Bizalomra születtem,
Szüntelenül becsaptak.
Szeretetre születtem,
Kegyetlenül elhagytak.
Adni, tenni érkeztem,
Nem kellek a világnak,
Szeretetből vétkeztem,
Soha meg nem bocsátnak.

Szeretettel megnyílok:
Felpofoznak, leköpnek.
Mosolyommal üdvözlök,
Kiröhögve ledöfnek.
Sugározva szívem adom:
Elveszik és kidobják,
Szívem közben nyitva hagyom,
Megeszik és kihányják.

Szeretetem megfekszi gyomrukat,
Tehetetlenül nézem nyomorukat,
Vonaglanak kínban, fájdalmat osztva,
Életemet értelmétől megfosztva.
Hiába a bizalmam:
Meggyűlölnek érte,
Hiába a szeretet:
Unottan dobnak félre.

Egy hitem volt: bizalom.
És mellette: szeretet.
Nem élhetek nélkülük,
Nélkülük semmit sem lehet,
Ha százezerszer is becsapnak,
Én akkor is bízni fogok,
Ha végtelenszer elárulnak,
Hiszek, amíg meg nem halok.

Odaadom a szívemet,
Mást úgysem tehetek.
Semmi másnak nincs értelme,
Még ha a világ ki is nevet.
Az élet egyetlen célját adom én:
Úgy hívják, szeretet.
Ha el is taszítanak érte:
Adom. Mást nem tehetek.

Hittem. Bíztam. Nem kellene?
Szokjak le róla, mint egy drogról?
Nem tehetek róla, sajnálom.
Nem tagadhatom meg puszta fájdalomból.
Függő lettem a hitemtől.
A hitem neve: szeretet.
Nem adom fel, hiszem újból!
Hiába nem kell senkinek.

Bízni fogok akkor is,
Ha nincsen semmi értelme,
A bizalomnak önmagában
Van ennyi értéke.
Ki tudja, hátha egyszer
Nem is lesz ez hiába:
Talán ősi hitem tárgyát
Nem viszem a halálba.

Talán egyszer kiderül:
Igazam volt mégis!
Talán egyszer úgy alakul:
Bízhatok én is!
Talán egyszer a Mindenségben
Lesz annyi irgalom:
Talán egyszer juthat végre
Számomra is bizalom.