókocsi sem tetszett neki, először is ez a csuklós rész, aztán meg az egész nem olyan, mint a megszokott; egy csuklós busszal keresztezett vasúti vagon, földalatti személyvonat, személytelen barlangvasút.

A következő megállónál fölszállt egy nagyon szép fiatal lány, és egyszerre mindenki őt nézte. A lány mosolygott, és a zavar legkisebb jele nélkül megkérdezte a Danaosz külsejű vénembert, igen, azt a szerencsétlent, akinek ötven lánya született, és tőrt adott nekik, hogy öljék meg Aigüptosz fiait a nászéjszakán, csak Hüpermésztra nem. Megkérdezte jó hangosan: Hol van itt a WC?

A vénember mogorván kibámult az ablakon, de egy kopaszra nyírt, kopaszra gyúrt ifjú készségesen félrerúgta a bőröndöt, és rámutatott az így szabaddá vált rácsra: Talán oda... A lány nagyon nevetett, de aztán észrevette az egyezményes jeleket a vagon túlsó végében, és szépsége teljes tudatában, diadalmasan elvonult. Hermioné ezt sohasem merte volna, sem megkérdezni, sem nevetni, és nagyon örült, hogy leszállhat a Hengermalom utcánál, ahol az a kis harang van, vagy volt; a hozzá tartozó kápolnát még sosem találta meg Hermioné. Megindult a Fehérvári úton, aztán egyszer csak megtorpant: megint ott volt a bőrönd, pontosan az orra előtt. Fülön fogta, és vitte is a Sztregova utca sarkáig, amikor megszólalt benne a vészjelzés: Ezt meg hová viszed, te liba? (Mert ilyen baráti viszonyban volt magával.) Először is, nem a tiéd. Másodszor, nem tudhatod, hogy mi van benne, talán egy bomba. - Hermioné engedelmesen letette a bőröndöt, elvégre a felettes én jobban tudja, hogy mikor mit kell tenni; befordult a Sztregova utcába, és nagyon sietett, csak el a bőröndtől, minél messzebbre, mielőtt felrobban.

A Kalotaszegi utcában lakott. Még egyszer feltűnt az átkozott bőrönd a Nándorfejérvári úton, a kukák között, de ez csak optikai csalódás lehet. Délibáb. Deli bab. Deli Vid. Hermioné még az ajtónyitással vacakolt, amikor megszólalt a telefon. Az ismerős, vagy az ismerős ismerőse, valaki tisztelettel érdeklődött, hogy elhozta-e a bőröndöt. Hermioné annyira meglepődött, hogy mindenképpen ki akarta nyomozni, honnan tudták meg a számát. Ez nem fontos, te liba, szólt rá a felettes én. Küldd el a fenébe. - Hermioné udvarias maradt, nem tudja, milyen bőröndről van szó, nem szokott bőröndöt lopni, sőt cipelni sem szereti mások helyett. - Igazán elhozhattad volna, jegyezte meg az illető szemrehányóan. Most hol fogom megtalálni? - Ez a te problémád, felelte Hermioné a felettes én tanácsára, de nem nagy meggyőződéssel.

Letette a telefont, de az már átalakult mobillá, és a kijelzőn ismeretlen szám villogott.

Ezt most kikapcsoljuk, mondta hangosan Hermioné, és körülbelül úgy érezte magát, mint Nüktimené, amikor Athéné bagollyá változtatta az erdőben.

Aztán még többször is alkalma nyílt arra, hogy megtapasztalja ezt a felemelő érzést, mert most a rendőrség kezdett érdeklődni utána vagy a bőrönd után, ami ebben az esetben mindegy. Berendelték a Zsombolyai útra. Honnan ismeri ezt az urat? - Az egyetemi klubban találkoztunk. - Szóval egyetemista? - Azt mondta, építészmérnöknek tanul, de ez nem jelent semmit, mindig bejutnak oda idegenek. - Kije Önnek ez az úr? - Senkim. - És mit csinált volna, ha látja, hogy ott felejtette a bőröndjét a metrón? - Még aránylag ez volt a legjobb kérdés, de nem kellett volna órákig ragozni. Szólok neki, hogy vigye magával a koffert. - De ha nem hallotta volna meg, vagy ha már bezáródott volna az ajtó, akkor mit csinált volna? - Nem tudom, felelte őszintén Hermioné, mire a felettes én azonnal megszidta: Ilyenkor azt kell mondani, hogy leadtam volna a forgalmi irodán. - De nem adtam volna le, vitatkozott Hermioné a felettes énnel, mert semmi közöm az idegen bőröndökhöz, nem cipelem sem a forgalmi irodába, se máshova. - Mert felelőtlen és önző vagy, osztotta az észt a felettes én. Most aztán benne vagy a slamasztikában. - Nem vagyok. - Magyarázd csak meg a zsernyákoknak, hogy fölszálltál a 7-es buszra, és a metróról szálltál le a Hengermalom utcánál. - Hengermajom. - Neked még van kedved tréfálkozni?

Van, felelte dacosan Hermioné, és eszébe jutott az öntudatos széplány a metrón. És vedd tudomásul, hogy te egy senki vagy. Nem zsernyák. Csak egy felettes én. Te én vagyok.

És ha biztosan tudta volna, hogy az ismerőséé a bőrönd, akkor mit csinált volna? - kérdezte a rendőrtiszt türelmetlenül.

Ne tessék már engem kérdezgetni, gondolta Hermioné. Én még csak kilenc éves vagyok, és Klütaimnésztra fog rám vigyázni, amíg a papa meg a mama haza nem jönnek Trójából. Én még nem vagyok jogi személy.

És ha tudta volna, hogy mi van a bőröndben..?

Föl sem szállok a buszra, felelte Hermioné. Gyalog megyek.

Liba, vetette közbe lesújtóan a felettes én.

Hermioné hazament, és az első dolog, amit meglátott a szoba közepén: a bőrönd. Teljes életnagyságban.

Na idesüss, hogy vágom ezt ki a szemétbe, mondta kihívóan a felettes énnek.

Fülön akarta csípni az utazós kedvében levő bőröndöt, minden baj forrását, de csak a levegőt markolta meg. A bőrönd nem volt szilárd anyag.

Azt hiszem, megbolondultam, gondolta Hermioné. Már akkor gyanakodtam, amikor Oresztész megölte Neoptolemoszt. Aztán amikor összeállt Érigonéval. Pedig féltestvérek voltak, mindkettejük anyja Klütaimnésztra. Tisszamenosz és Penthilosz majdnem egyszerre születtek. Gonosz végzet, most itt vagyok egy görög sorstragédia kellős közepén.

Liba, intette le megvetően a felettes én.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2009-08-25 08:52:05

Kénytelen vagyok magam hozzászólni. Mi nem tetszik, a liba, a bőrönd, vagy a kettő együtt? Honnan tudjam meg, mit szeretnétek olvasni, ha nem mondjátok meg?

Legutóbb történt

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Hol vagyok én? című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Zoey, a boszorkány 4. című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Búcsúlevél nélkül című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) A baleset című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Nagypénteken címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Depresszió című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A baleset című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Impresszió című alkotáshoz

Bara Anna bejegyzést írt a(z) elszakadt című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Búcsúlevél nélkül című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Impresszió című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Piros tojást választok című alkotáshoz

Jártó Róza alkotást töltött fel Levél a mamának címmel a várólistára

Horvaja bejegyzést írt a(z) Szex szeretkezés nélkül című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)