HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 25

Tagok összesen: 1837

Írás összesen: 46781

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dpanka
2018-08-07 16:08:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: T. Pandur JuditFeltöltés dátuma: 2009-09-02

Valtosz strand

A férje megmozdult a mellette levő napágyon. Csilla felnézett a könyvből, amit olvasott.
- Bemegyek úszni. - intett a férje a tenger felé.
- Te nem jössz? - kérdezte és felállt.
- Menj csak, én majd később fürdök, még nagyon süt a nap, én meg még hófehér vagyok. - felelte az asszony, és letette a könyvet a napágya melletti kis asztalkára.
Nézte, amint a férje a tenger felé indul. Ahogy a napernyő árnyékából kilépett, a forró homokon ugyancsak szedte a lábait. A tengerhez érve fürgén belegázolt, aztán megállt, szoktatta magát az elsőre hidegnek tűnő vízhez. Lépésről, lépésre haladt beljebb, beljebb az egyre mélyülő vízben, és közben locsolta a felsőtestét, hogy az is lehűljön. Majd elfeküdt, és úszni kezdett befelé. Hamarosan csak egy fekete pont látszott belőle a csillogó kék vízen.
Csilla feljebb állította a napágy fejrészét, hogy ülőhelyzetben kényelmesen neki támaszkodhasson, és kedvtelve nézett körül.
Körülötte a homokos, nagy strandot betöltő színes napernyők széle libegett a tenger felől fújdogáló enyhe szélben. Hétköznap lévén az ernyők alatt sorakozó napágyak nagy része üres volt. A foglalt ágyakon, a színes törölközőkön elnyúló emberek is olvastak, napoztak, szundikáltak a déli forróságban. Csend és nyugalom volt a nagy strandnak ezen a részén, távolabb a városkától, a jacht kikötőhöz közel. A kék tenger vakítóan szikrázott a napsütésben. A távolban, a tengerben lévő apró szigetek között, fel-feltűnt egy vitorlás, néha egy kiránduló hajó. Elhaladtak a tágas öböl mellett, és az általuk keltett nagyobb hullámok csak hosszú percek múlva sodródtak ki locsogva a partig, meghintáztatva a színes gumimatracokon fekvőket és az úszkálókat.
Az öböl bal oldalán, a távolban, Parga városka domboldalra épült hófehér házai és a piros háztetők látszottak a zöldellő fák között, mellettük egy sziklás domb tetején hatalmas erődítmény rendszer romjai uralták a várost és a tengert.
A tágas öböl jobb oldalán hófehér jachtok ringatóztak a vízen, bevont vitorlákkal. Néha egy-egy csónak indult el róluk, vagy vízibicikliken ülők kerülték meg őket. Mögöttük kiemelkedett a szárazföld vízbe nyúló karéja, olívaligetek és citrus ültetvények borították a dombot. A fák között, a domboldalon néhány ház látszott. Lenn a domb aljánál, a parton, a jacht kikötő körül, embernél magasabb leánderbokrok fehér és piros virágait ringatta a meleg szél.
Csilla boldogan elmosolyodott, ezúttal igazat írt a többnyire túlzó jelzőket használó útikönyv. Parga valóban a legszebb fekvésű városka a nyugati görög parton. A Valtosz strand tágas öble az átlátszóan tiszta vizével, a parton a puha homokkal, a mögötte hullámzó sötétzöld dombokkal festői látvány volt. Annál is inkább, mert a partrészt még nem építették be szállodákkal.
Kiegyenesedett ültében és körülnézett a fodrozódó, csillogó vízen, a férjét kereste a tekintetével, de sehol sem látta. Egy pillanatra becsukta a szemét, hogy pihentesse. Amikor kinyitotta szinte kővé vált a rémülettől.
A strand, ahol még egy pillanattal előbb pihent, eltűnt. A napágya egy, a körülötte levő végtelen, szürkés színű óceánból kiemelkedő, víztől csúszós, kopár sziklatömb tetején billegett. Amerre a szeme ellátott csak víz és víz mindenütt körülötte, hatalmas fortyogó, tajtékzó hullámokkal, amik időnként átcsaptak ezen a sziklatömbön is. A levegő olyan forró volt, hogy szinte égette a tüdejét és nehéz, fullasztó szagokkal volt terhes. Csilla görcsösen markolta a napágy alumínium keretét, amikor átcsapott a sziklatömbön a következő hullám teteje. A víz langyos volt és eléggé büdös, csurom vízzé áztatta az egész ágyat, fürdőlepedőstől, Csillástól, de szerencsére a billegő napágya a helyén maradt, nem sodorta le a tengerbe. Ahogy a hullám elvonult, a sziklatömbön, a napágy körül átlátszó, kocsonyás, medúzákhoz hasonló lények tömegét hagyta, és néhány nagy tengeri csillagot. A kisebb hullámok megtörtek a sziklatömb körüli mészkő zátonyokon, és medúzák tömegei ringtak a felszínükön. Most már rájött, miért olyan fullasztóan büdös a levegő körülötte. Kétségbeesetten nézett körül, valami biztonságosabb és szárazabb hely után kutatva a szemével, amikor a háta mögül ahhoz hasonló zaj hallatszott, mint mikor a viharos szél a hajóvitorlákat csattogtatja. Ahogy hátranézett, a sárgás színű égen, egy hihetetlen vörösesbarna lényt látott a levegőben közeledni. A lény két oldalán hatalmas háromszög alakú bőrszárnyak csapkodtak, ezek okozták a zajt. Egy-egy szárnya megközelítette az egy méter hosszúságot és a teste is körülbelül ugyanakkora volt. Pillanatokon belül ügyesen leszállt a sziklára, megtámaszkodva a rövid és izmos hátsó lábain, amik három karomban végződtek. Aztán, valahogy "kifűzte" a sokkal hosszabb mellső végtagjainak a karmait a szárnyából. A bőrszárnyait összezárta a hátán, és szabaddá vált mellső végtagjaival is megtámaszkodott. Ijesztően nagy koponyájában kitátotta a hatalmas száját, és falatozni kezdte a sziklán szétszóródott tengeri lényeket. Hosszú, hegyes farkával, aminek a vége előtt egy szív alakú kitüremkedés volt, elégedetten csapkodott a háta mögött. Csilla nagy levegőt vett, hogy sikoltozni kezdjen a rémülettől, amikor valami nekiütődött az ágya szélének. Amikor odapillantott, a forró és büdös levegőt csak sóhajtva tudta kiereszteni a száján. Amíg a háta mögé nézett, a sziklára egy újabb lény érkezett. Lassan mászott a falatozó repülő szörny felé, és közben hozzáért Csilla napágyához. Az új jövevényről már Csilla is tudta, hogy egy krokodil. Ugyan a farka vége egy hal farkára hasonlított, nem volt csontpáncélja, a feje keskenyebb volt és a szája hosszúkásabb, de határozottan egy krokodil volt. Két és fél méter hosszú éhes krokodil lökte meg a napágyát. Csilla egész testében reszketve lehunyta a szemét, nem akarta látni, hogyan fog bekövetkezni számára az elkerülhetetlen vég. Rettegve várta a hasogató fájdalmat, amikor ráveti magát valamelyik a két ragadozó közül, de nem történt semmi!
Illetve valami mégis történt, ahogy halálra váltan, csukott szemmel reszketve kapaszkodott törékeny mentsvárába, a napágyába. A tenger harsogása elcsendesült, nem érezte magán a fel-felcsapó vízpermetet, és a szelet, viszont mintha még sokkal büdösebb lett volna és még melegebb. Érezte, hogy az izzadtság elönti minden porcikáját, és csordogálni kezd rajta. Valami döngicsélni kezdett a füle mellett és szinte önkéntelen hessegető mozdulattal kapott oda és nyitotta ki a szemét. A szikla és körülötte a végtelen tenger eltűnt. A napágya a szárazföldön állt, szemben egy tó, vagy öböl látszott, aminek a partját növények borították. Egy pálmaszerű fát látott, különböző nagyságúra nőtt páfrányokat, ritkás, magasra nőtt fűcsoportokat, kidőlt fák korhadó törzseit és közöttük egy -egy barna dombot. A tó, vagy öböl körül, félkörben, kopár hegyek magasodtak, néhány fenyőfához hasonló növény nőtt csak a sziklák között. Az elképesztő nagyságú, légynek látszó rovar, ami a fülébe zümmögött, leült a napágy mellett egy kisebb páfrányra, így jól megfigyelhette hatalmas szemeit, két erezett hártyás szárnyát és folyton tapogatózó, szívogató ormányát is. A víz partján valami mozgást vett észre és elhűlve látta viszont a könyvek illusztrációiból jól ismert dinoszauruszokat. Ezek azonban nem rajzolva voltak. Kisebbek voltak, mint ahogyan azt a múzeumban összerakott csontvázuk alapján valaha is elképzelte, csak olyan másfél méteresek, és serényen dolgoztak mind a ketten. Kerek gödröt ástak mellső végtagjaikkal a puha földbe és az egyikük meglepő gyorsasággal tojásokat kezdett tojni az elkészített fészekbe. A másik, mint egy őrszem nézelődött mellette, és amikor Csilla úgy érezte, hogy őt nézi, akkor megtapasztalta, hogy mit jelent a valóságban az a mondás, hogy "feláll a szőr a hátán" a félelemtől. Hát még amikor az őrszem szaladni kezdett feléje! Épp azon volt, hogy felugrik a napozó ágyáról és elfut, amikor a dinoszaurusz megállt és ráugrott valamire. Amikor felegyenesedett, egy megtermett patkánynak látszó szőrös állat kapálózott a szájában. A dinoszaurusz visszafutott a másikhoz, aki közben befejezte a tojások lerakását és gondosan betakarta a fészket földdel. A kis szőrös állatot elégedett csámcsogással közösen falták fel, majd villámgyorsan eltűntek a szeme elől a vízparton, az ellenkező irányban. Mire Csilla leküzdötte feltörekvő hányingerét, a fészket máris ellepték a patkányszerű szőrős állat rokonainak kisebb-nagyobb példányai, és sebesen kaparták ki az elrejtett tojásokat. Ott helyben falták fel őket. Egészen addig tartott a dínótojás lakoma, amíg a bozótból rájuk nem rontott egy nagyobbacska kutya méretű, medvére hasonlító, de hosszú, egyenes farkat viselő jószág, s el nem kapta közülük az első példányt. Akkor a többi visítva szétszaladt és a társukkal együtt a tojás lakomát is ott hagyták neki. Csilla néhány dobbanást hallott, hatalmas reccsenések kíséretében, és rengeni kezdett a föld a napágya alatt. Aggodalmasan fürkészte a hang forrását, és hinni sem akart a szemeinek, amikor a vízparton szétszórtan levő barna dombok megemelkedtek és lábra álltak. Mindegyikből egy-egy öt méter magas és kilenc méter hosszú dinoszaurusz lett. A hústornyok hátat fordítva a pihenőhelyüknek, hatalmas lépteikkel egyenesen Csilla törékeny napágya felé gázoltak, az aljnövényeket tépegetve. Na, kellett nekem kicsinyelni a tojásrakókat, - gondolta az asszony, és már ott is tornyosult a szeme előtt az egyik monstrum. A bőre hemzsegett a férgektől, a legyektől és iszonyú szagot árasztott. Csillának már csak annyi ideje volt, hogy lehunyja a szemét, hogy legalább ne lássa a ránehezedő hatalmas lábat. Várta a földbedöngölő fájdalmat, de nem történt semmi!
Hűvösebbnek kezdte érezni a bőrén a levegőt és néha, néha egy enyhe fuvallat is megcsapta, ami kellemes vízszagot hozott. Máskor meg förtelmes bűz csapott az orrába. Hullámok morajával keveredő cuppogó és fröcskölő hangot hallott, közte morgásokat, visításokat közvetlen közelből. Óvatosan, előbb résnyire nyitotta a szemét, majd a látványtól tágra meresztette.
A napágya szerencsére még mindig a szárazföldön állt, az előbb távolinak látszó vízpart azonban sokkal közelebb volt most hozzá. Már biztos volt benne, hogy egy tengeröblöt lát. Eltűntek a partról a pálmaszerű fák, a páfrányok, és füvek. Csak apróbb-nagyobb köveket, s a tenger hordalékait látta maga körül a földön. Na és a hordalékok között, egészen közel hozzá, mindössze néhány méterre erőteljes testalkatú, zömök, csupa izom, szőrös nagy gorillákra hasonlító élőlények kutattak. Tőlük származott a visító és morgó hangok egyvelege. Csilla óvatosan hátranézett, ügyelve, hogy ne csapjon zajt. Amikor a háta mögött, vagy öt méterre, megpillantotta a zölden ringatózó nádast, úgy gondolta, hogy ott sokkal nagyobb biztonságban lenne, mint a nyílt parton, a napágyán. Lassan mozdult, elszántan lecsúsztatta a lábait a napágy egyik oldalán, le akarta tenni a földre. De a föld nem volt sehol. Mintha egy szakadékba lógna le a lába, úgy érezte. Visszahúzta a lábait az ágyra, lassan hasra fordult és a kezével próbálta elérni a nagyon is szilárdnak látszó földet. De a keze nem tapintotta a köveket, a fadarabokat és kagylóhéj töredékeket, amiket pedig a szemével látott. Akárhogyan is nyújtogatta utánuk a kezét, csak a semmit markolta. Visszatornázta magát ülőhelyzetbe és megnyugodva látta, hogy a parton keresgélők ügyet sem vetnek rá. Talán nem is látnak engem! - gondolta reménykedve. Aztán még egy megállapítást tett: Nem szállhatok le a napágyról, mert lezuhanok valami űrbe... Itt kell maradnom. Abban a pillanatban önkéntelenül megmerevedett. Az egyik élőlény egyre közelebb és közelebb jött hozzá. A szemeivel ugyan a földet pásztázta, és fel-felkapott néha valamit, amit gyorsan a szájába tömött, de közben odaért Csillához. Már ott szuszogott mellette. Azt is látta, hogy ennivalót keresgél a hordalékok között. Barna és szőrtelen kezeivel kis rákokat, apró medúzákat kapott fel a földről és a szájába tömte, megrágta őket és már nyelte is le. A büdös szagtól, ami áradt belőle, jobban felkeveredett az asszony gyomra, mint a látványtól. Csilla kimeredt szemmel várta, hogy mi lesz, ha a gorilla odaér egészen. Nem mert megmozdulni, nem mert sikítani, sem elszaladni. Az állat azonban ügyet sem vetett rá, megkerülte a napágyát, amikor odaért, és letelepedett mellé egy nagyobb kőre, olyan közel, hogy ha kinyújtotta volna a kezét, megérinthette volna. Csak lassan csillapodott Csilla őrült szívverése, csendesen lélegzett és nem merte a szemét levenni a szomszédjáról. Ahogy közelről figyelmesen nézte, meglátta, hogy nem gorilla. A rengeteg szőr rajta nem a sajátja. Valami állat, vagy állatok lenyúzott, szőrös bőr darabjai voltak ráerősítve a hátára és a mellkasára, amik lelógtak a térdéig. Most, hogy ült, oldalán kilátszott a saját barna bőre, amit ritkás, rövid vörösesbarna szőr borított, ugyanúgy mint a lábát, és a hosszú karjait, amiket összefont a térdén maga előtt. Az is kiderült mitől olyan büdös. A magán viselt állatbőrök vastagon be voltak kenve valamivel, ami most közelről határozottan ürüléknek látszott. Talán valami nagy vadállat ürüléke, hogy elriassza vele a többit.- spekulált rajta önkéntelenül Csilla. A furcsa parfümből a fején lévő hosszú hajra is kent, ami lelógott a hátára. Szinte nem is látszott, hogy hol végződik a saját haja, és hol kezdődik a magán viselt állatszőr. Ez egy ember. Ez egy ősember. - ismerte fel Csilla a szomszédját. Az ősember körbe-körbe nézelődött. Előreugró homloka alatt meglepően nagy és kerek szemei voltak. Az orra kicsi volt, nagy orrnyílásokkal, nem domborodott előre sem a szája, sem az álla, szinte lapos volt az arca. Hol a többieket nézte, akik a parton keresgéltek, hol a háta mögé figyelt. Csilla is körülnézett. Megnézte a tágas kék vizű öblöt, a környező zöld hegyeket, amiket sűrűn beborítottak a lombos fák, és ráébredt, hogy most is a Valtosz strandon van. A hegyek ugyan még magasabbak, és nyoma sincs sem a várnak, sem a városkának, de már ráismert a helyre. Szóval itt voltam végig, ezen a helyen. Csak valahogyan visszamentem az időben. Biztosan álmomban. - gondolta Csilla és végre megnyugodott. Megnézte a parton kutató többi ősembert is, tizenötöt számolt össze belőlük. Mindegyik ugyanúgy nézett ki, mint az, amelyik mellette üldögélt. Szaporán kutattak élelem után, beleértve a víz szélén lévő kisebb halakat is, amiket megdöbbentő ügyességgel kaptak el a puszta kezükkel és tömtek be azonnal a szájukba. Voltak közöttük kisebbek is, akik távolabb, visítva fröcskölték egymást a tengerbe gázolva. Nyugalma azonban csak néhány percig tartott. A mellette ülő ősember felpattant a helyéről, és vérfagyasztó hangon üvölteni kezdett. A vízben lévők egy emberként átvették a fülhasogató üvöltést, kirohantak a partra és felkapkodták a földről a kezük ügyébe kerülő kövek közül a nagyobbakat és elkezdték őket Csilla felé hajigálni. Csilla önkéntelenül hasra fordult és a kezét a fejére kulcsolta, hogy védje magát a kőzáportól, amiből néhány már az ágya szélén koppant. Ahogy hasra fordult, megpillantotta azt, ami kiváltotta a kőzáport. Egy nagyra nőtt oroszlán bukkant elő a nádasból. A teste nagyobb volt, mint ahogy azt egy oroszlántól elvárnánk, a feje nyújtottabb, a fülei kisebbek, a lábai rövidebbek, a tépőfogai nagyobbak voltak a kelleténél, de határozottan oroszlán volt. Lapos oldala, vérfagyasztó üvöltése és elszánt tekintete nem arra utalt, hogy megriadna a kőzáportól. Összekuporodott, és ugrani készült. Egyenesen a napágy felé! Csilla összehúzta magát, szorosan becsukta a szemét, és ha tehette volna, páncélt növeszt a hátára, az éles karmok ellen, amik mindjárt rajta landolnak. Várta a marcangoló fájdalmat, de nem történt semmi!
A szíve őrülten kalapált a mellkasában, még a fülében is a saját szívdobogása dörömbölt, ezért nem hallotta egy ideig a tenger locsogását, az evező csapásokat és a kiáltásokat. Ahogy idővel csitult a szívdobogása, lassan-lassan beszivárogtak ezek a zajok a fülébe. Kikukucskált a szempillái között és hatalmas kő esett le a szívéről. Az oroszlán eltűnt, vele együtt eltűnt a nádas is, a helyén csenevész bokrok küzdöttek a köves talajon a megmaradásért. Oldalra lesett a karja mögül és megkönnyebbült, hogy már az ősembert sem látja. Úgy látszik, amikor lehunyom a szemem, akkor változik a helyszín. - gondolkodott el az elképesztően valóságos álmán. Lassan megfordult a napágyon és újra a szeme elé tárult az öböl. Talán még tágasabbnak látszott, mint amikor az ősemberek gyűjtögették az élelmet a partján. A körülötte lévő hegyek kicsit alacsonyabbnak és kerekebbnek látszottak, viszont a sűrű erdő helyét már csak a kivágott fák megmaradt tuskói mutatták. A tengeren alacsony, lapos építésű vitorlás gályák százai közeledtek a part felé. Az árbocaikra felhúzott négyszögletű vitorlákon hatalmas kiterjesztett szárnyú, aranyszínű sasok díszelegtek. A gályák hátulja és eleje ívesen felkunkorodott, a vitorlák kötelei ezekhez voltak rögzítve. A gályák oldalán evezők nyúltak a vízbe, szorgos lapátolással segítve a vitorlákat a kikötésnél. A legkisebb gálya közülük elérte a sekély vizet, az evezősök keresztbe fordították, miközben a vitorlát bevonták rajta, és már repült is kifelé egy-egy nagy horgony mindkét oldalán. A part felőli oldalán egy csapóhidat engedtek le róla kötelekkel, hogy szárazlábbal lehessen partra szállni róla. A következő, nagyobb gálya már nem jött ki a sekély vízbe, hanem a kisebb gályával párhuzamosan, beljebb vetett horgonyt és a csapóhídját a kisebb hajóra engedte le. A következő gálya is ugyanígy horgonyzott le vele párhuzamosan, és kötötte össze magát a csapóhídjával a kintebb horgonyzókkal. Az öböl szinte percek alatt megtelt az ily módon kikötött és összekapcsolt gályákkal. Kiáltások hangzottak fel mindenhonnan, és a csapóhidakról emberek kezdtek a partra özönleni. Csupasz lábukon sarut viseltek, kurta tunikájukat a derekukon fém veretes öv fogta össze. A vállukon a köpenyüket lobogtatta a tengeri szél. A hátukon "T" alakú bot volt, ezeken vitték a felszerelésüket, az oldalukon súlyos bőrtáska himbálódzott. A partra lépők levették a hátukról a felszerelésüket és elkezdték magukra szedni a darabjait. A vékony bőrsaru helyett szöges bakancsnak látszó lábbelit vettek fel. Öltözködés közben jókedvűen kiabáltak egymásnak, néhányan nagyokat nevettek. A tunikájuk fölé a derekukra, erős bőrből készült, fémmel megerősített csataszoknyát csatoltak, ami védte a csípőjüket és a combjukat. A felsőtestükre lemez vértet erősítettek, segítettek egymásnak összefűzni és becsatolni a darabjait, hogy biztosan és mereven álljon rajtuk. Amikor feltették a fejükre az arcvédővel ellátott sisakjaikat, akkor végre Csilla is rájuk ismert. Legionáriusok, római katonák! Magukra csatolták rövid kardjukat, és a tőrüket, a hátukra erősítették a hajító gerelyt, kezükbe fogták a lándzsájukat és hatalmas pajzsukat. Szemlátomást harcra készültek egy Csilla számára láthatatlan ellenséggel. Amíg az először partra lépők magukra vették a felszerelésüket, az egymáshoz kapcsolt gályák soráról csak egyre özönlöttek le az emberek. Néha egy kis fennakadás volt a tolongásban, amikor harci szekereket toltak le az összekapcsolt gályákról a csapóhidakon keresztül, vagy nyihogó lovakat vezettek le rajtuk. Az öböl lassan kezdett megtelni katonákkal és hadifelszereléssel. Egyre közelebb és közelebb nyomultak Csilla törékeny napágyához. Az első harcosok baj nélkül elsétáltak mellette, de ahogy sűrűsödött a tömeg, az egyik katona rövid kardjának a tartója fájdalmasan végig karcolta Csilla lábszárát. Jaj, ezek mindjárt eltaposnak! - rémült meg az asszony, de már tudta mit kell tennie. Jó szorosan becsukta a szemét, és magában fohászkodott, hogy a Valtosz strandot lássa majd maga körül, amikor majd újra kinyithatja. Csukott szemmel fülelt, mikor csendesedik el a zsivajgó part. A fémek csörömpölése és csattogása, a lovak nyihogása azonban csak nem akart elmúlni. Már lelki szemeivel látta is a zárt alakzatokban feléje vonuló katonákat, amint keresztül taposnak rajta, napágyastól. Azonban nem történt semmi!
Óvatosan oldalra fordította a fejét és kukucskálni kezdett. Az első, amit rögtön meglátott az öböl fölé magasodó erőd volt. Csakhogy valami nagyon nem volt rendben vele! Sokkal kisebb volt, mint amire Csilla emlékezett. Szinte csak egy fallal körülvett őrtorony volt. Azonban falai épségben törtek az ég felé a csupasz hegy tetején, amin nemhogy fák nem voltak, de még egy árva bokor sem, még egy szál fű sem... A bástyán egy szárnyas oroszlánnal díszített zászló csattogott a szélben. Csilla a tekintetét a tenger felé fordította, amin csak a nap sugarai táncoltak, a római gályáknak nyomuk veszett. Valaki pergő nyelvvel, beszélt a háta mögött. Hadarásából kihallatszott a sűrűn emlegetett "kásztelló" és "szinnyóre", ezekről a szavakról és a dallamáról megismerte a nyelvet. Olaszul beszéltek. Biztosan a velenceiek. - gondolta. Óvatosan hátranézett és két embert látott egészen közel magához. Az egyiken fekete volt minden. Fekete gyapjúból készült köpenye alól szűk fekete nadrág kandikált ki, és fekete bársony kalpag volt a fején. A másik azonban olyan volt, mint egy paradicsommadár. Többszínű, testhez simuló nadrágot viselt, melynek egyik szára vörös, a másik sárga volt, hozzá meg egy elefántcsont színű selyeminget és kék selyembrokátból készült, ezüsttel gazdagon hímzett övön alul érő zekét. A derekán arannyal és ezüsttel futtatott kardhüvely himbálózott egy piros kövekkel kirakott bőrövre felfüggesztve. A lábán barna szarvasbőr csizma volt. A piros kövek az övén, a díszítések a kardhüvelyén, a hímzések a zekéjén csak úgy csillogtak-villogtak a napsütésben, ahogy széles gesztusokkal, fontoskodva magyarázott a fekete ruhás sovány, nem túl vonzó külsejű társának. Egyre az erőd felé mutogatott, miközben a másik savanyú arccal hallgatta.
Csilla óvatosan körülnézett, kereste, hogy honnan jön a fémek csörömpölésének zaja és a lovak nyihogása még mindig. Távolban, az erőd alatt a tengerparton, kisebb csapatot látott.
Színes, tarka ruhába öltözött fiatal férfiak lovakat csutakoltak, és néhányan egy megtermett férfi körül szorgoskodtak. Innen a távolból úgy tűnt, mintha öltöztetnék. Láncszemekből összeillesztett, térdig érő sodronyinget húztak a ruhája fölé, fényes páncélkesztyűt és páncélcsizmát csatoltak a kezére, lábára, címeres köpenyt borítottak a vállára. Amikor a fejére illesztették a rostélyos páncél sisakot, Csilla csak akkor jött rá, hogy egy középkori páncélos lovagot készítenek fel az apródjai. Vajon mire?
Aggodalmasan megfordult a napágyán az ellenkező irányba, a tenyerével árnyékolva a szemét a tűző nap elől. Kutatva nézett a Valtosz strand másik végébe. Rögtön meg is látta a készülő párviadal másik résztvevőjét. Neki már a lovát is előkészítették. Piros, sárga, kék, fehér csíkos vastag lepel borította a ló egész testét, a fejére is páncél sisakot húztak, a szügyére is páncélt erősítettek, és éppen egy hatalmas nyerget csatoltak a hátára. A gazdája már talpig vasban várta, hogy lóra ülhessen. A sürgő-forgó apródjai közül öt-öt markos legény megragadta egy fából ácsolt lépcsőzetes emelvény két oldalát. Odacipelték a lovag elé, és letették a lépcsős részével a páncélba öltözött férfi elé. A másik oldalára odavezették a lovát, és a vitézt felsegítették lépcsőfokonként az emelvény tetejére, ahonnan már rá tudták ültetni az emelvény alatt teljes díszben álló lovára. Elvitték az emelvényt az apródok és kezébe adták a piros, sárga, kék, fehér csíkos hatalmas pajzsát, majd a páncélkesztyűs kezét rákulcsolták a négy méter hosszú tornalándzsájára. A lándzsa csúcsán ragyogott a napfényben a ráerősített háromágú fémrózsa, az alján pedig, a tölcsér alakú kézvédő. Az apródok, a fegyverhordozók és egyéb segítők szétrebbentek mellőle. Ekkor megszólalt egy kürt és a lovag a paripáját sarkantyúzva, egyre gyorsuló vágtában elindult... A távolból egyenesen a napágya felé nyargalt... Csilla a másik irányba fordult és azt látta, hogy onnan is egyenesen feléje nyargal az időközben felkészített másik lovag. A két beszélgető férfi, a fekete ruhás és a tarka ruhás, ez alatt már felsétált az erődhöz vezető útra, és onnan nézték az összecsapást. Nem volt a part közepén senki, csak az egyre fokozódó irammal egymás felé rohanó két lovag, és közöttük ő a napágyán. Elkerülhetetlennek látszott, hogy valamelyik hatalmas paripa a hátán tornyosuló lovaggal együtt legázolja őt. Csilla dobogószívvel, megfeszülő izmokkal, ide-oda kapkodta a fejét rémülten figyelve, a közeledő lovasokat. Amikor már egészen a közelébe értek, nem tehetett mást, mint hogy szorosan összezárja a szemét, és reménykedve várja: ismét működni fog a varázslat, ami elröpíti innen.
Amint becsukta a szemét azonnal elhallgatott a feléje vágtató lovak patájának csattogása, de a tenger hangját tovább hallotta, a szelet a bőrén tovább érezte. Várt egy darabig, aztán lassan kinyitotta a szemét. A napfényben fürdő tengeröböl most is ott volt előtte, de a víz üres volt. Nem voltak benne fürdőzők, sem vízibiciklik, sem vitorlások. A part is üres volt, nem voltak napágyak, napernyők, homok sem volt. A napágya köveken állt, a kövek között a tenger hordalékai borították a partot. Az öböl jobb oldalán levő dombok szelíd lankáin olívaligeteket, és a citrus ültetvényeket látott, de házak nem voltak közöttük. Az öböl bal oldalán lévő dombokon azonban volt már néhány alacsony, pici ablakos, fehérre meszelt házikó a fák között. Az erőd pedig épp falakkal, hatalmasan és félelmetesen tornyosult az öböl felöli kopár dombon. A közepén karcsú minaret tört az ég felé. A velencei zászló helyett egy vörös zászló lobogott a szélben, rajta fehér félholddal és egy csillaggal. Török zászló.
Az úton, ami az erődtől a tengerpartra vezetett, kis csoport közeledett. Csupa férfi. Zöld - fehér vastag csíkos buggyos nadrágot, elől nagy fémgombokkal záródó, zöld posztó köpenyt és fehér turbánt viseltek. A derekukra vállszíjas, vastag derékszíjat csatoltak a köpenyük fölé. Az elöl jövők egy hordszéket cipeltek a vállunkon. A hordszék mögött jövők, valakit lökdöstek maguk előtt. Leértek a tengerpartra és egyre közelebb és közelebb jöttek. Végül megálltak pontosan Csilla napágyával szemben. A katonák letették a vállukon cipelt hordszéket. A hordszékben egy fehér körszakállas, idősebb ember ült. A fején piros színű bojtos fez volt. Ahogy ült a hordszékben, fekete színű, elől zsinórokkal díszített bő köpenye leért a földre. Csak a barna bőrcipőjének orra kandikált ki alóla. A köpenyt egy háromszínű, vastag öv fogta össze a derekán, amin görbe kardot viselt. Merően nézte az asszonyt, aztán felemelte a karját és feléje intett. Csilla úgy meglepődött, hogy automatikusan visszaintett a török pasának. Azonban úgy tűnt, hogy az nem veszi észre, és az intése sem neki szólt, hanem a mögötte jövő katonáknak, akik egyik megbilincselt társukat lökdösték a napágya felé. A megbilincselt férfi is ugyanolyan ruhában volt, mint a többi katona. Bár a ruhája piszkosan, átizzadtan tapadt rá és csak úgy bűzlött. A megviselt köpenyen nagy szakadások éktelenkedtek, a szakadásokon keresztül néhol egy hajdan fehér színű, piszkos ing foszlányai látszottak, máshol meg csak a férfi szürkésbarna, sebekkel szabdalt bőre. A megbilincselt férfit odaállították a társai közvetlenül a napágy elé. A többi katona felsorakozott vele szemben egyvonalban, a hátukon eddig keresztbe vetett puskájukat kézbe vették, és rászegezték.
Az események gyors lefolyása úgy meglepte Csillát, hogy alig tudta felfogni, hogy mindjárt egy sortüzet kap a kivégzésre ítélt katonával együtt.
A férfi valamit kiabált törökül a hordszékben ülő pasa felé, aki rezzenéstelen arccal elkiáltott egyetlen szót. Csilla a kiabálástól végre magához tért annyira, hogy gyorsan becsukja a szemét. Szorosan összezárt szemekkel, reszketve várta az eldördülő sortüzet, amikor érezte, hogy valaki megfogja a vállát.
- Jaj! - szinte sikított rémületében, és ha lehet még szorosabbra zárta a szemét.
- Hát veled meg mi történt? - hallotta a férje hangját.
Kinyitotta a szemét és örömében nagyot sóhajtott. A napsütötte tengeröböl tele volt fürdőzőkkel, vízibiciklikkel, motorcsónakokkal és vitorlásokkal. A homokos tengerparton a napernyők alatt, a napágyakon békésen sziesztázó emberekkel.
- Olyan szörnyűt álmodtam... - kezdte mondani, de valami nem stimmelt. A fürdőruhája, a haja vizesen tapadt rá és határozottan bűzlött, akárcsak alatta a fürdőlepedője. A lábszárán egy hosszú vörös karcolás lüktetett fájdalmasan. A napágyán néhány öklömnyi kő hevert mellette, és a feje mellett egy helyen, az ágy szövetén egy nagyobbacska lyuk volt. Meglepetésében összerázkódott. A lábát óvatosan kinyújtotta és megkönnyebbült, amikor megérezte talpa alatt, a homokos part keménységét. Azonnal felpattant és a tenger felé indult.
- Mindjárt jövök, csak úszom egyet!- mondta a csodálkozó férjének.
Élvezettel gázolt előbb a forró homokban, majd a hideg tengerben.
Sokáig fürdött, alaposan megmosta, kiáztatta magát a tiszta, friss, hűvös vízben. Közben lecsillapodott, megnyugodott. Azonban amikor kiment a partra, óvakodott a napágyára telepedni. Úgy nézegette, mintha az ágy egy veszélyes fenevad lenne.
- Na elmondod végre, mi ez az egész? - kérdezte a férje, amikor odaült az ágya mellé a homokba.
- Hát elmondhatom, de úgysem fogod elhinni...! - mondta Csilla és belekezdett a történetbe. Miközben mesélte, óvatosan lehúzta a napágyáról a piszkos, nedves fürdőlepedőt és kiterítette a napon.
- Fúj ez tényleg olyan büdös, mintha egy mocsárból horgásztad volna elő! - morgott a férje és elvitték kimosni a tengerbe a fürdőlepedőt.
Az öklömnyi fekete kövek ott maradtak a napágyon, akkor is amikor felmentek a partról vacsorázni.
- Micsoda álmaid vannak! Biztosan sok muszakát ettél ebédre! - tette helyre a történeteket a férje.
Csilla nem szólt rá semmit, csak megdörzsölte a lábszárán a hosszú karcolást.




Megjelent az "Idegen világok között" című sci-fi kötetben 2009-ben

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2009-09-17 09:43:38

válasz Selanne (2009-09-16 22:48:09) üzenetére
Kedves Marietta! Hűséges olvasóm!

Meghatódtam, hogy értékes idődet - az alvás óráit - a Valtosz strandon töltöd. :)
Mivel ez jórészt csak tréfa és mese, ezért alaposan ki van színezve, nehogy valaki tényirodalomnak vegye. :)
Örömmel veszem tudomásul, hogy nyomon követed a munkáimat és véleményezed is őket! Köszönöm, nagyon megtisztelő.
Judit
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8280
Időpont: 2009-09-16 22:48:09

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Drága Judit!
Valahogyan a nagy forgatagban elkerültelek.Most itt vagyok, s bár hosszúra sikeredett a műved, mégis a késői órákban is olvastalak.Csak gratulálni tudok, mint mindig.
Szeretettel:Marietta
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
916
Időpont: 2009-09-04 16:13:50

Kedves Judit, a múltkor elfelejtettem értékelni, most aztán írhatok még egy kommentet. Most se tudok mást mondani, nagyon tetszett.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2009-09-04 12:59:55

válasz Rozán Eszter (2009-09-04 09:19:24) üzenetére
Kedves Eszter!
Még voltak ötleteim, de így is nagyon hosszú lett. Már nem akartam még hosszabbra írni.
Nagyon örülök, hogy tetszett neked, és hozzászólást is írtál.
Judit
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2009-09-04 09:19:24

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Nagyon jó lett, tetszik nagyon! Élvezetsen, jól fogalmazol, végig lekötöd az olvasót.
Szeretettel: Rozália
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2009-09-03 16:49:01

válasz Müszélia (2009-09-03 06:32:04) üzenetére
Kedves Müszélia!
Annyira rohanunk és olyan fontosnak képzeljük magunkat, hogy nem gondolunk arra, hogy azon a helyen, ahol éppen időzünk, már mennyien éltek, már mennyien időztek, már mennyi minden történt.
Eljátszottam egy kicsit a gondolattal, hogy egy adott helyen, ha visszamehetnénk az időben, akkor mi mindent láthatnánk, mennyi mindennek lehetnénk a részesei. Az időgép nálam egy napágy :), ami évezredek óta áll ugyanott, egy tengeröbölben. Aki rátelepszik, azt visszaröpíti az elmúlt időkbe.
Köszönöm, hogy olvastál és hozzászólást is írtál:
Judit
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
916
Időpont: 2009-09-03 06:32:04

Kedves Judit!
Nagyszerű! Szóval nemcsak Indiában történnek szörnyű és rejtélyes dolgok, démonokkal és elcsúszott idősíkokkal. Nekem egy Szeged környéki tanyán voltak furcsa élményeim, lehet, hogy egyszer megírom.

Legutóbb történt

Cipike bejegyzést írt a(z) A nyár illata című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Nálunk járt a nyár címmel a várólistára

Susanne bejegyzést írt a(z) Palacsinta dal című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Biztató című alkotáshoz

Susanne alkotást töltött fel A nyár illata címmel

Susanne bejegyzést írt a(z) Nyárutó című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Emlékek kútja című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Mű mű című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Túlérett nyár című alkotáshoz

túlparti alkotást töltött fel Menekülés, IV címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Mű mű című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Palackba tettem című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Túlérett nyár című alkotáshoz

Haász Irén bejegyzést írt a(z) Emlékek kútja című alkotáshoz

manna alkotást töltött fel Szégyellem magam címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)