A vén csataló rég a trombita hangra
Rohant a harctérre, gerjedvén haragra.

Fiatal korában szép huszárral hátán.
Bátor rohamokban élen járt a vágtán.

Tiporta az ellent, küzdött, harcolt hévvel.
Eggyé vált ő akkor a paripa névvel.

A vén csataló mind nagyobb rutint szerzett.
Épp bőrrel megúszni, bölcs elveket felvett...

Már gazdát is mentett, mikor súlyos sebbel
A nyergébe ájult az a meglett ember...

A vén csataló oly sok harcteret látott.
Már nem is lelkesült, inkább hazavágyott!

Eljött ím a nagy nap, lejárt a szolgálat.
Az obsitos lován, búsan haza vágtat.

A vén csatalónak kijár a nyugalom.
Várja a friss abrak, otthon, tiszta alom.

Csak pipát forgat ő és már nem a kardot.
Bajsza is lekonyult, sovány háta hajlott.

Ilyen a vén huszár, ám felszáll lovára.
Oly délcegen üli, hogy nem ismersz reája!