Láttam már nemzetet,
Mely boldogságot tettetett,
De hiába voltak gazdagok,
Teltek el szörnyű napok.

Átéltük már a kínhalált,
Mégis feltámadtunk,
Átéltük már a vak magányt,
Mégis fellázadtunk!

Sok-sok embert találsz,
Ki boldogabb, mint én,
De büszkébbet, vagy bátrabbat,
Nem lelsz a földtekén!

Hidd el azt, hogy méltó vagy,
Füledbe zúgja millió agy,
Legyél rá büszke, hogy Magyar vagy!

Hogyha úgy érzed nincs többé remény,
Felvillan előtted egy Isteni fény,
Egy Isteni fény, mely utat mutat,
Mely, ha nem találsz te, helyetted is kutat.

A Nemzet fénye ez, mely fölötted lángol,
Nem riad meg, sem tűztől, sem ártól,
Tán néha durva, Tán néha kemény,
De mégis érzed: mindig van remény!

Legyél hát büszke, amire lehetsz,
Szép Nemzetedért mindent megtehetsz,
Legyél hát boldog, mert Magyar lehetsz!