HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1884

Írás összesen: 49064

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / románc
Szerző: Maat Ka RaFeltöltés dátuma: 2009-09-21

Titok

1.
Van egy titkunk egy férfival. Évezredek óta őrizzük a lelkünk mélyén. Az emberek jönnek-mennek, pillanatokra összekapcsolódnak velünk, belenéznek szemeinkbe, és nem tudják, hogy valahol mélyen egy titkot őrzünk a lelkünk mélyén: egyszer szerettük egymást. És egyszer, nagyon soká, újra találkozni fogunk.
Szeretett. Nagyon szeretett. Ahogy csak férfi szeretni tud egy nőt.
Elengedett. Reszketett, amikor búcsút vett tőlem, de kihúzta magát, s erővel teli tekintetét rám szegezte, nem engedte át magát a mély, lelket tépő fájdalomnak, nem hagyta, hogy úgy lássam. Még akkor is, utoljára, amikor végleg otthagytam, értem cselekedett: nem akarta, hogy egy gyenge férfi képét őrizzem magamban; olyan akart lenni, aki méltó hozzám, az ő örökké imádott Mágusnőjéhez.
Pedig megbocsátottam volna neki egy-két könnycseppet, de tudtam, jobban tisztel ő annál, mint hogy akár csak egyszer is gyengének lássam.
Küldetéssel érkeztem a városba, ahol helytartó volt. Meg kellett néznem a településeket a Birodalomban: minden rendben van-e, tényleg úgy éli-e a nép az életét, ahogy a jelentésekben írják, végzik-e rendesen munkájukat, felügyelőik behajtják-e a termés megfelelő részét adó gyanánt - nem is többet, nem is kevesebbet -, esetleg nem dolgoztatják-e őket agyon? Müködik-e rendesen a Birodalmi Posta, mindenki ellátja-e kötelességét, a helytartók, kormányzók és parancsnokok emberszeretőek, igazságosak-e, és ha kell, ellentmondást nem tűrően képesek-e fenntartani a rendet?
Küldetésben voltam, a Központ küldötteként. Akkor találkoztam Vele, egy északkeleti kisvárosban a Határvidéken. Zavargások voltak a környéken, egy vad nép be-betört Birodalmunk területére, így a Császár legjobb embereit küldte erre a vidákre, köztük - büszkén mondhatom - engem is.
Páran voltunk csak mágusok; kíséretem nagy része egyszerű, hatalom nélküli, becsületes, kötelességtudó, kitartó, ügyes és erős emberekből állt - a többségük természetesen harcos volt.
Nagyon hosszú utat kellett megtennünk, több héten át tartott a veszélyes menetelés. Gyakran igencsak veszélyes vidékeken kényszerültünk táborozni éjszakára. Fárasztó út volt, jócskán kimerültünk testileg-lelkileg, mire elértük úticélunkat. Egy késő, sötét, esős éjjelen érkeztünk, fizikailag és érzelmileg elcsigázottan; meleg ételre, forró fürdőre s puha ágyra vágytunk, de főleg biztonságérzetre: arra a biztos tudatra, hogy vigyáznak ránk, őrség állítása nélkül is, és ha este a hosszú menetelés és az esetleges harcok után kimerülve elalszunk, másnap reggel fel is ébredünk. Álmunkban nem falnak fel minket vadállatok, az őrséget nem támadják meg vérengző lények, nem vágják el gyilkosok a torkunkat édes álmunkban, és a reggeli békés felébredés biztos tudata megkönnyíti alvásunkat.
Így hát elcsigázottan érkeztünk; a kormányzó-helytartó - maga is varázsló - személyesen fogadta a csapatot, szívélyesen köszöntött bennünket visszafogottan elegáns szürke köpenyében, jellegzetes hatalmi jelvényeivel, kormányzói botjával a kezében, tiszteletet parancsoló könnyed, de egyenes tartásával. Biztosított mélységes hűségéről a Birodalmi Központ és annak becses küldöttei iránt, és segítőkészen ajánlotta szolgálatait, bármiben is lenne rá vagy embereire szükségünk.
Szolgái elláttak moinket minden földi jóval, és a mesés vacsora mellett barátságos hangulat kerekedett. A pompás lakoma után hosszan elbeszélgettünk, szó szót követett, mindig akadt közös téma, s az idő gyorsan repült. S én, később, akármilyen fáradt is voltam, hosszan forgolódtam ágyamban, nem hagyott nyugodni egy pillantás, egyetlen szemvillanás, amit a helytartó küldött felém önkéntelenül, amikor először meglátott. Nem tarthatott tovább fél másodpercnél, talán maga sem vette észre, mi történik, de abban a pillantásban igazi mélység volt. Aztán gyorsan elenyészett, az önfegyelem azonnali működésbe lépése nyomán, s maradt a kedves szívélyesség és barátságos vendégszeretet. De mintha a mélység egy szikrája onnantól kezdve ott maradt volna a szemeiben, amikor csak rám nézett.
Tévedtem talán? De mintha abban a rövidke villanásban hatalmas belső terek nyíltak volna meg, a lélek kútja, egy emberi lélek minden addigi érzelmének addig zárt és békésen nyugvó kapui tárulkoztak volna fel szikrázva és áradva abban az időtlen pillanatban s feledhetetlen tekintetben. És volt benne más is, sok-sok önfegyelem, türelmes várakozás, önmérséklet emléke, kudarcba fulladt szerelmek fájdalma, a magány a hosszú évek alatt páncéllá csontosodott burkának repedezése... és őszinte csodálkozás, mi több, megdöbbenés. Mint akinek az összes eddig felépített belső falai olvadnak szét és válnak értelmetlenné egy hirtelen támadt, váratlan és hihetetlen erősségű tűzviharban.
De akkor ezt még nem tudtam mivel magyarázni, s talán ő maga sem értette hirtelen ébredő s a barátságosság szelíd álarca alá gyorsan elrejtett új és hatalmas érzelmeit.
Furcsa és kifürkészhetetlen a sors. Miért is van az, hogy az egyik ember a lelkünk mélyén semmit sem jelent nekünk, akármennyire is akarjuk, hogy jelentsen, vagy hazudjuk azt, hogy jelent? Míg valaki más minden előzetes jelzés és várakozás nélkül belép az életünkbe, puszta létével helyet követel magának a szívünkben, és rejtélyes kulcsnak bizonyul, mely egy soha nem használt zárat nyit meg bennünk, új, ismeretlen, csodás világokra adva bepillantást. Erre nincs válasz, és lehet, hogy nem is kell, hogy legyen.

2.
Néhány napot töltöttünk a helytartóságon csupán; az utolsó napon, nem sokkal az indulásunk előtt, szerelmet vallott nekem. Elmondta, hogy én vagyok az egyetlen nő, aki valaha igazán felébresztette a szívét, feloldotta a magány hosszú évek alatt épített páncélját, és az érzelmek olyan mélységébe vezette, amit korábban elképzelni sem tudott, és amitől többé soha nem lehet már ugyanaz az ember, aki korábban volt. Pedig nem volt már fiatal fiú.
Szelíd, csendes, békés és fegyelmezett ember volt, aki egész eddigi életét kormányzói feladatainak szentelte. Hűséges volt és becsületes, szigorú és következetes, de emberséges és kegyes. Népe mindenkinél jobban imádta őt, és ő sohasem hagyta volna őket cserben. Most azonban azt mondta, minden korábbi önmagáról alkotott elképzelését felborítva: velem jön. Akárhova is vigyen minket a sors. Csak kérnem kell. Csak egy szavamba kerül. A kormányzást rábízza egy megbízható, becsületes és bölcs emberére, és ő mindent itthagy örökre, az eddigi életét, a küldetését, és soha nem jön vissza többet. Csak egy szóval mondjam, hogy jöjjön: ő jönni fog.
Tekintetében láttam a fájdalmat. A vágyakozást, és közben a keserű reménytelenséget is. Azt, hogy pontosan tudja már a kegyetlen, elviselhetetlen, felfoghatatlan választ, de próbál még hinni, reménykedni, fenntartani a csoda látszatát, ameddig csak lehet, ameddig nem törik össze ez a csoda mindörökre.
És én, mélységes szomorúsággal a lelkemben, de az elkerülhetetlenség bizonyosságával megadtam a választ. Kimondtam, ami évezredek fájdalmát vetítette előre, tudva, hogy ezzel egy csodálatos ember szívét töröm darabokra és taszítom a pokol mélységeibe hosszú-hosszú időre, és azt is pontosan tudva, hogy nem tehetek mást; megadtam neki a választ, ami végleg összetörte számára a Csodát.
Ezt mondtam neki, tudva az elkerülhetetlent: Kérlek, ne gyere velem. Maradj a hazádban, a népednek szüksége van rád. Úgysem tudnálak annyira szeretni, mint amennyire megérdemelnéd.
Többet nem szólt, csak nézett. Szemeiben mélységes kín, de semmi meglepődés, csak a várt rettenet bekövetkeztének fájdalmas nyugtázása. Tekintetében tisztelet és végtelen hűség tükröződött, ott volt benne a néma eskü: az örök szerelem mindenen át kitartó bizonyossága.
Elengedett. Ebben az életben ekkor láttuk egymást utoljára.

3.
Utolsó beszélgetésünk alkalmával, mely során szerelmet vallott nekem, és reménytelenül-reménykedve felajánlotta nekem, hogy egy szavamra örökre itthagyja népét, otthonát és eddigi életét, a fájdalomokozás lelket maró, bűntudattal eltöltő, de mégis elkerülhetetlen tudatával:
"Nagyon sajnálom. Mennem kell, értsd meg, a küldetésem elszólít. Nem maradhatok tovább. Talán egyszer, valamikor, a távoli jövőben a dolgok máshogy alakulnak. Talán egyszer újra találkozunk, évezredek múlva, egy más korban, amikor szárnyas gépek hasítják a levegőt... Talán akkor lesz időm, nem szólítanak el sürgős feladatok és küldetések, amiket csak én hajthatok végre... Talán akkor lesz még egy kis hely a szívemben... Talán akkor megtehetjük majd, hogy szerelmünk kibontakozhasson, egészen addig, míg útjainkat a kifürkészhetetlen Sors külön nem választja ismét. De mindezt én nem tudhatom, hiszen nem jósnő vagyok, hanem mágus. Addig is őrizzük a lelkünk mélyén a lehetőséget, s ha úgy kell lennie, egyszer találkozunk, és akkor a lelkem felismeri a lelkedet, s te is meghallod legbelül a lelkem szavát, és a szívünk válaszol majd egymásnak.
Most mennem kell, viszlát. S ha hiányzom, hát maradnak az álmok. De ne hidd, hogy csak te fogsz álmodni rólam. Magányos éjjeleimen megjelenik majd nekem szomorú és mély szemeidnek emléke, és arcod tovasuhanó árnya felmelegíti szívemet. Jó volt veled, Varázsló, én Varázslóm. Búcsúzom."
Azzal hátat fordítottam és távoztam. Még egyszer visszanéztem, és láttam utoljára azt a tekintetet, azt az örök időkön át feledhetetlen pillantást, melyet mindig őrizni fogok a lelkem mélyén. Szemeiben tisztelet és erő, tartása büszke és el nem gyengülő, és valahol, egészen mélyen, egy új, most kezdődő érzelem szűrődött át minden önuralmon és méltóságteljes tartáson: a magány és a mély, igazi, a lelken bélyegként nyomot hagyó szomorúság.

Ezt a titkot őrizzük mi évezredek óta egy férfival.

2005. november, véglegesítve: 2009. szeptember.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Maat Ka Ra
Regisztrált:
2009-07-17
Összes értékelés:
34
Időpont: 2009-09-23 15:14:45

Kedves Virág!
Már találkoztam Vele... Többek között ennek hatására született a művem... És ezt a találkozást is beleírtam a történetbe (csak a "talán" szócskákat kell levonni belőle...):
"Talán egyszer, valamikor, a távoli jövőben a dolgok máshogy alakulnak. Talán egyszer újra találkozunk, évezredek múlva, egy más korban, amikor szárnyas gépek hasítják a levegőt... Talán akkor lesz időm, nem szólítanak el sürgős feladatok és küldetések, amiket csak én hajthatok végre... Talán akkor lesz még egy kis hely a szívemben... Talán akkor megtehetjük majd, hogy szerelmünk kibontakozhasson, egészen addig, míg útjainkat a kifürkészhetetlen Sors külön nem választja ismét."
Köszönöm a gratulációt, örülök, hogy tetszett az írásom!
Maat Ka Ra
Alkotó
Regisztrált:
2006-01-24
Összes értékelés:
513
Időpont: 2009-09-23 14:44:33

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Remelem, ujra talalkozol a Varazsloval, es azt a tortenetet is megosztod velunk. Elvegre mar hasitjak az eget azok a bizonyos szarnyas gepek...Nagyon tetszett az irasod. Gratu.

Legutóbb történt

alberth bejegyzést írt a(z) Szeptember ködöt köpül című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Molyolós ribillió... címmel a várólistára

aLéb bejegyzést írt a(z) Esti csendek című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Krémesség címmel a várólistára

Tóni bejegyzést írt a(z) Eltaposott patakok című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Eltaposott patakok című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Eltaposott patakok című alkotáshoz

T. Pandur Judit alkotást töltött fel Rózsa lakodalom címmel

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az aranyszőrű nyulak című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Mária/Kutyából nem lesz... című alkotáshoz

marioatreides bejegyzést írt a(z) Polgár Tamás: Emberi Tényező című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Polgár Tamás: Emberi Tényező című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Két temető II. befejező rész című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Két temető című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Születésnap az erdőben című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)