HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1884

Írás összesen: 49056

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / szatíra
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2009-09-20

Bolyhos golyhó

Bolyhos golyhó

Volt egyszer egy skót kapitány a rádzsasztháni Naszirábádban. A cantonmentben, a brit katonai táborban oda ment, ahova neki tetszett, a közlegények és az altisztek összecsapták a bokájukat, ha meglátták, de alig tette be a lábát a városba, az emberek összesúgtak mögötte, ujjal mutogattak rá, ami különösen nagy illetlenség; de a legtöbben nem suttogtak, és nem mutogattak, hanem fejvesztetten menekültek: Ott jön a momiál! A momiál pedig nagyon félelmetes, pontosan nem is lehet tudni, hogy mennyire, mert még senki sem mert a szeme közé nézni egy momiálnak. Az európaiak kérdéseire kitérő válaszokat adogattak: Nem jó erről beszélni - Vigyázni kell, mert a momiálnak is van füle - Ezt az idegenek úgysem értik - A momiál az olyan, szóval, mint egy... egy izé, nem sima, nem érdes, hanem inkább szöszös, hangja bagoly, hóka az orra, nem is szöszös, hanem bolyhos.

Talán egy bolyhos golyhó? - kérdezték segítő szándékkal az európaiak, akik a kedvetlen válaszadást a nyelvtudás hiányának tudták be; és a naszirábádiak boldogan rávágták: Így van, pontosan ez a helyzet. A momiál egy bolyhos golyhó.

A skót kapitány tudta, hogy mit beszélnek róla a városban, először nevetett rajta, aztán bosszankodott, végül maga is elhitte, hogy valami baj van vele; ezek az ostoba bennszülöttek tudnak valamit, amit még ő sem. Micsoda képtelenség, mi az, hogy bolyhos? Mit találnak rajtam, ami bolyhos? Katonai egyenruhát viselek, a szakállam meg különösen erős, szúrós inkább, és a sok borotválástól egyre szúrósabb lesz. A golyhót meg egyenesen kikérem magamnak, elhiszem, hogy elsősorban nem sértő kifejezés, inkább kedveskedésnek szánják, van benne egy kis jóakaratú leereszkedés, elnéző indolencia, leginkább egy csintalan gyerekre mondjuk azt, hogy golyhó, felnőttre csak akkor, ha valami zugolyhóbortja van; én azonban egy skót kapitány vagyok, MacTartan, McBallantines, hogy jönnek ezek ahhoz, hogy bolyhos golyhónak, momiálnak nevezzenek? Be kellene perelni az egész társaságot rágalmazásért, hitelrontásért, de nem akarom nevetségessé tenni magam, már most is az vagyok, és miért? Mert valaki kitalálta ezt a bohóságot.

Közben a momiálság gyorsan terjedt, már egy angol hölgyre is ráfogták, hogy momiál, vagy egy momiált tart a házában. Az illető hölgynek csak egy hosszú vaníliarúdja volt, amit valahol kapott vagy szerzett; de nem a konyhában tartotta a muskátdió meg az asafoetida meghitt társaságában, hanem egy fiókban, talmi ékszerek és tengernyi "édes emlék" között, amelyekről már maga sem tudta, mire vagy kire kellene őt emlékeztetniük. Egyszer hiába kereste a vaníliarudat, és leszidta a szolgálólányát, különben jó ötvenes, hájas asszonyságot, amiért mindent elpakol; ő zsírszalonnasága úgy értelmezte, hogy vaníliarudak lopásával vádolták meg, és nyeglén válaszolt, a lady pedig sötét arckifejezéssel megjegyezte, hogy egyes dolgok sokkal értékesebbek, mint amilyeneknek látszanak. Az öreg házi tündér kombinálni kezdett, aha, nagyon értékes, akkor nem is vaníliarúd az, és másnap az egész bazár tudta az érdekes hírt, ennek és ennek az angol hölgynek van egy momiálja, halomszámra öli a városban a gyerekeket. A lady tisztázta magát, ami a skótnak nem sikerült; sőt az ezredes is számon kérte tőle, mi a helyzet azzal a momiállal.

A kapitány égre-földre esküdözött, hogy ő azt sem tudja, mi az a momiál, de közben elárulta magát, megjegyezte, hogy bolyhos, mint a golyhó, mire az ezredes gyorsan véget vetett a kihallgatásnak, és megírta a jelentést Kalkuttába.

Úgy látszik, tényleg nagyon különleges vagyok, gondolta a kapitány, egészen világosan láttam, hogy az ezredes fél tőlem. Határozottan láttam, hogy rángatózik a szája, és remeg a keze. Nem hiszem, hogy tic-je lenne, és biztosan nem Parkinson-kóros, mert ezt a betegséget csak jóval később fogják feltalálni. Fél tőlem, ez az igazság.

Ettől fogva nagyon kihúzta magát, amikor Naszirábád utcáin grasszált; komor célzásokat tett a momiálra, aki nélkül egy tapodtat sem tesz, és akit a zsebében hord magával. Rászoktatta a legényét, egy nagy darab, bicskás gurkhát, hogy mindig figyelmeztesse, ha benyúl a zsebébe. Így egészen hétköznapi látvány lett Naszirábádban, hogy a skót a zsebébe süllyeszti a kezét, mire a bicskás legény jó hangosan rászól: Mára elég lesz, uram. - A kapitány megadóan engedelmeskedett, mintha tényleg egyedül a bicskás legényen múlt volna, hogy folytatják-e a gyilkolást, ő vagy a bolyhos golyhó.

Marokkóban szegődött hozzám, mesélte bizalmasan azoknak, akik még hajlandók voltak meghallgatni. A Maghribban tanultam a fekete művészeteket. Szép idők! Akkor még fiatal voltam, és szaladtak utánam a lányok.

A beszélgetőpartnerei hümmögtek, nem tudták, mit véljenek nagyobb csodának, a momiált-e, vagy inkább a kapitány után (elől) szaladó lányokat.

Így álltak a dolgok, amikor megérkezett a válasz Kalkuttából: a skótot azonnali hatállyal áthelyezték Patnába. Naszirábád lakói egy emberként fellélegeztek. Mert lehet, hogy a bolyhos golyhó, akarom mondani, a momiál nem létezik, de mennyivel jobb, ha elköltözik a távoli Patnába, az ország másik végébe.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2009-09-24 06:52:21

A 19. századi Indiában ez még nem számított rendkívüli történetnek.

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Születésnap az erdőben című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Madárcsontú öregasszony című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mária/Epilógus című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mária/A tragédia című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Belső nyugalom című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mária/Kutyából nem lesz... című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Este Pesten címmel

Magdus Melinda alkotást töltött fel Holdfény szonáta címmel a várólistára

Balog Marianna alkotást töltött fel Lehet még... címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Boldognak lenni... című alkotáshoz

Bálint István alkotást töltött fel Ősz van címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Üzenet (őszre, virágra, szívre) című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) szégyen című alkotáshoz

Habib alkotást töltött fel MegtÉRTEM címmel a várólistára

Habib bejegyzést írt a(z) Játsz-Ma című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)