HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 43

Tagok összesen: 1895

Írás összesen: 49462

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Fekete Miki
2020-01-03 12:36:33

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Myrthil TillerFeltöltés dátuma: 2009-10-06

Sánta kutya - Részlet


Fütyülve süvített a szél beletépve a magas tölgyek és bükkök leveleibe, a fák között megbúvó kicsiny fakunyhóban azonban vidám tűz lobogott a csöppnyi, beépített kandallóban.
A szoba közepén egy megállapíthatatlan korú, ütött-kopott hintaszék állt, benne alig ötvenkilós, erősen kopaszodó hímnemű súlyával. A férfi nem más volt, mint az utóbbi hónapok legismertebb és legkeresettebb írója, Timothy Rayeln.
Ölében gyűrött kockás füzet hevert, melynek első oldala olyannyira össze volt firkálva, hogy talán még ő sem tudott rajta eligazodni. Jobb kezében összerágott végű tollat, baljában koszos borospoharat szorongatott, pár kortynyi zavaros itallal az alján. Valószínűleg lefekvéshez készülődött, mert kék, piros és zöld kockás pizsamát viselt, lábait pedig hasonló színű, illetve mintájú vastag pléd alá rejtette e hűvös estén.
Egyre csak az ajtót bámulta, nézte a mozgó árnyékokat, melyeket a kandalló tüze vetített a falra. Néha-néha hümmögött egyet, óvatosan meglökte magát, majd tovább bámulta az árnyakat, amik egyre meglepőbb alakokat vettek fel.
De így sem jutott semmi használható az eszébe!
Válságban volt, és ezt nem ő találta ki, hanem az újságok. Egész addig, amíg az a cikk meg nem jelent, minden a legnagyobb rendben ment, de azóta képtelen egyetlen normális mondatot is leírni! Amint első nagy műve megjelent, nem várt sikert aratott. Sosem gondolta volna, hogy könyvét millió szám veszik, és már az első héten meg fog dönteni minden eladási rekordot, amit csak azért kezdett el írni, mert rémesen unatkozott a munkahelyén. Ugyanis vegyészként dolgozott egy multinacionális cégnél, csak épp soha, semmilyen kísérletet nem bíztak rá, egyrészt mert rettentően béna volt, másrészt pedig inkább a maga feje után ment, minthogy a tanultakat alkalmazta volna. Az ő feladata csupán a kutatások adminisztrálása volt, mert ahhoz senkinek sem fűlött a foga.
Így hát, amikor nem volt munkája, unaloműzés céljából kezdett el firkálgatni, a történet pedig adta magát, és szép lassan kikerekedett. Nem írt semmi rendkívülit, csupán a nagy álmának a beteljesülését képzelte el, majd jegyzetelte le: laboratóriumban sikerült előállítania aranyat. De nem is akármilyen mennyiségben! Pár nap alatt többet csinált, mint amennyi az Egyesült Államok valaha is birtokolt, vagy birtokolni fog! Aztán persze jöttek a rossz fiúk, akik meg akarták tőle szerezni a képletet, amit természetesen csak ő tudott, egyedül, majd a jók is, akik kimentették a szorult helyzetekből. Utána pedig a nők. Jaj, hogy ragadtak rá! Esténként megérte őket kizavarni az ágyából! És miket tettek vele!
Önkéntelenül is belepirult.
Ismét lökött egyet a széken, miközben nagyot kortyolt a pohárból. A kettő valahogy együtt nem működött, és ennek eredménye hamarosan meg is mutatkozott egy újabb vörös paca személyében a lapokon.
Üveges szemmel bámulta az áthúzott szavakat. Hiába, nem tud írni! Mindenki azt várta, hogy másodszorra az előzőnél is jobb, izgalmasabb, humorosabb és még Isten tudja milyenebb regényt írjon. Amikor ott volt nála az a szép arcú, nagy mellű újságíró, a kérdésére válaszolva rögtön rávágta, hogy igen, készül már az új regény. Sőt, nem sokára be is fejezi, és mehet a nyomdába!
Akkor kezdődtek a gondok, ugyanis egyetlen szót sem írt a megjelenés óta, inkább csak élvezte a sikert, a csillogást és a rajongók imádatát. Bár, ha jobban belegondol, hogy mit meg nem tett a sztoriért a kis bula, még mosolyogni is kedve támadt. Lehet, arról kellene írnia, hogyan szerezte meg a kis buksza a számára fontos információkat.
A riportnak azonban nem várt hatása lett. Elözönlötték a rajongói levelek, mindenki elsőként akart dedikált példányt, a kiadók pedig a kiadás jogáért harcoltak egymással. Ő persze csenden meghúzódott, és várta, mi fog kisülni az egészből. Remélte, hamar lecsillapodnak majd a kedélyek, de nem így történt. Egyre csak zaklatták, míg nem megunta, és megszökött.
Ezt a csöppnyi faházat még a nagybácsikája hagyta rá a halála előtt, majd amikor végre kinyúlt az öreg, eladta. Mikor azonban nem tudott hova rejtőzni a kíváncsi tekintettek és vakuk elől, beugrott neki ez a hely. Bátran jött ide, mert jól tudta, évek óta üresen állt már a kunyhó, hiába kelt el anno olyan gyorsan. A következő tulajdonos is gyorsan bedobta a törölközőt.
Ismét lökött egyet a széken, majd tovább töprengett a címen. Azt akarta először kitalálni, mert ha ez már megvan, akkor legalább lesz mit odadobni a hiénáknak, és amíg ők felkeverik a port, addig gyorsan megírja a regényt. Bár az elsőn sokat, éveket dolgozott, azt azonban csak a munkahelyén írta. Azóta viszont elvesztette az állását, hála a képzeletbeli cég bemutatása miatt, ami valamilyen oknál fogva teljesen megegyezett a valódival. De sebaj, mert így legalább több ideje maradt alkotni. Csak elkezdeni nehéz. Hiába, minden kezdet nehéz!
A földről felvette első, rongyos borítójú könyvét. Olvasni nem kezdte el, elvégre ő írta, így nála senki nem ismeri jobban a tartalmát, a hátulján lévő képet viszont előszeretettel nézegette. A mai napig nem tudott rájönni, hogyan tudtak róla ilyen előnyös fotót készíteni. Jó, azt tudta, hogy róla csak jó képek készülhetnek, elvégre rendkívül fotogén alkat, de ez a minőség őt is meglepte. A felvételen egy kissé ráncos, de mindezek ellenére jóképű férfit látott, akinek sűrű, bozontos szemöldöke alatt jéghideg szempár lapult meg kicsinyke, mandula formájú szemrésében. Orra az átlagnál hosszabb és vastag, vagy, ahogy ő szokta mondani, karakterikusabb. Szája rendkívül vékony, csupán egy vonal jelzi a helyét. Ha pedig ideges, szinte az is eltűnik. Haja nem sok volt, pár szál sötétebb pihe terült el a fején, de egyszer majd elvonul, és csináltat magának derékig érő szőke loboncot.
Csak hát előbb a cím kellene!
Lehet, tovább törhette volna a fejét a legfontosabb kelléken, mikor zajt hallott kintről.
Nem tehetett róla, de ösztönösen feljebb húzta magán a takarót, mintha azzal elrejthette volna magát a kíváncsi tekintettek elől. Nem mintha egy gyáva alak lett volna, de mégis elég félős volt ahhoz, hogy a saját árnyékától is megijedjen.
A kaparászás egyre hangosabb lett. Tudta, már az ajtaját kaparja az a valami. Kezei hevesen remegni kezdtek, még a poharat is leejtette, ami halk puffanással a hófehér perzsaszőnyegdarabon landolt, vörös foltot gyártva oda is.
Nem mert mozdulni, mert attól rettegett, hogy az a valami ott kint meghallja a széke nyikorgását, és nem megy majd el. Aztán mégis összeszedte maradék erejét, és lassan, óvatosan felállt. Rémlett neki valami olyasmi, miszerint ezen a vidéken nem élnek sem farkasok, sem oroszlánok, sem Brontosaurusok. Az utóbbiról ugyan nem tudta, mik azok pontosan, de a lényeg, hogy nem szoktak erre járni.
Meg akart indulni az ajtó elé, hátha valaki segítséget szeretne kérni, de lábai az ijedtségtől lemerevedtek, de az is lehet, gyökeret eresztettek. Gyorsan végigpillantott véznácska lábain, majd miután meggyőzött róla, hogy a micimackós zoknijából egyetlen nyúlvány sem áll ki, megindult. Azaz indult volna, csakhogy a lábai ott maradtak, ahol eddig is voltak, és hatalmas robajjal elterült a parkettán. Ettől azonban nem adta fel. De nem ám! Gyorsan talpra ugrott, és hogy még egyszer ne kövesse el ugyanazt a hibát, combjába markolva, felváltva emelgette lábait az ajtóig.
Így ugyan egy kicsit tovább tartott az út, de legalább újabb esés nélkül elért a céljához.
Erőteljes mozdulattal tépte fel az ajtót, és üvölteni készült, de a torkát egyetlen hang sem hagyta el, ugyanis nem állt ott senki, csak a sötét éjszaka, milliónyi csillaggal. Száját nyitva felejtve nézett körbe, és nyugodt szívvel be akarta csukni az ajtót mikor észrevette a küszöbön heverő pólyát, benne a csöppnyi gyermekkel.
A meglepetésből teljesen megfeledkezett a becsukó mozdulatról, így végeredményként a nyakát csípte oda az ajtó és a szálfa közé. Nyögdécselve, egyik kezével a nyakát masszírozva emelte fel a kosarat, és vitte be az alvó csöppséget, miután senkit nem látott a környéken.
Óvatosan lefektette a foltos szőnyegre, beleült székébe, és onnan bámulta a nem várt jövevényt, aki mit sem észlelvén a körülötte zajló eseményekről, békésen szundikált.
Nem igazán tudta, mit is kell csinálni egy csecsemővel, de biztos volt benne, hamarosan feléred, és sírni fog, hogy éhes. Azon kívül valószínűleg majd büdös is lesz, mert ennyi idős korban még nem tudnak egyedül kimenni a WC-re.
Első feladata tehát, hogy megállítsa mennyi idős, mert arra ugyan már nem igazán emlékezett, mit is eszik egy ilyen kis emberke, csak valami olyasmi rémlett neki, hogy pár hónapig kizárólag tejet vesz magához. Abból is csak az anyai fajtából.
Amikor az egyik kollégájának megszületett a lánya, pénzt dobtak össze, és ruhákat vettek belőle a kisbabának. Pontosan emlékezett rá, mert hatvanötös kezeslábast kapott, amit körülbelül két hónaposan tudott hordani. Ezek szerint a testhossz és az életkor megegyezik az első pár hónapban.
Hosszas főtőrészés után végre megtalálta, amit keresett, egy mérőszalagot. Igaz, kissé rongyos volt, és a számolást nyolctól kezdte, de most ez is megtette.
Nem merte a picit felébreszteni, ezért inkább a pólyát kezdte el méregetni, majd megsaccolni, meddig érhet benne a gyerek. Gyötrelmes negyedóra múlva kinyilvánította, a pici körülbelül hatvanhárom centi, vagyis két hónapos és három napos. Plusz-mínusz egy-két nap, hónaptól függően.
Ez azonban nem töltötte el túl nagy örömmel, mert így valahonnan tejet kell neki szereznie. Szemügyre vette lapos, már-már horpadt mellét, és a fejét megrázva megállapította, ő bizony nem tud tejet adni. Tehén pedig nincs a közelben.
A legközelebbi település is, ha egyáltalán annak mondható az a néhány házikó, majdnem két kilométernyire és közel ötszáz méterrel lejjebb található, a hegy aljában. Oda pedig az éjszaka közepén nem hajlandó elindulni!

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 4

Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7466
Időpont: 2009-10-08 09:32:02

Szia!
Nagyon tetszik a történet!
Szeretettel: Rozália
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8307
Időpont: 2009-10-06 23:37:36

a felhasználó által leadott szavazat: * * * *
Szia!
A dicsfény elmúlik, csak következetesen lehet tovább lépni.A Pató Pál mentalitásba belelehet veszni.Várom a folytatást, hiszen megmozdult valami.
Üdv:Selanne
Alkotó
Myrthil Tiller
Regisztrált:
2007-12-06
Összes értékelés:
225
Időpont: 2009-10-06 14:06:31

válasz Arthemis (2009-10-06 12:02:53) üzenetére
Kedves Arthemis!

Köszönöm!
Készül a folytatás is :)
Myrthil
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-10-06 12:02:53

Tetszik a történet, jó lenne az egészet olvasni!

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Más-kép(p) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Más-kép(p) című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Van mit /a dolgozónő dala/ című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Gyerekgyár című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Gyerekgyár című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) két út az elérhetőhöz című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) két út az elérhetőhöz című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Toth István: Este van már / Es ist schon Abend című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Toth István: Este van már / Es ist schon Abend című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Toth István: Este van már / Es ist schon Abend című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2020 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)