Embertestvér.
Embertestvér ki erre jársz a nyáron....kezdi Villon helyett Faludi, s folytatom én.
Embertestvér, ki erre jársz a nyáron....ne várj tőlem túl sokat. Azt kérted köszönjek, ha véletlenül találkozunk. Azt kérted, váltsunk néhány szót, ahogy illik, -ha már testvérek vagyunk. Azt kérted, legyek emberi.
Mit tegyek most? Ne fordítsam hát el legközelebb a fejem, ha látlak? Adjam föl elutasításom rideg kőszikla-várát? Legyek mostantól kedves, és szeretetteljes? Legyek emberi? Netán elragadó, szellemes, kellemes?
Embertestvér, nem kérsz túl sokat?
Háromszor, három egymást követő nyáron mondtad a szemembe: neked nincs miről beszélned velem, -ne keresselek többé, és ne írjak levelet se, mert úgyse válaszolsz.
Amit ígértél beváltottad. Persona non grata voltam én a szemedben. Ember, aki nem létezik. Ember, aki méltatlan az igaz szóra. Ember, aki..aki...számodra egy nagy semmi. A semminél is kevesebb.
Jó, persze megérdemeltem. Megérdemeltem, kiérdemeltem. Kiérdemeltem, de mivel is? Mi rosszat tettem végül is? Nem tudom, nem voltál hajlandó szóba állni velem. Hiába szerettem volna magyarázatot, Te következetesen hallgattál
S most miket nem kérsz tőlem, elemi, emberi persona non grata-tól?
Hogy legyek kedves, mert az emberi?
Mit tegyek, mit tegyek?
A kérdés megáll a levegőben. Éles. Vág.
Jó, gondolkodom. E pillanatban talán a dolog még nem aktuális. Még nagyon élő a NE KERESS NE ÍRJJ . De majd egyszer, sok, sok tavasz, nyár, ősz és tél után talán más leszek. Talán azt mondom egyszer majd, miért is ne? Olyan emberi megbékélni. Embertestvéri. Múlnak a napok. Minden nap egy tavasz, egy nyár, egy ősz, és egy tél. Köszönök majd. Igen. Mosolygok. Elmondok egy viccet.
Majd. Egyszer...

(Csak ne ittam volna el az eszem! Most nem túrnék az utcán a kukában)