Depresszió
Valószínűleg mindannyiunk életében előfordulnak olyan időszakok, amikor szomorúak, letargikusak vagyunk. Érdeklődésünket olykor még a kedvenc tevékenységünk sem kelti fel.
Kényszeresnek érezzük azon feladatainkat, amit eddig szívesen végeztünk, nem tudunk rá úgy koncentrálni, ahogyan eddig tettük azt. Ennek a kiváltója az életben elszenvedett stresszekre adott teljesen normális reakció; nevén nevezve a depresszió. A depresszió csak akkor tekinthető abnormálisnak, ha nincsen arányban a kiváltó eseménnyel, és nem tudunk kilábalni belőle.
A depresszióra elsődlegesen hangulati zavar jellemző, négy tünetcsoportot foglal magában. A hangulati tüneteken túl kognitív, motivációs és testi tünetek is jelentkeznek. A depresszió diagnózisához nem feltétlenül kell mind a négy tünetfajtának előfordulnia, de minél erősebben jelentkeznek ezek, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy depresszióban szenvedünk.

 A szomorúság és a levertség a legkiugróbb emocionális tünete a depressziónak. Életünket reménytelennek ítéljük meg, boldogtalanok vagyunk, sokat sírunk, öngyilkossági gondolatokat is forgatunk a fejünkben. Nem elégít ki bennünket semmi, nem tudjuk élvezni az élet örömeit.

Saját tapasztalataim

* Nálam azért nincsen még jelen ez a teljes érdektelenség. Jó állásom van, ahol elismerik szakmai tudásom. Másodállásban is tevékenykedem. Nagyon is motivált vagyok abban, hogy az állasaimat megtartsam, minden erőmmel arra törekszem, hogy munkámat jól ellássam.
*Mégsem érzem jól magam a saját bőrömben, elégedetlen vagyok a sorsommal, az adottságaimmal, lehetőségeimmel, sokszor foglalkoztat a halál gondolata, milyen lehet kivérezve elmúlni, milyen érzés lehet az, amikor a tüdő megtelik vízzel, vagy gyógyszer túladagolásban örökre elaludni? Melyik halálnem állna legjobban az egyéniségemhez? Ilyenkor megrémülök magamtól. Ami elriaszt attól, hogy kipróbáljam, az a két gyermekem fájdalma, hogy elveszíthetnek. Őmiattuk érdemes élnem, küzdenem.

 Kognitív (értelmi) tünetek elsősorban a negatív gondolatokból állnak.

Saját tapasztalataim

*Sokszor olyan értéktelen vacaknak tartom magam, aki senkinek sem kell! Legtöbbször pesszimista vagyok. Szeretnék ezen változtatni, de sokszor arra kapok visszacsatolást, hogy nem kellek annak, akihez görcsösen ragaszkodom. Ez olyan mértékben frusztrálttá tesz, hogy már szinte fizikai fájdalmat okoz. Tudom, hogy személyiség romboló ez az állapot, de rögeszmésen ragaszkodom a szerelemhez, ami a valóságban talán nem is létezik. Minek is kell nekem egy olyan ember szerelme, akit valójában megvetek? Talán azért, mert szeretek szenvedni? Nem, ez így nem igaz, nem vagyok mazohista!
*Máskor azt gondolom, némi túlzással - hogy nincsen nálam okosabb, szebb a világon, olyan magabiztos vagyok, energikus, felhangolt - kérdezik is tőlem - mit szívtál? Olykor olyan gyorsan váltakozik a hangulatom, hogy nem bírom kontrollálni a cselekedeteimet. A munkahelyemen viszont mintha kicserélnének, bár nem úgy végzem a feladataimat, ahogyan elvárom magamtól, de mosolyogva megyek a gyermekek közé - mondja is az éjszakás kolléga, aki nálam ügyel, hogy mutogatni kellene engem, mert nem hozom be az otthoni gondomat a munkahelyemre - és ez nem külső kényszer számomra, hanem belső késztetés. A neten is túl pörgetem magam, olyan vitákba megyek bele, amiről tudom, hogy teljesen fölösleges, és mégis provokálok, sőt - olykor még manipulálok is, csak azért, hogy utána önkritikát gyakorolva szégyelljem magam. Olyan dolgokat írok le csak, mert emelkedett a hangulatom, amit normál állapotban soha nem tennék meg.

 A motiváció is mélypontra zuhan a depresszióban.

Saját tapasztalataim

*Saját magam árnyéka vagyok. Én, aki mindig nyüzsögtem, kezdeményeztem, szerveztem a programokat; most csak tengek-lengek. Alig vagyok bevonható plusz feladatokba, nem csinálom szívvel-lélekkel azt, ami ezidáig teljesen természetesen az életem része volt.

 A depresszió testi tünetei közé tartozik az étvágytalanság.

Saját tapasztalataim

*Ebből profitáltam, lefogytam pár kilogrammot, mondják is a kolléganők - mi tornázunk, Noémi pedig karcsúsodik!
*Alvászavarban, fáradtságban, energiahiányban is van részem.
Ez egy kimerítő betegség, nem könnyű "élettárs".

Mánia
 Nyugtalansággal, ingerlékenységgel , gondolatszökkeléssel járó beteges lelkiállapot, amely olykor melankóliává változik, vagy együtt jár a tudat és érzésvilág egy pontba való koncentrálásával.

Saját tapasztalataim

Mániásdepressziós vagyok, hangulatom hol depresszív, hol normál, valamint vannak mániás és normálállapotaim.

Állandóan vádolom magam, mit, mikor és hogyan rontottam el. Nem elég ez a depresszív állapot, most még pánikolok is, mert már rég ki kellett volna jönnöm a depresszióból, de az Istennek sem akarok jobban lenni! Antidepresszáns bogyókat nem vagyok hajlandó szedni, pszichológushoz még mindig nem megyek, a pszichiáter szóba sem jöhet, magamnak kell kimásznom belőle, ha már belekeveredtem. Antidepresszánsnak a neten a fórumot használtam, azóta szenvedélybeteg is lettem, netfüggő - ahol még jobban sérült a lelkem.

Újra "én" szeretnék lenni, mindig türelmes, kiegyensúlyozott, nyüzsgően mosolygós! Nem akarok a hangulathullámzásaimnak rabja lenni! Nem akarok másokat megbántani, még akkor sem, ha porig aláznak! El kell, végre fogadjam olyannak magamat, amilyen valójában vagyok, nem pedig olyannak, amilyennek látni szeretném, látni szeretnének! Nem akarok több önostorozást! Csak végre tudnám magamat is úgy szeretni, ahogyan másokat szeretek!


Felhasznált szakirodalom: Rita L. Atkinson, Richárd C. Atkinson, Edward E. Smith, Dary J. Bem: Pszichológia - OSIRIS Bp. 1997