Elment a nyár, elvitte mindenét,
integetett, lengetve szép kezét.
Elköltözött - egy régi fuvaros
vén kocsiján -, üres a háza most.

Vidám lak volt, sok fényes ablaka,
úgy ragyogott, alig volt éjszaka.
Szellő vitte a rózsák illatát,
csókolta Hold a nyárnak lábnyomát.

Ezer madár, zöld fáin énekelt,
gyümölcs érett, úgy pompázott a kert.
Az állatok utódot hoztak ott,
ellepték azt szerelmes boldogok.

Halovány fény, oly csöndes lett a ház,
hideg szobák, és hosszú éjszakák.
Beköltözött az új lakója most,
bútorokat magával nem hozott.

Szegény az ősz, szomorkás, hallgatag,
sárgul a kert, rőt fái alszanak.
A fű deres, s nehezen ébred ő,
reggel kopott ruhában jő elő.

Elköltöznek a kedves madarak,
fogadja a fekete varjakat.
Botladozik, szobája oly hideg,
sóhaja száll, bánatos dalt liheg...

Ne sírjatok, mert telik az idő,
a gazdag nyár, jövőre visszajő!
Én készítem a legszebb álmokat,
ha jő a tél, majd hozzánk látogat.