HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 24

Tagok összesen: 1895

Írás összesen: 49462

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Fekete Miki
2020-01-03 12:36:33

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: AliaFeltöltés dátuma: 2009-10-05

Félszív

Hétfő
Uncsi ez a nap eddig, ráadásul még elég szarul is vagyok. Remélem ebédszünet után sem lesz semmi nehéz. Gondolataimba mélyedve és rosszullétem küzdve gyalogoltam fel a tetőre. Ilyenkor általában teljesen elhagyatott. Az ajtó is csukva szokott lenni.
De ma kivételesen nyitva van?! Ki lehet fenn? Óvatosan dugtam ki a fejem a résen, körbe néztem, de nem láttam senkit. Szóval egy hatalmas sóhaj kíséretében kiléptem a napfénybe. Szinte vakítottam, ahogy a meleg napsugarak táncoltak holt fehér bőrömön. Émelyegve ültem le a falmellé. Hajamból nagy nehezen kiszedtem a gumit és engedtem a szélnek, hogy játsszon korom fekete fürtjeimmel. Legyenek ezek gond mentes percek.
Lassan elfeküdtem a meleg tetőn, és csak élveztem a napfürdőt. Nem gondolkodtam azon, hogy mi lesz, ha megint elájulok, vagy miért ájulgatok el olyan sokszor. Sőt azon sem, hogy mi az a sebhely a mellkasomon. Csak feküdtem, míg valami nem csöpögött homlokomra. Hirtelen kaptam oda, kezem súrolt valami szövet félét, majd ujjaim meleg cseppeket kentek szét a homlokomon. Azonnal felismertem, ez vér! Felültem, kinyitottam a szemem és valóban ujjbegyeimen piros vér csillogott.
A tulajdonosát már csak a lépcsőn értem utol és gondolkodás nélkül karon fogva citáltam a gyengélkedőre. Becsukott szemmel is simán odatalálnék, annyit voltam már itt. Senki sem volt a szobában. A vérző illetőt, aki mellesleg a sulim egyik hírhedt tagja csak leültettem egy székre, amíg én kötszereket és fertőtlenítőt kerestem. A srác sem szólt semmit és nekem sem volt erőm beszélni. Még küzdöttem az émelygésemmel, ami mellé most szapora szívverés is társult. Fel nem foghattam, mi történik velem eddig még soha nem, remegtek a lábaim ennyire, attól, hogy egy légtérben vagyok egy fiúval. De ő más! Ő vad, szabályokat nem ismerő valaki! Ő szabad! Ő mindent megtehet, amit én nem, és ráadásul még zenél is. Szóval ő a tökéletes Ő!
Ahogy néztem arcát és kezét verekedés nyomait, fedeztem fel. Lehorzsolt öklével majd később foglalkozom, arra elég lesz egy gyenge fásli is. Ami jobban aggasztott az felrepedt szemöldöke. Az abból szivárgó vér csöpöghetett homlokomra is. Elsőnek letisztítottam a seb körüli részt majd enyhén a sebet is. Aztán két ilyen műanyag tapaszt tettem rá, ami fölé még egy gézlapot is ragasztottam. Miután ezzel megvoltam és nekiálltam elpakolni, hirtelen megfogta a kezem. Az érintése meleg volt és bőre színe nagyon elütött az enyémtől. Ajkain mosoly bújt meg, miközben letörölte homlokomról a vérét. Aztán visszaült a székre.
- Lehet, hogy agyrázkódásod van. - mondtam zavartan. Nem igazán tudtam hova rakni azt a bujkáló mosolyt. Ő nem az a fajta, aki csak úgy mosolyog.
- Valószínű! - válaszolt azon a mély hangon, amitől a hideg is kiráz.
- Kevesebbet kéne verekedned! - ezen csak hangosat nevetett.

Bevallom, utólag otthon már eléggé hülyének éreztem magam. Hogy mondhattam azt a suli legverekedősebb gyerekének, hogy hagyja abba. Te jó ég! Már megint nem gondolkodtam csak járt a szám. De akkor is! Az, az édes kis mosoly, teljesen megbabonázott. Azzal a mosolygós fiúval akartam elaludni, de a telefonom közbe szólt.
Üzenet érkezett egy ismeretlen számról. Kicsit meglepődve és kíváncsian nyitottam meg az üzenetet. Egyetlen egy kérést tartalmazott: Engedd le a hajad! Semmi köszönés vagy valami! Sőt még csak alá sem írta senki! Furcsa! Viszont remélem hogy tőle jött.

Kedd
Ahogy az ismeretlen üzenetküldő írta leengedtem a hajam. Érdekes volt, az a fajta figyelem, amit eddig nem nagyon kaptam. Mindenki megbámult. Gondolom elég furcsán, nézhettem ki, hiszen hófehér bőröm van és hozzá gesztenyebarna szem és fekete haj. Mint egy élő halott.
Mire elértünk az ebédidőhöz már nagyon elegem volt a sok sugdolózásból és bámulásból. Az egyetlen hely, ahova el tudtam menekülni az a tető volt. Ide legalább senki sem követ.
Nem hát csak már vár. Ő vagy is Derek ült a fal mellett, ahol tegnap én feküdtem. Mosolygott és szemeiben valami játékosság csillogott.
- Gondoltam! - mondta önelégülten.
- Mit? - hebegve ültem mellé.
- Sokkal jobban áll a kibontott haj, szebb vagy így. - fejtette ki zavarba hozó véleményét.
- Köszönöm! - zavarban voltam és nem is tudtam igazán, hogy mit mondok. Kigombolt ingével játszott a szél és feltárta mellkasán lévő hegeit.
- Leszakadt pár gombom. - mondta.
- Észrevettem! - kaptam el pirulva s tekintetem.
Nagyon zavarban voltam, ami rajta nem látszott. Sőt kifejezetten nyugodt volt, lassan elfeküdt a napfényben és fejét ölembe tette. Na, én itt már nagyon zavarban voltam. Reméltem, hogy ki tudok lépni a testemből, hogy feszültségem levezessem egy ordításban. De semmi esélyem sem volt rá, szóval megkövültem, ahogy feje a combomon pihent. Ő meg eltűrte a hajam és arcom fürkészte.
- Olyanok a szemeid, mint egy csillagtalan éjszaka. - súgta lágyan, szavai, szinte simogatta. - Gyönyörű! - ekkor valaki kirontott az ajtón a teraszra
- Szóval itt vagy! - állapította meg egy kissé ideges fiú.
- Elfelejtetted, hogy próbálunk a szünetben. - pirított rá egy másik.
- Hiányoltok? - kérdezte gúnyosan vissza, de a szemeit még mindig rajtam tartotta.
- Ő ki? - kérdezte egyszerre a másik kettő.
- Nos, - kezdte. - Ő az, akire a mai naptól kezdve ti nem tehetitek mancsaitokat.
- Oké! - csodálkozott a másik kettő.
- Jah, és mostantól kezdve itt gyakorlunk.
Teljesen és totálisan félre ismertük ezt a négy fiút. Sem démonok, sem ördögök. Ők csak barátok, akik szeretik heccelni és ugratni egymást. Meg hát, imádnak együtt zenélni. Hihetetlen milyen kedvesen bántak velem és mennyire befogadtak. Abban a két órában többet életem, mint egy év alatt.
Nekem eggyel több órám volt, mint nekik, ezért Derek megvárt és haza kísért. Nem igazán szóltunk egymáshoz és még is közel éreztem magam. A kezem is csak úgy az út felnél merte megfogni. Vékony ujjaim szinte elvesztek az övéi közt, de olyan meleg volt.
Megálltunk a házunk előtt, egyikünk sem beszélt, csak bámultuk az összekulcsolt ujjaink. Varázslatos csend!
- Holnap is haza kísérlek. - mondta végül.
- Nehezen. - nyeltem egyet. - Nem megyek suliba.
- Miért? - nézett rám, zöld szemeivel.
- Kórházba vonulok. - sírtam el magam. Ez a két szó nekem felért egy búcsúval.
- Aha! - lepődött meg. - Melyikbe?
- A Központiba, ami a parton van. - hüppögtem. - Félek! - súgtam még magam elé.
- Akkor nem kell sírni! - húzott magához. - Majd meglátogatlak!

Szerda
Befeküdtem a klinikára és azonnal egy sor vizsgálatot, végeztek el rajtam. De soha nem mondták meg konkrétan, hogy mi bajom, csak annyit közöltek, hogy nem funkcionál rendesen a szívem. Ezt is csak onnan tudtam meg, hogy a bátyám itt rezidens. Nem vagyunk valami jó viszonyba, aminek szintén nem tudom az okát. Adam nem akart mindig doki leni és kórházban dolgozni. De történt valami és utána teljesen megváltozott. A változás után romlott meg a viszonyunk is. Most még is ő jött be hozzám a legtöbbször, hogy megnézze nincs e valami bajom. Beszélgettünk és felvázolta, hogy mi is fog most történni velem. Meg hozott egy macit.
- Zavarok? - jött az ismerős hang az ajtómból egy beszélgetés közepén.
- Derek! - vidultam fel. - Nem dehogy!
Adam elindult ki, ő meg be. Félúton találkoztak és ha szemmel ölni lehetne.... A bátyám szemében a megfélemlítés cikázott, míg Derekében a puszta féltékenység.
- Ki volt ez? - kérdezte Derek miután a bátyám hallótávon kívülre ért. Megvallom jól esett a hangjában rejtőző féltékenység.
- A bátyám. - mondtam. - Itt dolgozik és bejött beszélgetni.
- Jah, értem. - enyhültek meg vonása. - Hogy érzed magad?
- Jól. - mondtam nem túl lelkesen.
- Sápadtabb, vagy mint általában. -stírölt aggódó szemekkel.
- Tudom, a sok vizsgálat és gyógyszer.
- Miért is vagy itt?
- Nem mondták meg. - sóhajtottam. - Annyit tudok, hogy a szívem körüli erek nem szuperálnak valami jól.
- Pontosabban? - faggatott.
- A bátyám kérdezd! - öleltem magamhoz a macit félelmemben.
- Azt sem tudod, hogy mikor engednek ki?
- Passz! Eddig úgy áll, hogy pénteken vagy hétfőn megműtenek. Aztán majd meglátjuk mi lesz. - ahogy belenéztem, olyan furcsán csillogott a szeme. - Ugye bejössz még?
- Persze! - vágta rá. - Képzeld pénteken, játszhatunk a Flamma zenei estjén. - terelte a szót, amiért most hálás is voltam.
- Klassz! - mosolyogtam rá erőtlenül. - Nem is tudtam, hogy ilyen jók vagytok.
- Nem dicsekszem! - vonta meg a vállát. - Hallod, most nem kell megígérned, de legközelebb ott leszel te is!
- Ígérem! - fogtam meg a kezét.
- Úgy is, mint barátnőm? - remegett a hangja de kimondta végig a mondatot.
- Úgy is! - hebegtem zavartan. Boldog voltam, a de szomorú is. - Félek! - nyögtem ki.
- Óh, kis lány! - ölelt meg. - Nem lesz semmi baj! - súgta. - Semmi!
- Biztos! - sóhajtottam. Olyan határozott volt, hogy semmi kedvem vitázni vele. - Jó hogy itt vagy! - erre csak megpuszilta a homlokom.

Csütörtök
Derek tegnap csak este ment el, és megígérte, hogy tanítás után ma is bejön. Remélem hamar ide ér, mert egyre rosszabbul vagyok, az oxigén ellátásomat már önerőből nem tudom fenn tartani. A mellkasom pedig rohadtul fáj, és egyre erőtlenebb vagyok. Délben már a bátyám folyamatos felügyelete mellett szundikálhattam csak. Ez volt az én szerencsém, mert úgy negyed egy fele hirtelen légszomj tört rám. Aztán a szívem vér ellátása vészesen lecsökkent. Nem vártak tovább! Műtőbbe toltak és neki láttak az életmentéshez.
Derek, meg amikor bejött, teljesen lefagyott az üres szoba láttán. Adam találta meg és ültette ki a váróba.
- A húgom most műtik. - adott egy pohár teát az értetlen fiú kezébe. - Várt.
- Meddig tart a műtét?
- Ki tudja. Lehet, hogy egy órás lehet, hogy három órás lesz. A golyó nagy részét
- Milyen golyó? - kérdezett közbe Derek elképedve.
- Alit meglőtték, amikor hatéves volt. A lövedék a csontok és a nyakában lógó vackok miatt széttörött. Ritka de előfordul. Egy ilyen kis darab bekerült a főér hálózatba és elveszett valahol a szívben. Most gátolja a vér szívbe jutását.
- Soha sem beszélt róla.
- A tudata eltemette. Védekező mechanizmus. - sóhajtott Adam. - Jobban kellett volna figyelnem rá. Tudod
- Tudom, ő a te húgod! - Morogta Derek könnyes szemmel.
- Menj haza, itt a mobilom.
- Maradok! - vágta rá határozottan.
Nem szóltak egymáshoz. Adam az óra mutatót és a műtőajtót fixírozta, míg Derek csak bámulta a lehulló könnycseppjei után. Az idő lassan telet és a cseppek is felszáradtak. A váró kiürült, és megjelentek az éjszakás nővérek. Mind egyik váltott pár szót a bátyámmal és együtt érzően néztek akár hányszor áthaladtak előttük. Derek még mindig a padlót bámulta. Nem tudom és nem is, akarom tudni, mi járhatott abban a forró fejében. Ezekben a percekben én újra éltem a gyerekkorom, a lövést is. Vagy öt óra után toltak ki. A doki azonnal beszélt a bátyámmal, aki meg Derekkel.
- Bíztatók az életjelei. Most felvittél a sterilbe. - Derek akkorát sóhajtott, hogy majdnem elfújt a Adamet.
- Szabad?
- Nem mehetünk be, de a plexi elé leülhetsz.

Péntek
Ahogy beindultak az érzékeim az első, amit felfogtam, hogy valami egyleletesen csipog, míg egy másik izé kattog. Aztán lassan kinyílt a szemem is. Körbenéztem. UV fény, gépek és csövek, infúzió és vér? Aha, szóval megműtöttek és most az intenzíven fekszem. Szuper!
Halk kopogás hozott ki a gondolataimból. Elfordítottam a fejem a hang irányába és Derek álmos arcát láttam meg. Hirtelen valami melegség járt át és megemeltem pár ujjam, hogy intsek neki. Visszaintett! Olyan jó volt látni az arcát. Messze, de ott volt.

Péntek
Egy hétig feküdtem abban a szobában. Szóval nagyon örültem, miután visszahelyeztek az én kis lakomba. Az első, amit kerestem az a bátyámtól kapott maci volt. De sehol sem találtam, mintha elnyelte volna a föld. A másik keresett tárgyam a telefonom volt. Amit meg is találtam. Hívtak és írtak is páran. Ez nagyon jól esett.
Még fáradékony voltam, így sokat aludtam. Egy ilyen alvás utáni ébredésnél már Derek is jelen volt.
- Szia! - ásítottam.
- Hé! - ült át az ágyam szélére. - Hogy vagy Hófehérke?
- Fáradt vagyok állandóan. De amúgy jól!
- A frászt hoztad rám! - mondta, és közben megfogta a kezem. - Miért nem vártál meg.
- Akkor jobban megrémítelek. - néztem csillogó szemeibe. - Azért játszottál, ugye?
- Csak neked! - csókolta meg a kezem. - Csak neked!
- Nem láttad a macim? - vágtam ki magam zavart helyzetemből.
- Ő, kidobtam. - vágta rá nemes egyszerűséggel.
- Miért? - lepődtem meg.
- Mert folyton azt ölelgetted. Ezt hoztam helyette. - rakott elmém egy nagy fehér dobozt vörös szalaggal. Azonnal nekiláttam kicsomagolni az ajándékom. Eléggé meglepett, amit a csomagoló papír és a doboz rejtett.
- Egy jelmez? - sandítottam rá.
- Maci jelmez. - javított ki. - Majd felveszem és pótlom a macit. Féltékeny vagyok arra, akis dögre! - teljesen elpirult, de ez olyan édes volt tőle, hogy azonnal megöleltem és még egy csókolt is kapott.
- Őrült vagy! - súgtam neki.
- Aha, őrülten szerelmes! - vigyorgott kajánul.
Vége

Egy barátság emlékére

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Alia
Regisztrált:
2009-03-01
Összes értékelés:
7
Időpont: 2009-10-07 21:22:11

Sajna de! :( Viszont senki sem halt meg csak egyszerűen olyan szakadék van közöttünk amit nem tudok leküzdeni....
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-10-06 11:26:20

Aranyosak a fiatalok, tetszett a történet. Te is jól fogalmazol. Azt írtad, hogy egy barátság emlékére...remélem nem lett szomorú vége...

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Más-kép(p) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Más-kép(p) című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Van mit /a dolgozónő dala/ című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Gyerekgyár című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Gyerekgyár című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) két út az elérhetőhöz című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) két út az elérhetőhöz című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Toth István: Este van már / Es ist schon Abend című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Toth István: Este van már / Es ist schon Abend című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Toth István: Este van már / Es ist schon Abend című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2020 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)