Bús éj után, új fénysugár,
horizontot koronáz.
Vörösen mint rózsa szirma,
gyöngyharmattal paroláz.

Álmaimra sűrűn szitál
a hajnal hűs harmata,
Öntözvén mint rózsakertem
égnek szelíd angyala.

Reményeim felélednek,
varázsosan és üdén.
Úgy nyúlnak az ég felé majd
napkeletnek hév-tüzén.

Hajnalomnak gyöngy leánya,
éltesd árva szívemet!
Hogy repesve, dobogjon majd,
ha meglátlak tégedet!

Lelkem zsenge szárba szökken,
lágy mosolyod fénysugár.
Sosem lehet boldogtalan,
aki véled jegyben jár!

Ugye szeretsz, ugye remélsz,
hogy szép lesz az életünk?
Ha az úton együtt megyünk,
nagy boldogság jön velünk!

Hajnali reményem leánya,
nyújtom feléd most kezem.
Mindenség kínzó hiánya
gyötör ha nem vagy velem.

Kínzó hiánya a létnek,
vagy te veled -? két esély!
Ha enyém vagy, akkor érzem,
hogy igazán élek én!