HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48536

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / sci-fi
Szerző: José AlvaradoFeltöltés dátuma: 2009-08-23

Sha-man I. Fejezet

I. Fejezet
A törzs

A fiú álmosan ment hazafelé. A villamos hangjait, a többi embert nem is nagyon érzékelte. Kicsit talán elbóbiskolt. És ebben a pillanatban történt valami. Már nem a villamos ülésén ült, üres térben lebegett és valami hihetetlen sebességgel továbbított hozzá adatokat. Ő öntudatlanul válaszolt szintén határtalan sebességgel. És jöttek az információk. Az egész nem tartott tovább pár másodpercnél. És már a földön állt. Ruházata megváltozott. Oldalán két hajlított pengéjű hosszú tőr, hátán bőr és durván elkészített vászon táska. Benne szerszámok, kötszerek gyógyszerek. Ruházata sötétbarna volt. Vászoning, vászonnadrág egy hosszú földig érő bőrkabát, kesztyű, csizma. csizmájában rövid vadásztőr. Oldalán egy íj teljesen zárt vízálló tokban. Másik oldalán tegez. Néhány tucat nyílvesszővel. Tudta miért küldték. Hogy az emberek egy kis csoportját olyan fejlődési szintre emelje, mellyel megvédheti a Földet valami veszélytől. a veszélyről nem volt tudomása, de tudta, hogy be fog következni. Körülbelül abban az időben, amikorról ő visszakerült. De nem változtathatta meg a történelmet, mert azzal saját létezését is veszélybe sodorhatta volna. Tudta hova kell eljuttatnia egy őskori embercsoportot. A fejében megvolt a koráig elért összes elméleti tudás nagy része. De gyakorlati tudást nem kapott. Csak az volt, amivel előtte is rendelkezett. Viszont fejében tucatnyi nyersanyag lelőhelyei, egy teljes térkép a világról határtalan pontossággal. Mellkasára festett egy jelet. Gömbölyű formák ívek. Egy szimbólum. Tudta miért került oda. Egy nép jele volt, ami tőle alig harminc kilométerre élt és vadászott. Egy vadászó-halászó-gyűjtögető csoport lakóhelye. Ez egy nyílt préri volt, rajta egy-két csenevész fával. Mellette patak csordogált. Nagyjából meggyezett ulticéljával így követte. délután volt. Mintegy öt órája volt sötétedésig. Zsákjában egynapi szárított élelem volt. Sózott, szárított hús, porrá őrölt zöldségek. És vagy 5 kiló só. Gyorsan gyalogolt, nyugodtan, egyenletes tempóban. Megtett több mint húsz kilométert amikor látta leszállni a napot. Itt már egyre több fa volt. Egy erdőség széléhez érkezett. Egy kiszáradt fa állt előtte. Évek óta lehetett halott. Minden víz kipárolgott belőle, nem rohadt meg. Alacsony ágait letördelve kis tábortüzet rakott össze. Gyűjtött némi kiszáradt füvet is. Egy nagy kéregdarabra helyezte, és elővette a kovakövet. Gyakorlatlan kezével több mint negyed óráig tartott hogy az első szikra pattanjon a kőről. Amikor megtörtént a fű meggyulladt, de lángja kevésnek bizonyult a legkisebb gallyak meggyújtásához. Feladta. Elővette öngyújtóját, és meggyújtott vele egy jóval nagyobb fűcsomót. Az ágat nagy ropogással meggyulladtak és égtek, rátett egy két vaskosabb darabot és lement a patakhoz. Tudta, az öngyújtója nem kifogyhatatlan. És nem is vehette elő az ősemberek előtt. Csak szép lassan avathatja be őket az élet nagy titkaiba. Mindjárt egy műanyagból készült eszközzel kezdi, az egész folyamat felborul. Szép lassan kell haladnia, és akkor megértetheti velük, hogy a tudás ugyan hatalom, de hozzá lehet jutni bárkinek, és nem mágia az, amit nem értünk. Legalábbis többnyire. Volt nála egy fém bogrács. Ugyan elég rondácska volt, de tiszta, és ép. Még karcmentes. Feltette a vizet a tűzre. Megvárta még felforr, és beledobta a szárított élelmeit. Szövetpokrócot vett elő és ráheveredett. Közben rágyújtott egy pipára. Megfőtt az ősleves, kanalazni kezdte. Finom volt, bár kicsit sótlan. Tudta, le kell szoknia eddigi ízléséről. Már nem mehet el a boltba venni egy kiló sót. Tudta legalább nyolcszáz kilométerre van a legközelebbi felszíni sólelőhely és több ezerre a a tenger. Európa északi részén volt. Vacsora után elszundított. Nem volt hozzászokva az éjjeli alváshoz így elég felületesen aludt. Arra ébredt hogy hajnalodik. Szavak ütötték meg a fülét. Az ősemberek nem voltak messze de elég messze ahhoz hogy őt még ne láthassák a horpadásban ahol a táborát felverte. Gyorsan eltüntette bográcsát a táskában és az öngyújtót, amit ostobán elől hagyott az este. Kipihente magát. Még sötét volt. Lassan felállt, előhúzta hüvelyéből a két szablyatőrt. A két ősember megijedt egy kissé, megmarkolták kőbaltájukat. Alacsonyak voltak, alig százötven centiméter magasak. Bőrük cserzett enyhén ráncos. Egyetlen csepp zsír se látszott szálkás izomzatukon. Teljesen meztelenek voltak, csak derekukra erősített vékony bőrszíjban a hajítókövek zsákja volt az egyetlen viseletük. Beszédjük egyértelműen nem magyar volt, de ő megértette. Tudta, hogy ezt a tudást is beleprogramozta az a valami, ami visszaküldte az időben mintegy tizenháromezer évet. Csöndesen szólalt meg nyugodt hangon.
- Nem akarlak bántani benneteket testvéreim! - És mivel azok továbbra is ellenséges tekintettel meredtek rá, megtoldotta egy fenyegetéssel is. - Nem árthattok nekem! Ha kell mindkettőtöket megölhettelek volna. - Az ősemberek végigmérték. Magas volt, és erős testalkatú hozzájuk képest. Nem tudták elképzelni, hogy vaskossága nem izmok mérhetetlen tömege, csak az izmokra tapadt zsír. Végül a magasabb megszólalt.
- Ha tényleg testvérünk vagy, mutasd a jelet! - A fiú lassan Eltette hüvelyébe ez egyik tőrt, mosolyogva kigombolta az ingét. A két ősember egy lépést közelebb lépett és leeresztette a baltáját. Majd ujjongó füttyentést eresztett el. - Testvérünk! Mond el ki vagy és honnan jöttél? - Tudta mit fog erre mondani.
- Remete sámán vagyok, benneteket kereslek, a szellemek megmondták, hogy itt fogunk találkozni. - A másik két ember elfogadta ezt és odamentek a tábortüzéhez. Még világított egy kis parázs. Ágakat szórt rá és füvet. Csakhamar meggyulladt. Elmondta a meséjét az ősembereknek, melyben egy évtizednyi magányos vándorlás volt az Urálon túlról. Mindent elhittek neki. Olyan fogalmakban kellet beszélnie, amit ők is megértenek. Elmondta, hogy a szellemek segítették útján, bő zsákmányt adtak útján végig. Megtudta, hogy társai Mi-no és Gonf. Közben teljesen kivilágosodott. Fölöttük egy egész madárraj szállt el dél felé. Legalább ötszáz gólya. Társai jelezték, hogy a varázslójuk parancsára a lehető legrövidebb időn belül vissza kell térniük a faluba, ha megtudták kié az ismeretlen tábortűz. Elindultak. Egy mocsárvidék bontakozott ki a szeme előtt, ahogy átvágtak egy nádason, egy nagyobb folyón keltek át. alig egy óra alatt megérkeztek egy szigetre, melyen a kis törzs táborozott. Mintegy hatvanan voltak. Ahogy beléptek éles kurjantás jelezte, hogy már látták őket és a jövevényen is látták a törzs jelét. A varázsló eléje sietett. Nagyon sovány volt, és hihetetlenül öregnek tűnt itt, ahol az átlagkor tizenöt-húsz év volt. De majd kicsattant az egészségtől. Fürgén mozgott göcsörtös botja igazából nem is annyira volt támaszték, mint inkább hatalmi jelvény. Ahogy megállt a fiú előtt, rátámaszkodott a botjára és dühösen ráförmedt.
- Ki vagy ki törzsünk jelét viseled? - Hangja károgó volt és ellenséges.
- Kóbor sámán vagyok, nagyon messziről érkeztem onnan ahol a nap felkel. Hosszú út áll mögöttem, Menedéket kérek. A szellemek megmondták, hogy ti népem fiai vagytok és barátsággal fogtok fogadni. - Ezekre a szavakra a varázsló mit sem mondhatott. A szellemek akaratával ő sem szállhatott szembe. Szemében hatalomvágy égett, ahogy felnézett az ifjúra, kin nem látszottak ráncok, bőre mint egy gyermeké, termete hatalmas, de láthatóan idősebb volt, mint a törzs vadászai.
- Jöjj hét velem odúmba, és beszéljünk. - Mondta a varázsló és megfordult. A fiú követte. Egy hatalmas fa odvába bújtak be, ahol mindketten kényelmesen leülhettek. A varázsló nem kertelt.
- Miért jöttél közénk? - Szegezte neki a kérdést.
- Azért hogy tanítsak. Olyan tudást adjak, mely nekem rendelkezésemre áll, de nektek nem. - A varázsló végigtekintve a fiún, elfogadta a magyarázatot.
- Milyen pozíciót akarsz elfoglalni a törzsben? - Volt az újabb egyértelműen ellenséges kérdés.
- Nem kérek többet mint bármelyik vadász. - A varázsló elfogadta ezt is. Láthatóan megnyugodott. Barátságosabb hangon mondta:
- Freg vagyok, megtudhatom a nevedet? - Kérdezte nyugodtan?
- Sha-man vagyok.
- Jöjj hát velem Sha-man! - Kiléptek az odúból. A törzs tagjai köré gyűltek. A fiú látta hogy alig két nő van a csoportban.
- Bemutatom Sha-mant törzsünk legújabb harcosát kit a szellemek küldtek közénk. Fogadjátok szeretettel és barátsággal. - Ezzel befejezettnek is tekintette a mondandóját és visszamászott az odúba. Mi-no szaladt oda hozzá. Ismét elkezdtek beszélgetni. Egy idő után rákérdezett arra ami nyugtalanította.
- Hol vannak a nők. Csak kettőt látok. - Társa nevetett.
- Hol lennének. Készítik a bőröket az utazáshoz, vagy épp gyűjtik a gyümölcsöt az erdőben. Az asszonyok nap közben nem lehetnek a faluban munka nélkül. - Sha-man nevetett, és megértette. Tudta, hogy ezen a nőkhöz való hozzáálláson változtatni kell, de egyelőre kényelmes volt. A harcosok csak akkor mozdultak meg, ha vadászni indultak. A nap további része eseménytelenül telt. Ismerkedett a törzs tagjaival. Estére megérkeztek a vadászok is három elejtett szarvassal, az asszonyok tíz kosár édes gyümölccsel, és a gyerekek nagy zajjal rengeteg összefogdosott madárral, melyeket egy nagy rúdra kötöztek föl, négyen cipelték. Bőséges lakomát csaptak, és táncoltak énekekre, melyeknek szavai alig kivehetőek voltak, de boldog és pörgő volt. Csak a varázsló ült a háttérben nyugtalanul. Sha-man odament hozzá.
- Mi a baj nagy varázsló? - Az feleszmélt gondolataiból ,egy pár pillanatig gondolkozott hogy elkergesse-e a szemtelen fiatalt, de végül válaszolt.
- Nagy tél lesz, három napon belül indulnunk kell. - És Sha-man ekkor megértette amit látott. Hiába volt június közepe, és hiába tűzött a nap olyan erősen, ő is tudta, hogy a dél felé szálló madárrajok, amik egész nap betöltik az eget, csak egyvalamit jelenthet. Pont abban az évben érkezett, amikor az egyik kis jégkorszak volt várható. Ezt megértve kérdezte az öregtől:
- És mikorra várható a havazások kezdete? Gondolom már nincs hat holdtölténk, ahogy normál esetben várható. - Mondta nyugodtan. A varázsló elcsodálkozott azon hogy a másik sámán ilyen gyorsan elfogadta amit mondott.
- Talán öt, de lehet hogy csak három holdtölte múlva beköszönt az első hó. - Válaszolta a varázsló izgatottan.
- Merre készült indulni? - Kérdezte Sha-man.
- A folyót követjük két napig tutajon, majd elindulunk arra amerről a nap felkel, mert ott nagy hegyeket fogunk találni és jó meleg barlangokat. - Mondta a varázsló.
- A hegyekben találni fogunk egy nagy folyót, azon hajózzunk le, mert ott egy olyan hegyet ismerek, melyben van jó meleg barlang és sok a vad az erdőkben. - A varázslónak felcsillant a szeme.
- Biztos vagy benne? - Kérdezte.
- Mindenképpen. Jártam ott régen. - A válasz megnyugtatta a varázslót és elmosolyodott. Mohón kérdezett.
- Mekkora barlang?
- Tíz tűznyi ember elfér benne. Száraz, bejárata viszont épp akkora hogy két-három ember elfér egymás mellett kényelmesen. - Ez a leírás kétségtelenül meggyőzte a varázslót hogy a barlang megfelel. Más miatt akart Sha-man odamenni. Tudta a talaj alapvetően agyagos a legtöbb részen, de a környéken réz, vas, ezüst is megtalálható majdnem a felszínen. Megél a földben a búza és található szabadon is, illetve tucatnyi olyan növény, ami nélkülözhetetlen. Talál a környéken mészkövet, és alig tíz napnyi járóföldre van felszíni sólelőhely. A környéken ott van két folyó, melyek hajózhatók, és végső soron a fekete tengerbe torkollanak, a kisebb patakok sodra épp megfelel malmok ráépítéséhez. Nem túl sebes sodrásúak, hogy az építkezést, vagy a duzzasztást megakadályozzák, de elég erősek, hogy jelentős erőt adjanak a malmoknak. Búzaőrleshez és végső soron áramot termelni. Szép lassan minden haladt a maga útján.

Következő nap elment megnézni a készülő tutajokat. A legvastagabb fákat leháncsolták, és egymás mellé kötözték kettesével. Odament. Látta hogy keskeny ahhoz hogy kényelmesen rá tudjon ülni. Megmutatta az embereknek, hogy hogyan kell szálirányban kettéhasítani egy fát és négyet kötözött egymás mellé. Ráterített egy állatbőrt az elsőre és jól rákötözte. Odahívta a tutajépítőket. Az egyik bizalmatlanul ráült, majd meglepetten megállapította, hogy ez jelentősen kényelmesebb, mint az eddigi alkotmányaik, és nem olyan veszélyes a felborulás szempontjából. Felállt rajta, mire a tutaj felborult. A kipróbáló megszégyenülten kecmergett partra, és orra alatt morgott. De a többiek nem foglalkoztak vele, ők is kipróbálták a tutajt. Mindenki elégedett volt vele. Rákérdezett mivel akarják irányítani a csónakokat. A válasz nevetés volt.
- Mivel? Hát a kezünkkel. Mivel lehet még?- Megcsóválta a fejét. Keresett egy rövidebb tuskót, amiben nem voltak jelentős göcsörtök és szeletekre hasította. Vadásztőrével szépen kifaragott két egész szép evezőt. Büszke volt magára. Megmutatta társainak. Azok hitetlenkedve nézték a rövidke kis fadarabot. Ő mosolyogva felszállt a már elkészült tutajra és határozott evezőcsapásokkal elindult a sodrás ellen. Szerencsére a folyó ezen az oldalon volt a lassabb, egyre feljebb jutott. A többiek megigézve nézték.
- Varázslat. - Mondta egyikük. Visszakormányozta kis hajóját a partra.
- Nem varázslat ez. Csak evezés. Próbáljátok ki! - Az egyikük hitetlenkedve emelte fel a másik evezőt és nyugtalanul leült Sha-man elé. Elindultak, de a férfi tapasztalatlan keze alatt a hajó nem indult el felfelé inkább csúszott a sodrással. Már úgy kapkodott, hogy majdnem felborította a tutajt. A fiú leállította. Fezébe adta úgy az evezőt, ahogy azt tartani kellett, majd néhány határozott mozdulattal megmutatta hogyan kell evezni, hogy a lehető legnagyobb hatásfokkal tegye. A férfi gyorsan tanult. Perceken belül úgy haladtak ketten együttes erővel folyásiránnyal szemben, hogy a hajó orra habokat vetett. A többiek is ki akarták próbálni. Még egy embernek megmutatta, hogyan kell, és kiszállt. - Gyakoroljatok. Nekem még kell csinálnom fele annyi evezőt, ahány tagja van a törzsnek, és ez el fog tartani egy ideig. El is indult és nekiállt. Estig tizenhét evezőt készített el, míg társai tíz tutajt. Tudta, hogy ez kevés lesz, másnap bele kell húznia, hogy időben elkészüljön. Egy ilyen tutajra legfeljebb négy ember fér, vagy öt ha van egy csecsemő. A törzs kilencvennégy tagot számlált. Illetve számlálni nem számlált senki, csak Sha-man. A törzstagoknak a harminc fölötti számoláshoz már fogódzok kellettek, de volt akinek a tizenöt már nehéz szám volt. Fontos volt, hogy a törzs minden felnőtt tagja értsen a tutajok irányításához, mert a gyerekek, már a második nap eloroztak két evezőt és kettesével vezetve a tutajokat maguktól megtanulták kezelni a parányi ladikokat. Este először elkapta és elverte a gyerekeket, amiért loptak a készletből, majd megállapította hogy egész ügyesek és egyenként mindegyiknek megmutatta a helyes evezőfogást. Már csak tíz evező hiányzott a kellő mennyiségből. Ezen az estén mindenki a tutajokról és az evezőkről beszélt. És Sha-man elnyerte a tiszteletet a törzsön belül. Ezen az estén gyújtott először pipára úgy hogy mások is láthatták. Saját korában masszív dohányos volt, nagyon hiányzott neki az érzés, hogy a füst átjárja a tüdejét. Mindenki csodálkozva nézte, ahogy füst áramlott ki a száján, de nem merték megszólítani. Még a varázsló is akaratlan tisztelettel nézte ezt a hatalmas varázserőt, de nem akarta elárulni magát, csak csöndesen morgott, hogy a mágiának ezt a formáját már ő is ismeri, csak nem alkalmazza. Senki nem foglalkozott vele. Sha-man magában kuncogott. Ahogy lefeküdni készült, - A törzs többi tagja csak egy földre leterített állatbőrt használt, míg ő kis tetőt eszkábált magának, és az alá terítette be pokrócát, oldalára bőröket fektetett, mellyel végeredményben egy zárt kunyhót hozott létre. - egy lány jött oda hozzá. Bőre még sima volt, alig lehetett több tizenegy évesnél, de itt már nem számított gyereknek. Kezében egy halom állatbőr volt. Halkan suttogva kérdezte:
- Bejöhetek Sha-man? - Ő odamorrant, hogy igen. Az egész napos faragástól elgémberedtek az ízületei, és fáradt is volt, de azért kíváncsi volt, mit szeretne a lány. Az szégyellősen kezdte.
- A varázslónk parancsba adta, hogy mindenkinek legyen bőre, amit magára húzhat, és egy ami a lábát védi. - Ijedten elhallgatott, félt hogy megsérti a nagy sámánt.
- Igen? Folytasd kérlek! - Mondta nyugodt és érdeklődő hangon a fiú.
- Hát láttam, hogy neked nincsen és nem is voltál még a vadászainkkal az erdőben, így arra gondoltam, hogy elkészítem a tiedet, nehogy megfagyj a télen amit a varázsló jósolt. - Fejezte be sután. - Sha-man elmosolyodott. Ugyan ő fel volt készülve a hidegben, volt a táskájában egy vastag nagyon finom szövet, amit fel lehetett csatolni a kabátja belsejébe, és még egy, amit a nadrág alá vehetett, de azért elfogadta az ajándékot. A lány boldogan megfordult, és kifelé indult, amikor sha-mannak szöget ütött valami az ajándék indítékát keresve. Majd hirtelen rádöbbent.
- Mi a neved leány? - Kérdezte. Az a sátor bejáratából megfordult.
- Szashi vagyok. - Mondta félénken.
- Van társad Szashi? - Kérdezte finoman. A lány szeme szinte könnybe lábadt az örömtől.
- Nincs. - Mondta, majd elszaladt a szabad asszonyok kis csoportja felé.
Másnap hajnalban Felkereste a varázslót. Feltette neki a kérdést.
- Mi a módja asszonyt kötni magamhoz a törzsön belül? - Kérdezte nyugodtan. A varázsló elmosolyodott. Ez a kérdés magától értetődő volt számára.
- Ha a törzsön belüli asszonyt választasz, akkor a tábortűz mellett a nap bármely szakában, amikor minden férfi akinek nincs asszonya jelen van, odahívja a választott asszonyt, és felteszed a kérdést, hogy kinek kell még. Ha nincs más jelentkező, akkor a tied, ha van, akkor párbajban dönti el a vitás kérdést a felek. Az aki túléli a párbajt, vagy akinek ellenfele feladja, győzött. - Megköszönte a felvilágosítást, majd magához hívta Szashit. nyugodtan kijelentette, a szertartás szavaival:
- Ez az asszony az enyém. - Mindenki megfordult, csak egy harcos állt fel. Felemelte kőbaltáját, és elidult a tűz mellé.
- Az enyém. - Mondta és harcra készen felemelte a baltáját. Sha-man nyugodtan előhúzta két tőrét. Mosolyogva intett a fejével, hogy jöjjön. Az ősember támadt. le akart csapni fegyverével, de Sha-man egyetlen magabiztos suhintással közvetlenül a kézfej fölött kettévágta a fa nyelet. A szablyatőrök hihetetlenül élesek voltak. Ellenfele ijedten nézte földre hulló fegyverét, de pillanatok alatt összeszedte magát, és puszta kézzel támadott. A fiú oldalra lépett és megpördülve a tőr nyelével úgy vágta tarkón, hogy az a földre esett. Hiába egy harminc kiló körüli ember a maga másfél méteres magasságával lehet bármilyen edzett vagy erős, nem vehette fel a versenyt Sha-mannal, aki a maga nyolcvan kilójával és százkilencven centiméterével föléje magasodott. Most a fiú a földön fekvő férfi torkára lépett. Az köhögve köpködte a hamut és port, amivel tele ment a szája és az orra. Sha-man letérdelt.
- Feladod, vagy meg kell öljelek? - Kérdezte nyugodtan. A válasz nem érkezett, kicsit belenyomta a másik arcát a porba, megismételve a kérdést. A válasz fuldokolva érkezett.
- Feladom. - A varázsló bólintott, majd megfordult. Látta amit kellett a fiú olyan fegyverrel van felszerelve, ami erősebb minden kőfegyvernél, és tud is bánni vele, de nem akar harcolni. Valami olyan tulajdonság volt ez, melyet még nem látott, de tetszett neki. Saját hatalomvágya és mohósága alatt valójában bölcs ember volt. Szashi odaszaladt urához.
- A tied vagyok Uram! - És letérdelt Sha-man előtt. Az felhúzta a földről, majd elindult a partra.
- Most tedd a dolgod, este visszajövök. - Mondta és a parton nekiállt az utolsó tíz evezőnek. Mikor végzett csodálkozott, hogy alig egy óra telt el. Nagyon belejött a művészkedésbe. Az egyik evezőre felvéste a nevét, és a tőrrel rajzolt mellé egy madarat. jól esett. Mikor ezzel végzett, odament a tutajépítőkhöz és az evezni tanulókhoz. Az utolsó vízi alkalmatosság készült. Egész szépen dolgozott az öt tutajkészítő. Már gyakorlott mozdulatokkal hasították a fát és kötözték egymáshoz a félrönköket. Mosolyogva nézte a most tanulókat. Odament és egyenként megmutatta mindenkinek a jó fogást és a mozdulatokat, Majd kiment velük a vízre. Mikor már mindenki egész tűrhetően megtanulta, megfogott nyolc pár evezőt, köztük a sajátját, elvitt egy tutajt, és elindult a folyón fölfelé. Talán egy kilométerrel feljebb megtalálta a gyerekeket. Saját maguk készítette tutajokon gyakoroltak, elég durva másolataival az ő evezőinek. Magához hívta őket. Kiosztotta az evezőket, és Egyenként mindenkinek megmutatta a helyes fogást, majd három gyereket felvett a saját maga tutajára, akiknek nem sikerült szinte egyből elsajátítani a mozdulatokat és szép lassan végtelen türelemmel tanította őket. Már esteledett, mire úgy érezte megfelel. Magához hívott két gyereket az idősebbek közül, akik értelmesebbek voltak a többinél. Mint megtudta, az egyiknek Tir-og, míg a másiknak Goreg volt a neve.
- Ti fogtok utazni az én tutajomon Szashival együtt. - Mondta, begyűjtötte az evezőket és elindult a tábor felé. A gyerekek először dermedten álltak, majd ujjongva újságolták el a többieknek, micsoda megtiszteltetésben lesz részük. Mikor visszaért a táborba már mindenki az útra készült. Szashi szaladt oda hozzá.
- Készen vagyok Sha-man, már odaraktam a magam holmiját a fekvőhelyedhez. - A fiú elmosolyodott. Kész vannak. Neki percekbe telik összerakni a holmiját, hiszen minden a most is hátán levő zsákban volt. A vacsora után nyugodtan feküdt le a helyére Szashi mellé. Boldogan aludt el. A félhomályban megnézte a lány vonásait alaposabban. Szép arca volt, nyoma se látszott rajta a törzs minden tagján jelen levő ráncoknak. Nagyon vékony volt, saját korában ezzt kórosan soványnak nevezték volna. Ezen a ponton emlékeztetnie kellett magát: Ez a saját kora. A huszonegyedik század első feléig még tizenháromezer évet kellett várnia.

2009. Elkezdtem egy gondolat nyomán... Nem tom milyen lesz...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-12-19 19:25:47

Látom a tanulás elkezdődött. Bele sem gondoltam eddig hogy milyen lehetett akkor az élet.
Tetszik a történet, megyek a következő fejezethez.:)
Alkotó
Regisztrált:
2007-05-16
Összes értékelés:
59
Időpont: 2009-08-28 12:42:26

Folytatom... :D Mindig irogatok valamit, nagyrészt fel is töltöm... Most kerül is fel a második fejezet.
Alkotó
Regisztrált:
2006-01-24
Összes értékelés:
515
Időpont: 2009-08-24 15:57:13

Nagyon jo lett. Ugye folytatod? Jo a gondolat, remekul megirva, nagyon tetszik. :)

Legutóbb történt

black eagle bejegyzést írt a(z) Dimenziók (haibun) című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Penészvirág kalitkában című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 3. rész című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 09. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 08. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 07. című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Kicsit másképp 10. címmel a várólistára

túlparti alkotást töltött fel Plagizáció címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) Könyöklő Gróf című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Altató minden évszakban című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Három lány 18. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Érdekes álom? című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)