Detre
Gabrielem, hova tűntél el, de kerestelek! Immár
Több órája, hogy érted elindultam, no de végre
Felleltem búvóhelyed. Ó, hiszen újra a festék
Foltjai tarkítják tenyered! S eme parkban a széked
Mint egy acél, fura trónszék! Vásznaidon csupa kékek,
Sárgák villantják a szemembe az egyszerü ívet!
Hát a te múzsád? Inkább bent heverészik az ágyon?
Csípőjének az ívét nem melegíti a nyár?

Gabriel
Ó, Detrém, de nehéz ma a színeket újrakeverni!
Porszagu parkban a festés ártó, balga teher, és
Múzsám nem hever itt, már messze a barna-arany bőr,
Nem tudom egyszer látom-e még, vagy a végtelen úton
Én egyedül maradok, nincs társam a fénytelen élet
Unt ragyogásaihoz, ki tanítani vágyna a lelkem.

Detre
Hol marad, Gabrielem, de mi lett vele, hol van a múzsád?
Báránnyá alakult? S ez a bárány fekszik a képen,
Otthagyták és elvonul messze a nyáj, a kicsit már
Messze felejtik. Jő majd ordasa, támad a farkas,
Friss barihúsba ha vájja fogát, ó, édes a vére,
S áldozatod maradéka az erdő legsürüjébe...

Gabriel
Ó, Detrém, kérlek! Ne beszélj már! Alszik a bárány.

Detre
Nem szól már szarukürtöm. Elég baj ez, istenem, inkább
Hallgat az erdő, nem kelté fel a kis baridat. Csend.