ősztől megvénült, ráncos
faleveleket söpör odébb
az októberi szél a
hideg homokban, s
a hinta csak leng
egy fekete alakkal ölében

ezernyi szempár leskelődik
a csupasz lombok mögül
komor, gonosz, hatalmas falak
vetítik árnyukat a térre.
mind csak találgat:
vajon mit keres itt
ez a szellem-alak?

s a hinta csak tovább süvít
az utcai lámpák tompa fényében
míg nem egyszer megáll,
hogy körülnézzen:
meztelen fák fagyoskodnak,
piros pókhálók szabályos alakzatban,
holdfény csöpög a fonálról, pók sehol

aztán a rideget elérve
a fény megdermed a talajon
mozdulatlan szépséget sugároz
melyet visszaver a barakk
s a hinta nagyra tátott szájjal
falná ezt a masszát, de nem tudja.

Mint ejtőernyősök, hullnak alá görnyedt falevelek
lassan betemetik az egészet,
de még kisgyerekek játszanak benne az októberi napsütésben,
s a láthatatlan alak esténként
elzavarja őket és hintázgat az
örökkévalóságban