HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 15

Tagok összesen: 1884

Írás összesen: 49049

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Maat Ka RaFeltöltés dátuma: 2009-09-30

Dzsinna ... 3. Az álom selyemfátyla mögött

... Ha... Ha... Hagyjatok békén! Hagyjatok, tépő-cibáló árnyak! Távozzatok tőlem! Pusssztuljatok innét! Hagyjatok magamra, ti kéjes vigyorral röhögő kegyetlenek! Segítség! Ki segít rajtam? Ki van itt velem? Nem ilyen társaságra vágytam! Ki ment meg engem? Ki jön el értem fehér lovon, hogy szeressen? Hol vagyok egyáltalán?

Ki ment ki innen?

Csöpp... csöpp... A tépő, ordító árnyak zsivajában meghallom, ahogy az arcomra, a nyakamba csöpög valami nyirkos... Csöpp! Csöpp! Csöppcsöpp koppkopp csöpp!! Egy barlang falai konganak és visszhangzanak kíméletlenül. Mi csöpög itt? Gyilkos méreg cseppjei börtönöm falairól, hogy a szörnyek lassú és kegyetlen halállal hagyjanak itt kiszenvedni...? Vagy a szörnyek által széttépett ártatlan áldozatok vére csöpög a falról? Nem látok semmit... A barlangot vészjósló homály borítja. Kegyetlen árnyak cikáznak mindenhol; emberi vérre szomjazó, kiéhezett tekintetek csillognak a sötétben... Karok ragadnak meg, ráncigálnak... És én itt ülök a sötétben, riadtan, tehetetlenül... és várok... a semmire... Tépnek az árnyak! Hagyjatok! Csöpp... Ordítanék! Borzalmasat! Várnám a semmit! Várnám, aki nem jön el! Korten... Miért hagytál el? Üvöltenék, ahogy csak bírok...! És pityergő sikoltásom hallom visszaverődni a rideg falakról... Egészen hozzászokott a szemem a félhomályhoz.

Most csönd van.

Csönd van, és én egyedül vagyok. "Hová tűntek a cibáló árnyak? Hová a tépő szörnyek?"

"... A tépő szörnyek?" - így a Visszhang.

"Még a szellemek is egyedül hagynak?"

"...egyedül hagynak? Egyedül hagynak?" - szólt a Visszhang.

"Miért tűnt el mindenki??? Gyertek vissza!!!"

"...Vissza! Vissza!" - a Visszhang.

"Könyörgöm, még a ti tépő kegyetlenségetek is jobb a magánynál és a halott csendnél!"

"...Csendnél... Csendnél..."

"Gyertek! Gyertek! Elsorvadok egyedül! Tépjetek, zúzzatok, cibáljatok, édes szörnyek! Gyertek, Kegyetlenek! Gyertek!"

"Gyertek... Gyertek..."

"Bárki, csak ne a halott csönd...!"

"...Csönd... Csönd..."

Csöpp... csöpp...

Egy türelmetlen mozdulattal törlök egyet a nedvességen a nyakamon... "Itt kuporgok egyedül a magányban!"

"... Magányban... Magányban..."

Csöpp...

"Gyertek! Csak ne a halott csönd..."

"Csönd... Csönd..."

Csöpp...

"És ne a magány!"

"Magány... Magány..."

Csöpp...

"Segítség!"

"... Segítség!"

"Segítség..."

Egy távoli hang hasít az éterbe. A sivár, nyirkos, kihalt barlang szertefoszlik... Egy szokatlanul ismerős hang hallatszik a távolból, egy másik világból... és mégis közelről, egész közelről...

"Dzsinna. Dzsinna, drágám. Dzsinna. Ébredj. Rosszat álmodtál. Dzsinna. Ébredj. Nyisd ki a szemed. Nézz rám. Dzsinna. Itt vagyok. Segítek. Szeretlek. Dzsinna."

És a barlang fagyos lehelete helyett forró csókok borítanak...

És a vészjósló félhomály helyett a csillagok és a Hold szelíd fénye szűrődik be... Odakint csöpög az eső: csöpp... csöpp... csöpp... Az erkély selyemfátyla meglibben, és beengedi az éjszaka szelíd, hűsítő szellőjét, ami felszárítja izzadságomat és könnyeimet arcomról, nyakamból... És enyhet hoz zaklatott lelkemre. Beleborzongok, ahogy a friss éjjeli szellő szárítgatja könny-és verítékáztatta testemet, és ahogy meglátom a szelíd csillagok ragyogását és hűs, mindent tudó mosolyát a selyemfüggönyön át, érzem, hogy elönti lelkemet a várva várt nyugalom.

Kitörtem végre a börtönből, az álmom börtönéből, és jelen pillanatban még Gent mit sem sejtő, aggodalmas, magyarázatra váró tekintete is sokkal jobb és megnyugtatóbb, mint az a szörnyűség odalent... amiből visszahúzott...

Most már aludhatok nyugodtan.

Egyszer minden vész elmúlik.

2004. Április 20.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) fényfürösztött álmok című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Altató című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Az idő múlik címmel a várólistára

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Szikrák, színek, tejjelek című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Szikrák, színek, tejjelek című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je = Gy című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Altató című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Beszél az idő című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi, a nő és a meghallgatás című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) szégyen című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Esti csendek című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) halálsor című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) fényfürösztött álmok című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Magamba zár című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Ősz és tél című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)