HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 35 Tagok összesen: 1916 Írás összesen: 51288 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: alberthFeltöltés dátuma: 2009-08-15
Az utolsó órábanÉlete gyertyája a csonkig leégett,
Halványakat pislog, érzi már a véget. Néhány elnyűtt bútor dereng a homályban, Roskad a vén asztal, szú perceg a fában. Kinn épp egy autó zörögve elhalad, Rezgése megtölti a rideg falakat. S a reflektorokból az erős fénynyaláb, A poros ablakon átverekszi magát. Végigfut a falon, felvillant egy képet, Kifakították már régen azt az évek. A sárgult papíron fiatal pár látszik, Az öregnek arcán bágyadt mosoly játszik. Nagyot sercen mostan a gyertyának lángja, Mintha jelzés volna, nem sok van hátra. És még egyszer újra fellobban a fénye, Friss erő költözik megvénült szívébe. Mint lidérclángok a sötét mocsárban, Emlékek villannak az öreg agyában. Mintha látná magát síró kisgyereknek, Érzi simítását anyai kezeknek. Majd fiatal kora tűnik fel előtte, Boldogan emlékszik erre az időre. S mintha nem is emlék, való lenne mostan, Az aggastyán szíve oly hevesen dobban. Asztalon a gyertya, egyre jobban serceg, A lángja vonaglik, kormos füstje terjeng. Verejtékben úszik az öreg homloka, Teste tüzel, remeg, elcsuklik a szava. Kedvese szép arcát újra vágyja látni, Gyönyörű, két szemét szeretné csodálni. S hallani a hangját, hogy szólítja őtet, Ily szépen beszélni nem hallott más nőket. Kinyílik az ajtó, s nem hisz a szemének, Nem látott még soha ilyen fényességet. S mintha zene szállna lágyan a füléhez, Hívó szavát hallja régi kedvesének. A csengő hang ismét új erőt ad néki, Fiatalodik már, egyre jobban érzi. S a hang után indul, nem megy szinte lebeg, Maga mögött hagyva erdőket, hegyeket. Egy virágos réten kedvese már várja, Messziről ráismer csillámló hajára. S mint először látta, oly gyönyörű újra, Két ölelő karját vágyón felé nyújtja. "Sokat vártam reád, többé el nem válunk, Örök szerelemben egymásra találtunk!" Benn a kis szobában a gyertyafény vonaglik, Széjjelfolyt a viasz, a kanóc hanyatlik. Egyre füstösebb és kormosabb a lángja, Míg csak el nem merül a viasz-mocsárba. Sűrű füstcsík száll fel, s terjeng a homályban, Roskad a vén asztal, szú perceg a fában. Kinn megered az eső, s koppan az ablakon, A víz beszivárog, s lefolyik a falon. Két homályos szempár még meredten néz, Az élet elrebbent, és lecsüng a kéz. Debrecen, 1974. 11. 11. Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5
|
csiszkovics bejegyzést írt a(z) Meztelen bigott című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) Meztelen bigott című alkotáshoz csiszkovics alkotást töltött fel Meztelen bigott címmel a várólistára Pecás alkotást töltött fel Adományozás címmel a várólistára Tóni bejegyzést írt a(z) Emlékzés Szuhanics Albertra című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Lábnyomok a levegőben, avagy, az első hó? című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Lábnyomok a levegőben, avagy, az első hó? című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Mackó Lackó fogadalma című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) a közös vágyak találkoznak című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Emlékzés Szuhanics Albertra című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Mackó Lackó fogadalma című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Mackó Lackó fogadalma című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Brumi Maci és a róka című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Lábnyomok a levegőben, avagy, az első hó? című alkotáshoz A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||||||||||||||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |