Nagy kísértés

Szent Fincelius a sivatagban ült, és koplalt. Kénytelen volt koplalni, mert a sivatagban nem volt más, csak néhány kődarab és nagyon sok homok. Szomjas is volt a szegény szent Fincelius. Volt ott egy árok, ott ült az árok szélén, de bizony abban nem volt egy csepp víz se, csak egy aszú béka.

Mindent összevetve, a szent nagyon elégedett volt a helyzetével. Semmi sem teszi Istent annyira elégedetté, mintha a hívei egész nap a sivatagban töltik az idejüket, éheznek, szomjaznak, és lopják a napot. Szent Fincelius úgy érezte, már nagyon közel van a mennyországhoz. Hamarosan leengedik neki a hosszú, aranyos lajtorját, amin különben csak az angyalok sétifikálnak föl és alá. Ezen megy föl a mennybe ő, szent Fincelius.

De közben csak a napot lopta, és már egészen besötétedett. Műveletlen emberek azt mondják, eljött az este, eljött az éjszaka, ez minden nap megtörténik, nem nagy ügy. De rosszul tudják; csak azért lett nagy sötétség, mert szent Fincelius ellopta a napot.

Aha, gondolta magában az ördög, szerzek magamnak egy kis szórakozást.

Felhúzta a hétmérföldes csizmáját, és máris ott állt a koplaló szent előtt.

Koplalgatunk, koplalgatunk? - kérdezte nagyon szellemesen.

Persze a szent már messziről megérezte a kénkőszagot, hallotta a hollószárny suhogását, látta a kecskebak patáját a hétmérföldes csizmákon keresztül. Takarodj innen! - üdvözölte barátságosan. Eredj vissza a hetedik pokolba, ahonnan jöttél.

Miért vagy ilyen mogorva? - kérdezte az ördög. Éppen meg akartalak hívni egy jó vacsorára. A főnököm feleségül veszi az anyósát, és nagy lakoma van a pokolban. Nézd csak, - és az ördögfajzat meg is mutatta a terített asztalt szent Finceliusnak. Volt ott minden, fűszár pecsenye buggyantott karórépa, mojitoban pácolt habgaluska, kutyafüle, barátfüle. Hát még a sok márkás konyak, vékonyak és aluszékonyak, Le Coeur likőr, borok, sörök, barokk sarok, három kocsmában sem isznak meg ennyit egy sima hétfő este.

Ez mind a tiéd, ha dicsőíted a főnökömet.

A szent éhes volt és szomjas, de nagyon állhatatos. Megmondta kereken az ördögnek, hova menjen, és ki fogja a főnökét dicsőíteni.

Jól van, gondolta az ördög, van még egy-két ötletem, lássuk, mit szólsz ehhez.

Most szebbnél szebb hölgyeket mutatott az állhatatos szentnek. A hölgyek mindent bedobtak, vagy inkább ledobtak magukról, és olyan kacér pillantásokat vetettek, hogy a kövek is megolvadtak volna. Szent Fincelius nyelt egyet, és örült, hogy igen bő csuhát visel, eltakar ez mindent, amit el kell takarnia. Elviheted vagy itt hagyhatod a barátnőidet, mondta kissé rekedt hangon, nekem teljesen mindegy. Sosem fognak letéríteni az erény útjáról.

Az ördög intett egyet, mire eltűnt az egész pokolbeli társaság. Többször is próbálkozott még ezen az éjszakán, mutatott piros Ferrarit, győzelmi koszorúkat, miniszteri bársonyszéket, ingyenes BKV bérletet, de szent Fincelius kitartott az erény útján.

Mit tehetett az ördög, már nem maradt több trükkje, csak egy. Megmutatta szent Finceliusnak az egész világot, a városokat és falvakat, az erdőket és mezőket, óceánokat és folyókat, szelíd állatokat és vad embereket, és köröskörül annyi pénzes zsákot, amennyi centje nincs még a Bill Gates-nek se. Ezt mind neked adom, ha dicsőíted a főnökömet.

Szent Fincelius szemei fölakadtak az ámulattól. Ezt mind nekem adod, a kolostorommal együtt, ahol szent Funiculus minden nap annyi borsot tör az orrom alá? Nekem adod az egész refektóriumot, a dormitóriumot, tepidáriumot, frigidáriumot, caldáriumot, lapidáriumot, kolumbáriumot meg mindent, amit eddig nekem kellett kitakarítanom, nagyon alázatosan? Nekem adod a seprűt is, hogy végre kettétörjem szent Funiculus hátán? Áll az alku! Elfogadom az ajánlatodat. Dicsérni fogom a főnöködet, ahogy még senkit sem magasztaltak. Senki nem magasztal olyan szépen és őszintén, mint én, az alázatos Fincelius.

Az ördög zavartan vigyorgott. Igazán kedves, nagyon köszönöm, de volna itt egy kis probléma. Sajnos nem tudom neked ajándékozni az egész világot, a kolostorodat, de még a seprűt sem, hogy eltört a kedvenc apátodnak a hátán. Nem ajándékozhatom el, mert nem az enyém. Semmi sem az enyém, amit mutattam neked.

Úgy érted, hogy becsaptál? - kérdezte a szent felháborodottan.

A legteljesebb mértékben, az első pillanattól az utolsóig.

A szent körülnézett, egy jókora követ keresett, hogy hozzávágja, de ezt az ördög már nem várta meg.

Ez bizony baj, gondolta a becsapott aszkéta, nincs mit tenni, maradok szent Fincelius.